Létezik, hogy 7,5 évesen derül ki, hogy autista a gyerek?

"Ha nem értelmi fogyatékos autista, akkor nehéz korán diagnosztizálni. Nálunk (szakértői bizottság), előfordul, hogy 10-14, esetleg még később kap autista kódot. Ugye ilyenkor többnyire enyhe tünetei vannak

[...]

"kigyógyulni" nem fog."

Evvel félig értek egyet. Az igaz, h ha enyhe a spektrumon ("Asperger"), akkor nehezebb diagnosztizálni, de 4-5 éves kortól igenis komoly gyanút lehet fogni, hogy netán magasan funkcionáló autista ("Aspie"), és elvileg 3 éves kortól is van rá esély. A szülők homokba dugtál a fejüket ezek szerint, az óvodapedagógusoknak meg nem értem, miért nem volt gyanújuk 3 éven át a kislányról...

"A rendszer lett jobb, vagy több a sérült gyerek?"

A rendszer jobb, bizonyos szempontból (ha nem számítjuk a túldiagnosztizálások gyakori eseteit a "strigula-szerzésért"), de nem gondolom, hogy átlagban több lenne mára a sérült gyermek, inkább a felismerés javult némileg.

"kigyógyulni" nem fog."

Lemaradt a reagálásom erre. Nos, ki lehet gyógyulni az autizmus enyhe formájából, sőt, ha nem ismerik fel 30 éves korig, akkor sokuk magától sokat javul, legkésőbb a húszas évei alatt. Pláne, ha elég korán -tizenévesen, vagy 20-25 évesen- rájönnek pl a net segítségével, h mitől mások ők maguk, mint a többség.

Szerencséje van, hogy iskola előtt kiderült. Sok ma felnőtt/idős ember egy életet élt le anélkül, hogy tudta volna, miért "más", miért mondják rá az emberek, hogy "furcsa". Főként lányokat/nőket nem volt divat autizmussal diagnosztizálni, és bizony még ma is nehezen kapnak diagnózist, minen mást előbb ráfognak.

Tabu téma, valóban, egyrészt a szülők szégyellik az autista gyereküket, másrészt sokszor a környezet sem tudja, hogyan kellene rá reagálni, így egyszerűbb úgy tenni, mintha nem létetzne a dolog.

Ha ép az értelme akkor a maga ritmusában majd megtanulja a dolgokat, már ha kap esélyt arra hogy legyenek barátai, társasága, és nem írják le "szerencsétlen autistaként"...

Az autizmusból nem lehet kigyógyulni. Esetleg megtanulja kezelni, ha magas az IQ-ja.

Hadd fűzzek hozzá egy-két dolgot a kérdésedhez, és a korábbi megjegyzésekhez. Többször leírtam ezeket már, lepontoztak, lehurrogtak, most is ez lesz, tudom. De azért próbálkozom.

Több olyan fórumnak tagja vagyok, ahol sni-s, btm-es gyerekek szülei írnak a viszontagságaikról, és higgyétek el, hogy egytől egyik mind egyetért abban, hogy nagyon-nagyon kár volt a gyereket elvinni kivizsgáltatni, és kódot adni rá. Ugyanis ezzel a pedagógusok a saját helyzetüket akarják megkönnyíteni, de nem a gyerekét. Problémás? Jaj, hát én nem tanultam ezt, nem értek hozzá, keress neki másik iskolát, mi nem tudjuk vállalni, vidd olyan helyre, ahol hozzáértő tanárok vannak, az jobb lesz a gyereknek (meg leginkább a kedves tanerőnek, hogy nem neki kell vele kínlódni.) Nos, elmondom, hogy nincsenek ilyen intézmények ebben az országban. Vannak iskolák a szellemi fogyatékos gyerekeknek, és vannak iskolák a normális gyerekeknek. ÉS ennyi.

Az autizmus alapvetően egy kommunikációs zavar. Vannak fokozatai, sokszor társul szellemi fogyatékossággal, van aki nem tud beszélni közülük. Van aki teljes értékfű felnőtt tud lenni, elmegy dolgozni, családja lesz, és van akit élete végéig ápolni kell.

A magasan funkcionáló autistáknak nincsen iskola. Őket integrálni kell (ene). Csak éppen ehhez semmi feltétel nem adott a magyar iskolákban. Szenved a gyerek tőle, szenvednek a társai, szenved a tanár. És akkor a tanár elindul egy úton. Nem azért kezd el küzdeni, hogy kapjon továbbképzést, pedagógiai asszisztenst, gyógypedagógust, hogy az osztályt is felvilágosítsa, hogy ne bántsák már szegény gyereket azért, mert más. Nem, a tanár nem ezen az úton indul el, mert neki is nagyon nehéz lenne végigjárni, szinte lehetetlen. Ő inkább elkezdi a gyereket piszkálni, behívja a szülőket, rájuk küldi a hatóságot. Míg a szülő meghátrál és keres másik iskolát. Ha talál. Mert nem nagyon talál. Akkor magántanuló lesz, nyomorba döntve ezzel az egész családot. És a tanár tudja mondani, hogy én nem vagyok gyógypedagógus, nekem ehhez nem kell értenem. Ha meg nincs a gyereknek kódja, akkor csak furcsa, meg neveletlen. De hidd el, bármit csinálsz, a szülő a hibás, te neveled rosszul.

Korai fejlesztés? Szabad röhögnöm? Meg is tettem, ahogy olvastam soraid. Én 3évesen elvittem a gyerekemet a Nevelési Tanácsadóba. Igen, van gond, igen, szakember nincs, anyuka fejlessze otthon. Mert ugye logopédus és gyógypedagógus végzettsége van minden anyukának, ez csak alap, nem?

5 évesen az ovi küldte, igen, akkor már le is írták mi a gond, kiírtak heti 2 óra csoportos logopédiát. Ahova eleve járt a gyerek, és a logopédus sajnos lebetegedett, fél évig nem volt az oviban logopédus. Az iskolában sem kapott, mert felmérte a logopédus, és úgy ítélte meg, nincs a gyereknek rá szüksége. Ja, még mozgásfejlesztés is ki volt neki írva, de nem találtak (nem is kerestek) szakembert. Na, most akkor milyen korai fejlesztésről is beszélünk?

Amúgy a törvény szerint sni-s gyereknek 10 fős csoportban jár a fejlesztés. Tehát nem egyéni. Szerinted melyik iskolában van 10 fős homogén csoport?! A fejlesztés úgy történik, hogy 1-8 osztályos gyerekeket összevonnak, vegyesen, az autisták a diszlexiással, diszlexiással stb. Tudom, mert ilyen gyerekem van, és sok ilyen szülővel beszéltem.

Ezek után a legjobb, amit a szülő tehet, ha hallgat a problémáról mélyen, és a gyereket magánúton próbálja fejlesztésekre hordani. Honnan tudod, hogy nem tették meg?

Az ovis kirándulásokon annyi felnőtt szokott menni, hogy 1 felnőtt, 3 gyerek, még a konyhás néni is ment, szóval azzal nem lehet gond.

Tudod, értem én, hogy akinek nincs gond a gyerekével, az könnyen ítélkezik a másik oldal felett. Problémás a gyereked, vidd el, nem való a többiek közé. És akkor mi lesz vele? Magyarországon minden gyerek tanköteles, ennek a megoldása nem a család, hanem az állam feladata. Ehhez képest, az iskolákban a pedagógusok fel vannak háborodva, hogy mit képzelnek a szülők, hogy oda viszik a papíron is problémás gyereket. Én is megkaptam, hogy én ezt hogy képzeltem, hogy közösségbe viszem a közveszélyes gyerekemet? Tudod, ezek a gyerekek is emberek. Mindegyikhez meg lehet találni a hangot. De a hagyományos, frontális, poroszos iskolarendszer még a normál idegrendszerű gyerekeket is tönkreteszi, nemhogy azt, aki kicsit is más. A felnőttoktatás 8-10 fős csoportokban zajlik. A gyerekeket meg az iskolában beteszik 30-35 fős osztályba egy tanítónővel, aztán csináljátok. Ha meg nem megy, a szülő a hibás. Nem, nem a szülő a hibás.

Viszont mindenki a saját gyerekének az érdekét védi. És a gyereknek az az érdeke, hogy iskolába járjon. Még ha ezáltal szenved a többi, akkor is. Állami feladat lenne, de nem csinálnak semmit. Külföldön pl. alap az sni-s gyerek mellé a pedagógiai asszisztens. Itt is létezik, csak éppen a Klikk nem fizeti ki, még az autista gyerekeknek sem.

A szülő értse meg, hogy nincs szakember, a szülő értse meg, hogy az alapképzést kapott pedagógus nem ért hozzá, a szülő értse meg, hogy alul vannak fizetve. A szülő mindent megért, persze nagyon toleránsak vagyunk. Csak az a baj, hogy a másik oldaltól ugyanezt nem nagyon kapjuk meg.

Pl. a suliban egy kislány szemközt köpte a fiamat, erre ő felakasztotta a gyereket a fogasra. Sírt, megsérült. Én voltam a hibás. Már bocsánat! Miért is köpködünk egymásra?!

Szóval a legjobb, amit egy szülő ilyen helyzetben tehet, hogy hallgat mélyen arról, hogy gond van a gyerekkel. Magánúton meg hordja fejlesztésekre. Mert az állami intézményekre nem lehet számítani. Nekik csak azért kell a diagnózis, hogy legyen ürügy, hogy miért teszik ki a gyereket onnan.

Rengeteg ilyen sztorit hallottam, hidd el, én is megjártam a hadak útját, az egyébként nem is olyan súlyos sni-s gyerekemmel. Neki csak beszédértési zavara van. Tudod, csak első padba kéne ültetni, csak többször el kéne neki mondani, hogy mi a feladat, nem kéne kiröhögni, amikor nem ért valamit. És igen, kéne mellé adni egy pedagógiai asszisztenst, mert normál IQ-jú, oxigénhiánnyal született gyerek. De kitenni a Taigetoszra nyilván mindenkinek egyszerűbb.

Hogy a kérdésre is válaszoljak, sok olyan gyerek van, akivel kicsi korában gond van, aztán kinövik. Pl. egészen normálisnak számít, ha 3 évesen még nem beszél egy kisgyerek. Az iskolában viszont egyre szembetűnőbb, ha gond van vele, így igen, simán lehet, hogy akkor kap diagnózist. Ez nem felelőtlenség, nemtörődőmség, egyszerűen csak optimizmus. A szülők elfogadták a gyereket olyannak, amilyen, ez nem nekik gond, hanem az iskolarendszernek.