A nevelőszülőknél való elhelyezés tényleg ilyen rideg dolog majdnem mint a nevelőotthon?

Elég szörnyű ezt így leírni, de a nevelőszülőség egy fizetett munka. Ahogy az óvónő sem tartja meg a nagycsoportból elballagott gyerekeket, ugyanúgy a nevelőszülő sem, ha elérik a nagykorúságot. Hogy amíg nála vannak a gyerekek, hogy bánik velük, nyilván a személyiségétől függ, van, aki jól, és van, aki nem, mint ahogy vannak szuper tanárok és szörnyűek is.

Egyetértek amúgy azzal, hogy ez egy rettenetesen elfuserált rendszer. Kezdve azzal, hogy gyakran indokolatlanul emelik ki a gyerekeket a családból, mert a szülők nem gonoszak, nem bántják őket, csak nem értenek a gyerekneveléshez, és az ilyet inkább segíteni kéne. Utána ugye ez, hogy megszeretik egymást, aztán mehet örökbe. Sok nevelőcsaládban vannak saját gyerekek is, ez is milyen beteg már, hogy ott élnek együtt akár tíz-tizenöt évig is, miközben a gyerekek egy része pontosan tudja, hogy ő nem tartozik oda. A saját gyerekeknek meg milyen szörnyű lehet, hogy időnként jönnek ilyen kvázi "testvérek", maradnak amíg maradnak, aztán eltűnnek örökre.

Nem tudom, hogyan lehetne jobban, az intézet ennél is rosszabb lehet, de ez a rendszer sok sebből vérzik.

Nem azert rakjak ki mert rosszak a gyerekek,

A rendszer ilyen. 18 vagy magykoru. Felnott. Van csomo gyerek akinek kell a hely.

De alt utankovetes van es lehet kerni maradhass pl az eretsegiig.

Ahogy a többiek írják. Ez egy munka.

A munkahelyedre se fogsz bejárni ingyen dolgozni, miután nyugdíjba mentél....

16

De pontosan az. Meg kell a hely a következő gyereknek. Egy kisebbel meg kevesebb a baj és olcsóbb mint egy fiatal felnőtt.

16-ra:

Teljesen egyetértek veled, kérdező. Szerintem is szörnyű embertelen ez a rendszer. És még szomorúbb, hogy mi, laikus kívülállók ezt átlátjuk, akik meg benne dolgoznak (nem a nev.szülőkről, hanem a gyámügyesek vezetőire gondolok), azok meg nem tudják vagy nem akarják látni, mennyire rossz ez így.

Ha én nevelnék 10-15 évig egy gyereket, én se tudnám kirakni 18 évesen azzal, hogy "ez egy munka volt, ami véget ért".

Mint ahogy örökbe fogadóként se tudnék elvinni egy gyereket úgy, hogy látom, harmóniában él a nevelőszüleivel, és sír utánuk, mikor el akarom vinni. Csak olyan gyereket lennék képes örökbe fogadni, aki szemmel láthatóan örül annak, hogy velünk jöhet és ezután velünk fog élni. Ami kb. azt jelenti, hogy vagy nagyon szeretetlen környezetből viszem el, vagy intézetből, ahol a személyes szülő-gyerek viszonyt eleve nem élhette meg.

Tudom, naiv idealista vagyok, de én abból indulnék ki, hogy ennek az egésznek a gyerekek érdekében kéne működnie.