Számotokra egyértelmű, ha nem lehet saját gyereketek, akkor örökbe fogadtok?

Az olyan hozzáállás, hogy nem fogadok örökbe, mert lelkileg sérült (és gondolom gondod lenne vele, és ezt nem vállalod), számomra túl hideg gondolkodásmód. Nem vagyok benne biztos, hogy vágytál már igazán gyerekre. Az, hogy tökéletes legyen, akkor sem garantált, ha természsetes úton fogant, és általad megszült babáról van szó. Az, hogy azt látod bele? Az lehet. Mindenki a világon sérült lelkileg. A hangsúly az elfogadáson van. Hogyan fogadod el, hogyan kezelsz pszichológusként másokat, ha nem tudod megszeretni őket,úgy ahogy vannak? Én ezt valahogy nem értem, sajnálom. Ez számomra úgy hangzott, hogy "rajtuk már úgy sem lehet segíteni". Fájdalmas lehet ilyen hozzáállással dolgoznod minden nap.

Igen, fogadnék örökbe. Eü-s vagyok, láttam már testi és lelki sérült gyerekeket. Igen, örökbe fogadnék. Legalább egy gyerek (vagy kettő, három) kapjon esélyt, főként ha gyermeket akarok és nekem nem lehet. Teljesen adott a helyzet.

Pszichológusként kifejezetten NEM SZABAD megszeretnem a szó szoros értelmében a hozzám fordulókat - távolságot kell tartanom. Ez az egyik része.

Annak az antiszociális személyiségzavarnak a kockázatát, amely kifejezetten állami gondozottak között fordul elő, családban felnőttek között lényegében nem, és amelyre olyan sok példát láttam én nem merném felvállalni. Hiszen ő nem a betegem lenne, hanem a gyermekem. A kettő nem ugyanaz! Pont az előzőekben említettek miatt, még annyit sem tudnék neki segíteni, mint amennyit esetleg egy ilyen gyermeknek vagy felnőttnek egyébként tudok, mert az objektivitásom veszne el. (Más kérdés - ezt egyébként lényegében kezelni sem lehet, tehát pszichológusként sem mennék vele sokra.)

Természetesen - lehet, hogy tökéletes kisgyermek lenne. De ismétlem, nekem ez a kockázat nem fér bele. És aki már látott ilyet, hasonlóképpen gondolkozik.

Azt is leírtam, hogy ennek ellenére azt, aki örökbe fogad, rettentően tisztelem, hiszen potenciálisan ettől a problémától menti meg a gyermeket.

Mások vagyunk, én nem vállalnám be.

Hideg gondolkodásmód, és nem vágytam még gyermekre?

A lányomra, mint már írtam, nagyon vágytam. Meddőségi gondjaim is voltak, hála Istennek ennek ellenére megfogant. Tudom, milyen babára vágyni, anyaságra vágyni. És hidd el, ha a gyermekemre nézek, a legkevésbé sem vagyok hideg. De máséra nem tudnék így tekinteni, túl sok szorongás lenne bennem. És van annyi önismeretem, hogy ezek fényében nem is fogadnám örökbe.

És igen, fájdalmas, de van, akin nem lehet segíteni.

Ismétlem: nyilván nem minden állami gondozott gyermek küzd ilyen gondokkal. Nekem a kockázat nem fért volna bele, hogy az enyémnek lesz ilyen, és nem tudok rajta segíteni.

Van a családban örökbefogadott gyerek, aki mára felnőtt nő és neki is családja van (saját gyerekkel). Ugyanakkor van ismerősöm is, aki örökbe fogadta a kislányát.

Nekem mindkettő pozitív példa.

Az ismerősöm lánya még kislány, de ahogyan nevelik, biztos vagyok benne, hogy nincs semmiféle lelki törése, ha van is, pont úgy fogják tudni kezelni, mintha más okból lenne bármiféle problémája (ami ugye egy vér szerinti gyerekkel is megeshet). Szeretik, nagyon szépen nevelik és én hiszem, hogy ez a legfontosabb a gyereknek, ez minden probléma legelső gyógyszere.

A családban, aki már felnőtt, ő pedig olyan EMBER lett, amilyet keveset ismerek, akit igen, azok a szülei (az örökbefogadók). Úgy árasztja magából a szeretet, ahogyan az örökbefogadó szülei. Hihetetlenül jó emberek és ilyen csodálatos ember lett ő is.

A kérdésre a válasz:

Van egy fiam, és tudtommal nincs akadálya, hogy legyen még gyerekem. Illetve van, anyagi akadálya. Vágyom rá, hogy legyen még gyerekem, saját is, de én kifejezetten vágyom rá, hogy örökbefogadjak és szeretet adhassak egy (vagy több) olyan gyereknek is, akik ezt nem kapják meg.

Egy oka van, hogy nem teszem: nem állok úgy anyagilag, hogy több gyereket el tudjak tartani. Ha ez az ok változni fog (remélem), akkor meglépem :)