20 éves vagyok, és kisbabát várok. Nem terveztük a barátommal és most nem tudok mit tegyek. Nem állok még kész az anyaságra, de nem akarom elvetetni. Mit tegyek?

Szerintem vetesd el. Ha nincs bátorságod ahhoz, hogy megtartsd és átmenj a nehézségeken, akkor ahhoz legyen, hogy elvetesd.

Engem örökbefogadtak. Nagyon rendes szüleim vannak és szeretem is őket.

De az a fájdalom, amit az örökbeadás okozott, nem kiheverhető. Egész életemet és az összes kapcsolatomat meghatározza.

Ha meg sem születek, nem érezhetem ezeket. De legalább egy olyan életbe születhettem volna, ahol szeretnek.

Ugyanis, ha örökbeadod azzal azt fejezed ki, hogy nem elég fontos neked. Hogy csak egy szemét, amitől meg lehet szabadulni.

Szerintem a régi időkben sem álltak készen 16-17 évesen a nők, de valahogy mégsem ez volt a lényeg.

Ez csak egy KIFOGÁS. Megnyugtathatod a lelkiismeretedet, mert majd valaki szeretni fogja...

Vagy nem, és 18 éves koráig egy dohos, koszos, életidegen nevelőintézetben fog nevelkedni, vagy még korábban 15 évesen öngyilkos lesz. De ezt te már nem fogod tudni, mert abba az álomvilágba ringattad magadat, hogy jó helye van...

Mit fogsz tenni, ha 18 év múlva érkezik a gyámügyből egy személyes találkozót kérő levél? Mert van ilyen...

Akkor majd nem akarsz vele találkozni, és megerősíted benne a rossz érzéseket és ezzel örökre tönkreteszed?

Vagy találkozol vele, és elmondod neki, hogy nem szeretted eléggé? Ugyancsak azt elérve...

Elvetetni bátrabb és becsülendőbb dolog...

Van az a mondás, hogy nem minden arany, ami fénylik. Az örökbeadás meg csak neked lenne jó, de nem a gyereknek.

Csak szólok, mert bár 22 éves vagyok, nem igazán javulnak a "szar érzések".

Jó gondolkodást.