Szerintetek a baba szempontjából az abortusz, vagy az örökbeadás a jobb?

Sziasztok!

Én hét hónapra születtem, az anyám ott hagyott a kórházban. Állami gondozott voltam 2,5 éves koromig, mikor is egy idősebb orvos házaspár örökbefogadott. Mondhatnám, hogy boldog gyerekkorom volt, de sok pofont kaptam. Sokszor meg se hallgattak, csak tiltottak mindentől. Anyámmal nagyon rossz a kapcsolatom, már tizenegy évesen sejteni kezdtem, hogy nem vagyok saját gyerek, mert egyik osztálytársam szülei sem bántak velük, úgy mint velem. Nem azt mondom, hogy agyba-főbe vertek, de kb bezártak a lakásba, nem barátkozhattam, sehova se engedtek el: se tábor, se suli buli, se semmi. 13 évesen tudtam meg, hogy tényleg örökbe vagyok fogadva, a születésnapom előtt egy héttel. Iszonyú érzés, senkinek sem kívánom! Onnantól borult minden: nem volt jogom beszélni, véleményt mondani, benyúlni a hűtőbe, ha éhes voltam, tévét nézni, de anyám mindezért a mai napig hálát követel. Persze, nyilván voltak jó pillanatok is, sokat voltam külföldön, több volt valamivel a zsebpénzem, mint másnak, rémisztően sok ajándékot kaptam karácsonyra. Csak egy valamit nem kaptam meg: igazi anyai szeretet. Az anyámnak fogalma sincs arról, hogyan kell gyereket nevelni, okítani, ápolni, játszani vele. Apám valamivel jobb, mert neki volt egy nála 16 évvel fiatalabb öccse, aki azóta meghalt, de mivel a természete is jobb, mint anyámé, így a legtöbb kedves gyerekkori emlékem hozzá fűződik. 27 éves vagyok, van egy 5 hónapos kisbabám. Olyan szinten bőgtem, amikor a kórházban jobban megnéztem, hogy az kimondhatatlan! Ez a gyermek legalább ötven százalékban én vagyok, látom magam benne, olyan kis mozdulatai vannak mint nekem, az illata, a haja, az orra, min-mind az enyémre hasonlít. Felfoghatatlan, hogy amikor én hét hónapra megszülettem sokkal gyámoltalanabbul, mint az én kislányom, akkor hogy volt képes az anyám otthagyni. Ugyanígy felfoghatatlan, hogy az örökbefogadó anyám ugyanúgy képtelen engem szeretni, mint az igazi. Ő nem tudja milyen érzés magadat látni a gyerekedben, nem tudja milyen érzés a testedből táplálni a kicsidet. Nem tudja milyen öröm minden új nap. Ő csak valaki más fattyát látja bennem, aki élősködött rajta éveken át, de azt elfelejti, hogy ő maga akart engem örökbefogadni, én nem kértem. Amíg meg nem ismertem a férjem sokszor azt kívántam, bár ne fogadott volna örökbe, bár ne szült volna meg. De miután találkoztam a párommal és megértettem mi az igazi szeretet, majd megszületett a kislányunk, az egész eddigi zűrzavaros és fájdalmakkal teli életem értelmet nyert. Hiába minden rossz emlék, ütlegelés, szidás, utcára tevés, most még is nagyon boldog vagyok!