Panelban ill. faluban nőtt gyerekeket és szülőket is kérdeznék?

A mi fiúnk élvezi az udvart, de tény, hogy legtöbbször vagy mi játszunk vele vagy a szomszéd fiú. De ő bent se szeret nagyon egyedül játszani. Van hintája, játékai, de ma pl téglából, botokból épített akadalypalyat az apjával. Ha jó idő van, medencezunk. Most a gyümölcsszedés a nagy kedvenc. Imádja fáról, bokorról enni. Szeret segíteni is, locsolni, fát pakolni stb. Kistesói még nem játszótársak neki, mert alig 1 évesek. Én pl a játszóterezést nem szerettem soha különösebben.

Nem tudom, hogy hány éves, de szabályokat neked kell megszabni. 2,5 éves volt a fiunk, amikor ideköltöztünk. Soha nem mehetett ki egyedül vagy anélkül, hogy ne kérdezte volna meg. Azt is megtanulta első nap, hogy az előszoba szőnyegen levesszük a cipőt. Ezeket a szabályokat meg kell tanulni. Ez nem akarom, nem akarom kérdése . Te vagy a szülő, állj a sarkadra.

12 éves korig éltem panelben és utáltam a költözés utáni kertest. Nagyjából ez az okok miatt, pedig testvérem is van. Városban játszón bőven volt kivel lógni, kertesben nem, az utcában nem lakott más velünk egykorú.

Panelben élünk 2 gyerekünk van, sokat vagyunk játszón. Nem érzem, hogy valami hiányozna. De nekünk autó miatt se menne a kisebb falu mivel bár van jogsim de félek vezetni, a férjem nem akar. Így meg el se tudom képzelni, régen 15 km-ről is utáltam bejárni, rossz a menetrend stb. Megyeszékhelyen a közlekedés is más és nem Budapest, szóval olyan hatalmas távolságok sincsenek. Igazából soha nem is volt számomra kérdés hol és miben akarok élni.

Nálunk nem kell többször felmosni

Nem jön be senki cipővel

A gyerek sem.

Játszó valóban hiányzik.. Emiatt kerekítő foglalkozásra járunk hetente.én nem látom ennyire negativan..

Megőrültem volna a panelben a gyerekkel..

Mi kertesben lakunk, abban is nőttem fel. Két gyerekem van, de az egyik még baba, a másik 4 éves, szóval egymással még nem sok mindent tudnak kezdeni. Van szerintem igazság abban, amit mondasz, tényleg sokszor üresek a játszóterek, és ha nincsenek barátaid, nagyon magányos lehet vidéken élni. Bár én vidékiként éppenhogy a játszótéren utálok ülni, van itthon az udvarban kb minden, és miközben a gyerek játszik, tudok teregetni meg ilyenek. De szívesen tollasozom, labdázok is vele, vagy amit akar, nekem nem teher. Játszik velünk is, meg egyedül is, mikor hogy. De vannak barárok, akikkel hetente összejárunk, szintén kisgyerekekkel, így neki is van ovin kívül is társasága.

A város nagy előnye, hogy minden ott van az ember szájában, de nálam ebben ki is merült. Utálom azt a zsúfoltságot, egymás hegyén-hátán létet, és nekem kell is a magánszféra, nem bírnám, hogy mindig jópofizni kell a játszón, sose vagyunk egyedül. Nem vagyok antiszoc, de azt se bírom, hogy állandóan van valaki velünk/körülöttünk.

Én kertes házban nőttem fel, falun. Imádtam. Visszatekintve nagyon szép gyermekkorom volt. Annyit voltam lent a kertben, voltak kutyáink, macskáink, volt hogy az udvaron sátoroztam stb. Én fiatal felnőttként néhány évig éltem Pesten panelban. Na az szörnyű volt. Annyi ember bezarva egy helyre. Azt is hallod ha a másik tüsszent. Egyszerűen nem bírtam. Nálam depressziót is kivaltott. (pszichológus és pszichiáter is visszavezetett minden bajokat arra hogy én utálom Pestet és a panelt, az váltotta nálam ki ezt). Tudnék mesélni milyen gyermekkorom volt vidéken. Férjem mesélt az övéről. Ő nem a fővárosban, hanem egyik hozzá közeli nagyvárosban nőtt fel. Na hát össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Mikor meséltem neki az enyemrol el volt képedve hogy nekem milyen jó volt mennyi mindent csináltam. Már van közös gyerekünk is, nem falun, de egy kisebb városban lakunk, annak is egy nagyon csendes részén, csendesebb mint a szülő falum volt :D imádom. Néhány éves Pesti lét után ez maga a mennyország. Öröm itt gyereket nevelni. Nem sokat megyünk ki a játszó térre, az udvaron szoktunk játszani, csináltattunk neki ilyen csúszdás mászókás kerti játékszert az udvarra, homokozót stb. A szomszédokkal jó a kapcsolat, nagyon szeret szomszédolni. Ilyen amit írtál hogy mennyiszer takarítasz meg koszos cipővel ki be járkálnak nálunk nincs. Alapvetően kulcsra zárom az ajtót nem mehet ki szól nélkül (még elég kicsi). Cipőt az ajtón belépve azonnal lehuzzuk.

Szóval én imádtam falun felnőni, Pesten lakni borzasztó volt, és most ismét örülök hogy sikerült elkerülnöm onnan. Szerintem nektek is jobb lesz vidéken. Nem csak a gyereknek kell az udvar dolog miatt. Hidd el az emberek is mások.