Hány éves volt a gyereketek, amikor először mertétek legalább 1 órán át egyedül, felügyelet nélkül otthon hagyni?
Jó 6-os, azért ez a történet tökre nem állja meg a helyét, már ne is haragudj. Egy felnőtt emberrel is előfordul, hogy zárlatos lesz vmi és nem veszi észre, mert a felnőtt ember is lehet beteg, a felnőtt ember is elaludhat napközben. Ennyi erőből soha semmilyen ember, legyen az 18 feletti vagy alatti ne legyen otthon egyedül, mert mi van, ha zárlatos lesz a kávéfőző... sőt, ne lépjen ki az utcára sem, mert mi van, ha a fejére esik egy virágcserép. Egy 12 éves gyereket egészen nyugodtan otthon lehet egyedül hagyni, kivéve persze, ha valaki egy életképtelen kis sz*rt akar nevelni, aki ennyi idősen a valagát nem tudja kakálás után kitörölni. Ez esetben babusgasd otthon, ha kettőt tüsszentett, vagy más szagút fingott. Nem értem, hogy a mai gyerekek mitől fogyatékosabbak, engem 10 évesen a legnagyobb lelki nyugalommal otthon lehetett hagyni, nem jutott eszembe sem magamra gyújtani a házat, sem belenyúlni a konnektorba, sem beengedni idegeneket. A mai gyerekeknek meg annyit nem lehet mondani, hogy bú, mert a végén még lelki sérültek lesznek.
Hogy a kérdésre is válaszoljak: nővérem gyerekéről tudok nyilatkozni, ő 8 évesen maradt egyedül otthon, de ő is értelmes gyerek volt mindig, neki se jutott eszébe sosem magára rántani a forró lábast, így tudták nővéremék is, hogy abban a másfél órában sem fog másként viselkedni.
7 és 5 éves a 2 gyerekem. Talán 3-4szer előfordult már. Ilyenkor mozizni szoktak. Fel tudnak hívni, ha valami gond lenne. De miért lenne?
Én 6 évesen suli előtt egyedül elmentem a boltba, megcsináltam a tízóraimat és elindultam. Miért lennének életképtelenebbek a mai gyerekek? Nevelés kérdése!
Igen, imádom ezt a “régen is túléltük” hozzáállást... ember! Akik elmesélik, igen, ők éppenséggel túlélték. Nagyon sok gyerek halt meg régen, de arról nyilván nem tudsz!
A gyerekek amúgy nem betörésre váró vadlovak, és nem úgy kéne hozzájuk állni, mintha a kiképzőőrmester lenne a szülő. Nem azzal fogtok magabiztos és erős felnőttet nevelni a gyereketekből, hogy magára hagyjátok ilyen picin, ellenkezőleg. Tudjátok, egy gyerek akkor tud megfelelően fejlődni, ha megvan számára ehhez a megfelelő, biztonságos közeg. Az a dolgod csszdmeg, hogy mellette legyél, és ha bármikor szükség van rád, elérhető legyél számára. Felnőttként is sokszor mekkora szükségünk van a tudatra, hogy bármikor fordulhatunk a szüleinkhez a problémáinkkal, vagy legalábbis biztos, hogy mindenkinek van olyan személy az életében, akire mindig számíthat, mert erre mindannyiunknak szüksége van. De az ötéves az bírja ki, mert ne legyen picsogós kis életképtelen? Normálisak vagytok????
Emlékeim szerint kisiskoláskent már voltam pár órát egyedül otthon. Mivel sosem jártam napközibe és közel volt a suli, nem is vittek-hoztak, így egyedül mentem haza. A szüleim általában dolgoztak a kora délutáni órákban, a tesóim meg még suliban voltak vagy szintén dolgoztak, így amíg valaki haza nem ért, egy-két órát elvoltam egyedül.
A lányom két éves, a körülményektől is függ majd, hogy mikor hagyom már egyedül és mennyi időre. De iskolás koráig nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!