Ovis, bölcsis gyerek mellett ti hogyan és hol tudtok dolgozni, ha a férjetek nem tud segíteni hozni-vinni a gyereket? Akinek nincsen segítsége, hogy oldja meg?
Eddig 15 állásinterjún voltam,ma délelőtt volt a 16. és nagyon el vagyok keseredve, mert egyiket sem tudtam elvállalni a munkaidő beosztás miatt,pedig felvettek volna.
Én csak akkor tudok dolgozni amikor a gyerek óvodában van, reggel 7 és du 5 között.
A férjem kamionos,így semmit sem tud segíteni. Hétfőn ment dolgozni és 2 hét múlva jön haza, teljesen rám hárul a feladat hogy óvodába hordjam a gyereket (5 éves a fiam).
Otthon folyamatosan azt hallom, hogy keress munkát 8 és 4 között,azzal ne foglalkozz, ami 2 műszakos (a szüleim is ezerszer elmondták már), csakhogy 8-tól 4-ig tartó munka nagyon kevés van, ritka mint a fehér holló, pedig Budapesten lakom, a belvárosban.
Már egy éve keresek állást és teljes sikertelenül. A gyerek miatt eddig 16 felkínált állás lehetőséget kellett visszautasítani,mert mindegyik 2 műszakos volt, a hétvégén is dolgozni kellett volna.
A nagyszülők elég lerobbant állapotban vannak, nem tudnak segíteni, anyám 2 éve elesett és úgy eltörte a bokáját, hogy azóta alig tud menni. Ha beteg a gyerek, vállalja hogy otthon ápolja de azt nem, hogy az óvodába hozza-vigye.
Már ötletem sincs, hol keressek munkát,ahol a munkaidő 8 és 4 között van. A legjobb egy 6 órás részmunkaidős munka lenne,hogy ne itthon bámuljam a 4 falat amíg a gyerek óvodában van. A pénz is fontos szempont, hogy saját keresetem legyen.
5 éves a fiad, kb 2 éve otthon vagy egyedül napközben és most jutott eszedbe ,hogy olyan szakmáid vannak ,amikben nem tudsz elhelyezkedni 8-4ig?!
2 év alatt kb 3 olyan okj-t elvégezhettél volna ,amivel irodai munkát találsz, ami megfelelne a munkaidő miatt.
De miért akarsz olyan helyre menni ahol ahol 6-19 a munkaidő minimum, covid eseten kívül 6-21..?
Evidens, hogy nem ilyen kellene..
Egy irodai admin, asszisztens állás pl?
Mellesleg Pesten is lehet találni olcsbbat, nekem egy óvodai dajka csajszi segít be gyerekvigyázásban, 800 ft per óráért, Bp.
Nem ügynökségen át kell.
#8 sajnálom h 18-20 évesen olyan szakmát választottam ami érdekelt, szerettem.
Tudod akkor nem az volt a fő szempontom hogy hogy hordom majd a gyereket oviba stb....
De ezekből a munkákból hitelmentes házat tudtunk venni a férjemmel. Akkor ez volt az elsődleges.
Hogy legyen pénzünk egyáltalán a gyerek vállaláshoz.
Most nyilván gondot okoz majd munkát találni. De majd a következő életemben 8-fél5iges munkát vállalok csak. Én is és minden nő aki szülés előtt és utána van
9-10es: igen, a napi 6 órás munka lenne a legjobb.
8-as: de bizony gondolkodtam gyerekvállalás előtt, nem vagyok felelőtlen! Anyám pont akkor ment nyugdíjba, tökéletes volt az időzítés,óramű pontosságú.
Megállapodtunk hogy anyukám hozza el a gyereket az oviból minden nap, ebbe ő beleegyezett.
De a balesetek nem voltak belekalkulálva, anyám az egyensúlyát többször is elvesztette és elesett az utcán,a könyöke 5db-ra tört, majd a bokáját is eltörte nagyon durván 2éve.Ezen kívül köldöksérve lett,nagyon súlyos,újra műteni kell,nagyon fáj neki.
Menni is alig tud, mert rosszul forrt össze a törött csont, így a napjait a fotelban ülve tölti,nem tud az ovodába menni.
Ember tervez, Isten végez... nem úgy alakult ahogy szerettem volna, ez van.
Miért nem próbálsz meg kisebb cégeket/éttermeket megkeresni?
Az étterem ahol dolgoztam (kis családi kifőzde), pultost és konyhai kisegítőt is csak 6 órában foglalkoztatott. Vagy kisebb ruha/írószer boltok az ovi közelében, amik mondjuk 8 és 4 (vagy 9 és 5 között) vannak nyitva?
Ilyen nyelvtudással, érettségivel simán jelentkezhetsz irodai munkára (veszíteni valód nincs)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!