Végülis most mi a törvény, hány éves gyerek mehet egyedül pl. iskolába, boltba vagy maradhat egyedül a lakásban?
Eddig nem érintett, de most egy munka úgy adódna, hogy ellenkező irányba kell odaérnem mint az iskola (másik településre járunk).
A fiamat és a lányomat is eddig mindenhova én vittem kocsival.
A lányom 9 éves, a fiam 11.
Volt mostanság nem egy eset, amikor felhoztak valami törvényt , aminek értelmében 12 év alatt nem lehet szülői felügyelet nélkül a gyerek, illetve nem mehet el pl. az ovis kistesóért (vagy tanári, szóval felnőtt). Nem foglalkoztam annyira vele, mert nem érintett egyik sem minket.
Tudom, hogy a saját meggyőződésem szerint akkor hagynám egyedül őket vagy engedném egyedül a suliba, ha megbízhatóak, nem mennek el idegennel, tudnak közlekedni biztonságosan stb stb.
Ez mind fennáll náluk, de engem most a törvény érdekelne.
Falun lakunk, jó a közbiztonság, nincs forgalom, mindenki ismer mindenkit. Itt már van olyan nagycsoportos ovis is, aki egyedül jàr. A muszáj nagy úr.
Sose volt belőle gond.
Törvény nincs rá, viszont az iskola házirendjében benne lehet, hogy hanyadiktól mehetnek haza egyedül a gyerekek.
Nálunk már sok elsős is egyedül ment suliba, viszont haza csak szülővel engedték el.
Ha a 7éves osztálytársat a 10 éves nagytesója akarta hazavinni, arról minden egyes nap szülői igazolást várt az osztályfőnök, ha ez nem volt, akkor felhívta anyukát és csak azután engedte el a kicsit, hogy anyuka ezt a telefonba megerősítette.
Szerintem egyébként a 9 éves még kicsi. A 11 már rendben van, de együtt sem biztos, hogy engedném őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!