Panelban ill. faluban nőtt gyerekeket és szülőket is kérdeznék?

Én erre azt szoktam mondani, hogy azon a bizonyos kanapén a pszichiáternél úgyis minden gyerek fog valami traumáról beszámolni :) Ha kertes a ház, az a baj, ha nincs kert, akkor az :)

Mindkettőnek van előnye és hátránya. Én 6 éves koromig panelban éltem, utána kertesben 23 éves koromig. Azóta lakásban. Még nincs gyerekem. Nem tudom, mit fog hozni a jövő, de egyelőre nem igazán tudtam eldönteni, hogy megcélozzuk-e pár év múlva a kertes házat, ha lesz gyerek, vagy gyerekkel is inkább lakást nézzünk majd, csak nagyobbat. Én úgy gondolom, hogy a kertes ház verhetetlen előnye a saját kert, a természetközeliség, amit egy játszótér nem tud megadni. Hogy nem a lakásban punnyad vagy mű játékokkal játszik, hanem használja a fantáziáját, botokkal játszik, fára mászik. Ugyanakkor a lakás verhetetlen előnye, hogy nem vesz el annyi időt a karbantartása, nem arra megy el az idő, hogy folyton valami leszakad, beázik, elázik, kifagy, letörik, gazos, korhad, satöbbi. Én úgy láttam, hogy a szüleimnek ez elég nagy stressz volt és sok időt elvett. Viszont a jó kis kerti partik... Ugyanakkor kifejezetten szeretem a pici tereket, a kevés cuccot, és azt láttam, hogy ha óriás a tér, akkor hipp-hopp óriás mennyiségű cucc is lesz bele, a lakás kordában tartja ezt. Plusz a város, ó, a város... Falun laktam 6 éves koromtól, és a halálom volt, hogy a városban lakó barátaimnak nem volt gond akármeddig maradni bulizni, nekem folyton a buszhoz kellett alkalmazkodni... gyűlöltem. Szeretném, ha az én gyerekem szabadabban közlekedhetne tizenévesen, mint én. Mondjuk ehhez is meg lehet találni a nagyonnagyon közeli kertvárost, csak ott meg az árak megfizethetetlenek már ezzel a csodálatos csokkal meg satöbbivel turbózva. Hát, szóval én is határozatlan vagyok, de remélem, írtam pár dolgot, amit még nem gondoltál végig.

Szerintem ez sok tényezős. Egyrészt ki milyen beállítottságú, másrészt adott város(falu)részben milyenek a körülmények.

Kertes házban nőttem fel, imádtam. Meg sem lehetett kötni, reggel felkeltem és már mentem is kifelé. De tény hogy sok korombeli gyerek volt az utcába. Mindig összeverődtünk, és játszottunk. És egész nap vagy az utcán (persze akkor még jó ha pár óránként elment egy autó), vagy valaki kertjébe játszottunk. A szülők osszejártak szalonnát sütni, bográcsozni, ahol természetesen mi is mindig ott voltunk és baromira élveztük hogy ilyenkor késő estig kint lehettünk. Télen közösen építettünk hóembert, sőt akkor még volt hogy a Wartburg mögé sorba kötették a szánkókat és úgy húzott minket valamelyik szülő. Na persze ez ma már elképzelhetetlen, de 20-25 éve még senki nem szólt érte a csendes utcákon.

Nem éltem gyerekként panelba de az egyik nagyimék igen (káposztásmegyeren), és utaltam ott lenni. Mindig ácsorogtam az ablakban a negyediken és sóvárogtam kifelé. Aki ismeri a környéket tudja hogy az még viszonylag zöld övezet is, és ott az erdő egy köpésre. De az én szememben egy borzasztó zárt paneltenger volt, ahol nincs más szórakozás csak az unalmas játszótér, ahol ráadásul soha nincs senki. (ezen így utólag elgondolkozom, hogy vajon hogy csinálta nagyanyám, hogy mindig sikerült akkor kivinne mikor senki nem volt kint) Engem nem kötött le a játszótér mert a Bp melletti kis faluban ahol éltem számomra sokkal szabadabb volt az élet nem volt bekorlatozva egy játszótérre.

Eközben a szintén kertes házban felnövő bátyám jól elvolt a cartoon network előtt és nem érdekelte a kert, meg a biciklizés.

Na így láttam gyerekszemmel.

Felnőttként beköltöztem abba a kis panel lakásba egy rövid időre, és bizonyos szempontból nagyon szerettem, más szempontból gyűlöltem. Szerettem mert felnőttként marhára értékeltem,hogy mindenféle bolt ott van a számban, hogy gyorsan beértem a munkahelyemre. És gyűlöltem mert az alattunk lakó állandóan felcsörtetett valami hülyeséggel pedig maximálisan batartottuk a hazirendet. Utáltam hogy házirend szabályozza mikor indíthatom el a mosógépet és mikor porszivozhatok, mert kertes házban ezt bármikor megtehettem. De persze az együttéléshez muszáj szabályozni dolgokat, de engem zavart. Nyilván sokat rontott a helyzeten az öreglány aki miatt még húst kloffolni is féltem délben, mert mindjárt feljön ugatni...

Szóval ebből is látszik, hogy mennyire nem mindegy sem a személyiség sem a környezet.

A fiam már szintén kertes házban nő fel, és bár ő már nem tollashozat órákig az utcán a forgalom miatt, azért remélem hogy hasonlóan jó élmény lesz a gyerekkora. Egyébként nem kétlem hogy panellakó gyereknek is lehet szuper jó gyerekkora. Igazából a szülőn múlik.

Szóval neveld meg a gyereket, nincs cipővel bemaszkálás. Te pedig kezdj el barátkozni, tudom hogy manapság ez már nehéz az online élet miatt. De hidd el hogy ki lehet alakítani barátságokat, és úgy majd meg tudod szeretni a kertet is. És a gyerekeinek pedig lesznek barátaik.

3. Vagyok

Másik dolog, hogy 3 gyereket tervezünk.

Egy akkora panelt amiben kényelmesen elférünk nem

Találunk vagy nem tudnánk megfizetni.

( mindenkinek saját szoba, külön nappali, 2 fürdő, apának-anyának dolgozószoba)

Nem tudom, hogy miért evidens, hogy a gyereknek kell az udvar. Bszhatod az udvart, ha nincsenek a szomszédban kispajtásai. Hiába könnyebb a szülőnek, ha főzés közben rálát az udvaron játszó gyerekre, azért ez csak a mesében van így. Ki kell menni vele játszani, mert egyedül nem lehet. Én jobb híján a kutyámmal játszottam az udvaron, hát nem is lettem egy szociális alkat... igen, fel lehetett állítani medencét az udvarban, azt egyedül voltam benne. Nagy buli volt... jó emléknek azok maradtak meg, amikor másokkal játszottam.

Erről ez a véleményem.

Igen, ezen én is meglepődtem. Szintén kertes, sosem locsolok meg kapálok. Van pár fa, azon kívül fű, amit hetente-kéthetente lenyír a férjem és csá. Ennyi a kerttel való munka. Gyerekeknek vannak játékok, nyáron medence, nekünk tűzrakó, nincs virágoskert meg veteményes, haszonállat meg ilyenek. Nem kötelező ültetni meg kertészkedni. Én se dolgozni akarok otthon, hanem élvezni a pihenést, úgyhogy a kertet is ennek megfelelően használjuk.

A lányom amúgy 4 éves, télen a hidegben nem szeret kimenni, de márciustól novemberig alig bírom berángatni. Panelban megőrülnék tőle, vagy attól, hogy állandóan a játszón kell szobroznom vele. Itt meg mászkálhat ki-be kedve szerint.

Panelben nőttem fel és most panelben vagyok anyuka a negyediken :) Cipelem a babakocsit a lépcsőn és régebben a gyereket is cipeltem. Mit nem adtam volna egy városi kertesházért vagy legalább egy első emeleti társasházért ( nem panelben ) ahonnan egyszerűen ki-be jutok, egyedül is megoldom a nagyobb bevásárlást, stb. Most meg látom hogy a 2 évesemnek nagyon kellene a kert, imádná. Nekem dunsztom nincs a kerti munkáról, de nem is vágyom rá, plusz útálom a bogarakat, darazsakat. Kisgyereknek szerintem szuper a kertes ház, de tiniként már legalább annyi nehézséget okozhat egy gyereknek. Én meglennék mások nélkül a játszótéren, azt szeretem, ha üres, pedig nem vagyok antiszoc, de gyűlölöm, hogy még más gyerekére is nekem kell figyelnem, meg rászólnom, mert sz.rnak rá, a padon dumálnak.

Én imádtam volna a kertes házat amúgy gyerekként is, bár mi rengeteget voltunk lent, le voltunk zavarva :) Város szélén laktunk és lakunk és itt aztán van természet, ugyanakkor régen sokkal veszélytelenebb volt.

A panellel bajom nem volt sose, gyerekként csak egy saját szoba hiányzott inkább. Mondjuk az tény, hogy itt még azt is hallod, ha a szomszéd pisil :D