Hogy viselkedik egy olyan 5 év körüli gyerek, aki komoly traumát élt át?

Teljesen gyerekfüggő, hogy milyen tünetei lesznek. Van, aki csendesebb, visszahúzódóbb vagy bizalmatlanabb lesz. Elkezdhet félni bizonyos dolgoktól vagy helyzetektől, de ezek lehetnek akár irreális dolgok is, aminek nincs köze a traumához, csak valamiért tudat alatt hozzá köti.

Van, akit közvetlenebbé és aktívabbá tesz. Ez odáig fajulhat, hogy bárkivel válogatás nélkül szóba elegyedik, és akár személyes dolgokat oszt meg idegenekkel.

Lehetnek tanulási és viselkedési gondjai. Fegyelmezetlennek, neveletlennek tűnhet. Kialakulhatnak kényszeres tünetek, pl. tikkelés, dadogás, valamilyen mozdulat ismételgetése. Kialakulhat folyamatos szorongás vagy depresszió. Súlyosabb esetben kárt tehet önmagában, vagy agresszívvá válhat másokkal szemben.

Most csak néhány példát soroltam fel, de a lehetőségek száma végtelen. Függ attól, hogy mi a trauma, mennyire érinti közvetlenül, hogyan kezelik ezt a hozzá közel állók, egyszer, vagy többször történik-e meg. Segít-e neki valaki feldolgozni, milyen a gyerek személyisége, kikkel van jó kapcsolatban, hogyan reagálnak a szülei a problémákra, vagy az ő viselkedésére. Pl. ha a gyerek folyton szorong a trauma miatt és ezért bepisil, fokozhatja a szorongást, ha a szülő ezért leszidja, megalázza.

A párom 5 éves gyerekét egyik napról a másikra (válás miatt), lesz×rta az édesanyja. Nagy traumaként élte meg, h nincs anya minden nap, sőt..

Hisztis , féltékeny, agresszív lett!

De sok sok szeretet, kitartás, türelem és figyelem csodákra volt képes! Eltelt 8 hónap és már boldog vidám kisgyerek, néha eszébe jut az anyja, de túl lépett rajta, hisz szerető emberek vették körül!

Pont válás után pár hónappal jöttem össze a párommal, az elején nagyon nehéz volt a gyerkőccel lenni, végtelenségig féltékeny volt az édesapjára. De a sok közös játék, a törődés mára elfeledtette vele a rosszat!

Kedves előző, nosztalgikus volt egy picit számomra olvasnom soraid, ugyanis részben hasonlót éltem meg. Rendszeresen, hónapokig babysittere voltam egy óvodás kislánynak régebben, aki féltékeny volt az apukájára, és esélyesen belejátszatott ebbe, hogy kisebb korában otthagyta az anyukája. Szerencse hamar megkedvelt engem a kislány -mint sittert-, és idővel ráadásul egyre enyhébb "féltékenységi jelenetei" voltak.

(Bár önmagában a válás legtöbbször nem traumatikus, azonban szorongást, féltést, agressziót, visszahúzódást stb kiválthat.)

"Szerintem a gyerektől jó visszakerdezni, ő mit 8s gondol. Es akkor nem kell feleslegrsen magyarázkodnunk, max megerősítjük őket."

Öröm olvasni, hogy rajtam kívül más is felhívja a figyelmet arra a fontos dologra, hogy a gyerektől érdemes rendszeresen visszakérdezni, ő mit gondol. :)

Azt hozzáteszem, ez egyébként nem csak olyankor fontos szerintem, amikor meg akarjuk erősíteni őket, hanem amikor rávezetni akarjuk valamire, valamint amikor ilyen módon is megérteni szeretnénk őket.

Itt megértés alatt egyfelől értem ennek az empátiával rokon értelmét, másfelől pedig azt, hogy a gyermeknevelés során fontos (egyre inkább) érteni, hogyan működik a gyermeki lélek (korosztályonként mi a közös, valamint egyénenként milyenek).