Te be mernél vállalni egy gyereket a helyemben?

Nem ide tartozik és talán le sem kéne írnom, de kinek "panaszkodjak"? Az egyik barátnőm és a húgom is a héten újságolta el, hogy babát várnak. A szívem szakad ketté úgy érzem. Persze úgy örülök Nekik, csak elfog egy kibírhatatlan fájdalom.

Belekezdtem egyébként egy komolyabb kivizsgálásba, hogy tisztában legyünk vele, mihez lehet kezdeni a dologgal és csak csóválják a fejüket mindenhol az eredményeimen, de kezelést senki nem tud ajánlani. A legújabb az, hogy szerintük nem is szív eredetű a probléma alapja, mert egy 6mm-es billentyűeltérés és visszaáramlás ellenére is elég a keringő vér és jók a kamrafunkcióim és ilyen tüneteket nem tudna produkálni, mint ami nálam egyértelműen látszik. Szörnyűbbnél szörnyűbb betegségeket vetnek fel a háttérben lupustól a mellékveserákig.... Jópár hónap kivizsgálás előtt állok, a mellékveserák legalább lekerült a palettáról, de semmilyen eddig felvetett probléma nem megnyugtató. Év végére szeretnék túl lenni mindenen. Köszönök minden hozzászólást, nagyon kedvesek vagytok!

A várólistáról érdeklődtem, szerencsére Baranyában jobbak a kilátások, 2-3 év az átlag. :)

Nagyon köszönök minden hozzászólást, hálás vagyok érte és emiatt is úgy gondolom, leírom, hogy mire jutottam eddig. A kérdés kiírása óta voltam 3x a kardiológusomnál, volt CTm, többféle ultrahangom, voltam endokrinológusnál, immunológusnál, néztek kb mindent, még antitesteket és hormonokat is, a pajzsmirigyem is vizsgálták, ... azt gondolom, hogy az orvosom a lehető legnagyobb körültekintéssel mindent végignézett és konzultált a szakorvosokkal is, akikhez elküldött.

Hosszas agonizálás után ma írtak fel gyógyszert, ami remélhetőleg segíteni fog, de óvatosan kell nekikezdeni, mert elvben legalább 70es pulzus kéne hozzá, ami nekem nincs meg.

A gyógyszer leírása kifejezetten hangsúlyozza (3féleképpen is megfogalmazza ugyanazt), hogy már a terhesség tervezésekor abba kell hagyni a gyógyszert és a szoptatás végéig nem szedhető. Amikor felhoztam az orvosomnak a terhességet, a szemembe sem mert nézni, csak az asztalt bámulta, nem szólt egy darabig, aztán azt mondta, hogy hát a gyógyszert akkor abba kell hagyni.

A legtöbb barátom és családtagom azt mondogatja, hogy "biztosan meg lehet oldani", keressek másik kardiológust (ez az 5., hatodikat biztosan nem fogok keresni - ráadásul rajtuk kívül nagyon sokan láttak már, más szakterületről). Persze, lehet, hogy meg lehet oldani, de biztosan meg van az "ára" is, egy kórházban fekve, vagy azon izgulva, hogy rosszabbodik-e a terhesség alatt és azt követően ez az egész.

Én úgy látom, hogy nekünk az örökbefogadás a legésszerűbb megoldás. 1 hete erősen rágódok rajta, ezzel kelek, ezzel fekszek, kiborultam, de ez biztosan normális reakció, egyszer ki kell engedni, hogy túl lehessek rajta és fel tudjam dolgozni. Kicsit szabadságoltam magam, pihenek otthon egy hetet, megviselt, hogy az elmúlt 1,5 évet végigküzdöttem, orvosról-orvosra jártam és hasonló a végkövetkeztetést kaptam mindenhol: "nem kezelhető a probléma", "sosem fognak rájönni a pontos okára", vagy "ilyen, vagy olyan összeférhetetlenségek adódnak minden szóba jövő gyógyszerrel". Most engedem, hogy kitörjön kicsit az elkeseredettség, hogy ez akkor így marad, ezek az életkilátásaim és belekezdek az első gyógyszeres kezelésbe (végre), hogy legalább én jobban legyek. Azt gondolom, nem véletlenül húzták eddig, hogy végmegoldásként írták fel, de én pozitív vagyok, bízom benne, hogy működni fog. :)

Alapvetően nagyon pozitív vagyok, de lehet egy pszichológust is megkeresek, mert ártani nem fog.

Ősszel, vagy a következő tavasszal nekivágunk az örökbefogadás folyamatának. Az orokbe.hu egy nagyon jó oldal, sokkal tisztábban látom a dolgokat, amióta végigböngésztem. :)

Azért milyen csodálatos az élet, hogy bármennyire is elcseszte az egészségem a katéteres műtétem, nem kell lemondanom arról, hogy lehessen gyerekem. Tudom, most túlságosan szentimentális állapotban vagyok, de már most hálás vagyok annak a nőnek, aki majd megszüli a leendő gyerekemet.