Hogy lehetnék jobb anyja?

Nekem is volt ilyen időszakom, vagy hasonló, úgy éreztem, már megfolyt az, hogy semmi magánéletem nincs, de az nem is csak azért, mert játszunk, főzök, ügyintézni, foglalkozásokra járni vele, etetni, altatni hanem mindezen felül is, mert mindig van valami nyűgje az üresjáratokban is.

Azt vettem észre, hogy valoban kinyultam a szülésnél ahogy hittem vajúdáskor, mert tényleg nincs életem. Dramatizáltam.

Aztán jutottam lelkileg abba a válságba, hogy én már minden áldott nap ingerült voltam, türelmetlen, ellenséget láttam egy pici gyerekben, sokszor ezt nem is értettem hogy amilyen pici hogyan lehetséges az, hogy kicsinál teljesen, pláne, hogy valojában ellenem irányuló rosszakarata soha nem volt. A logikai gondolkodásom is romokban hevert

És egyenes uton voltam a totális depresszioba

Aztán ezen vergődtem, hogy az hogy lehet, hogy minden egyre rosszabb, mélyzuhanás még mélyebbre a tendencia, kezdtem rájönni, hogy valamit tenni kell mert ha semmit nem teszek akkor is a bajok egyre jobban halmozódnak maguktól. (Szegény embert az ág is huzza, boltban átvertek, a szolgáltato jogtalanul akart büntetni, elkezdett csőstül jönni minden a gyereken felül is)

Megoldást semmit nem tudtam, egy árva ötletem nem volt, csak a sorozatban jövő bajokat probáltam helyreállitgatni és szomorú is lenni hogy a gyermeken sem látok jóformán boldogságot, és én nem azért hoztam őt a világra, hogy szenvedjünk és túlélésről szóljanak a napok.

Egyik reggel ébredve a szokásos depimmel, viszont mondhatnám csoda történt.

A légből, a semmiből jött az a hirtelen gondolat, hogy ha minden sz*r is, és nem birok a gyerekkel, a szolgáltatóval,a bajokkal, a saját depimmel, és a pokolban vagyunk is, azért is, csakazért is SZÉP és ünnepi napunk lesz ma, beintek a pokolnak! Elhatároztam, hogy mai nap KIZÁROLAG mosolyt akarok a gyereken látni, a boldogságra szültem Őt, mindenben a kedvére leszek.

És a gyermek jókedve ugy átragadt rám, csak úgy itta a lelkem és érdekes másnap már nem kellett erre figyelmeztetni magam, minden elkezdett magától pozitív irányt venni, kerékvágásba kerülni, kiegyensúlyozottá válni.

Én nem a menekülésben látok valodi megoldást hogy elszökjek pár órára. Mert meg kell tanulni együtt élni.

Úgy érzem ezek után, ha te magad szemléletet váltasz, a pozitivra koncentrálsz, a boldogságot keresed, a világ is veled fordul.

(A szolgáltató is visszavonta a jogtalanul kiszabott büntetést.)

Minden sorodat ateltem, nyugi nem veled van a baj, csak elfaradtal. 0-24-ben nagyon faraszto tud lenni egy kisgyerek. Foleg ha keves segitseget kapsz.

Meg elotted a durva hisztikor, addig probald meg a figyelemelterelest, vagy ha belelovallta magat a hisztibe kizokkenteni pl. csikizessel, ez nalunk mindig bevalt. 1 evesen meg a magyarazkodasbol, buntetesbol, szabalyokbol nem ertenek.

De az ido neked dolgozik. Tudom hogy sovany vigasz, de kb. 3 eves kor utan ertelmesebb lesz es sokkal konnyebb is.

Vagy ha nagyon kikeszulsz, bolcsi, fel napos maganbolcsi alternativa.

Magneziumot, citromfuteat vegyel!

Kitartást. Tényleg.

Hasonló helyzetben voltam én is. Folyamatos rosszalkodás, ellenkezés, hiszti a földön - holott megmondtam hogy nem lesz földön hisztizős gyerekem -, ordítás ha valami nem úgy van ahogy neki jó.

Borzasztó időszak volt, nem tudtam élvezni az egészet. Nem láttam meg a jót a napban, csak a negatívumokat..

Sokat olvasgattam a témában, kerestem kapaszkodókat, és úgy láttam, a legtöbb esetben ez átmeneti. A legtöbb esetben. Na ez tényleg így lett, a fiam lassan 2 éves és ugyan még kekeckedik ha úgy van, de sokkal kezelhetőbb már és a következetes elveim, kéréseim hallgató fülekre találtak. Már megfogja a kezem az úttesten átkeléskor (10ből 8szor), kivárja hogy a boltban megvegyük a dolgokat és utána eszik vagy iszik, stb. Persze sok dolog van, amire rá kell jönni hogyan kell kezelni. Például a kocsiban üvöltésre vagy a buszon unatkozásra kellett jó sok idő mire megtaláltam a helyes figyelemelterelést számára. Neked is meg kell találnod a trükköket.

Fontos: ha kitartó vagy és a saját szabályaitok szerint éltek, hidd el, egy idő után látni fogod rajta is, hogy ahhoz igazodik.

Másik téma:

Nem látom, hogy írnál az apáról. Együtt vagytok?

Mert ha igen, találjatok ki időt, lehetőséget arra, hogy te elmehess otthonról. Én azóta “élek”, mióta rájöttem: esti fektetés után még egy csomó idő van és azt fordíthatom alkalom adtán barátokra, sörözésre, közösségre. Amióta van, hogy esténként programom van (heti 1-2-re jön ki egyelőre 😄) azóta érzem, hogy én is az élők között vagyok. Lehet neked is kimenő kellene.

*Ma rettenetes dolgot mondtam. Rohadt kis majomnak neveztem. Kérlek, ne is mondjátok! Már maximáliasan undorodom magamtól, legszívesebben leköpném magam.

Ez túl mutat az anyaságon, ellenben rejtett agressziót és dühöt mutat. Feltétlenül menj pszichiáterhez. Mert ez mögött sokkal komolyabb dolog van, mint hogy valaki türelmes, vagy türelmetlen, vagy kimerült.

20 éves elmúlt a legnagyobb gyerek nálunk, de soha ilyet ki sem ejtettem a számon, pedig nem egy, nem két nagyon kemény helyzetben voltam/voltunk.

És sajnos, ezt kimerültségre nem lehet fogni.

Igen, aki megoldotta türelmesen, nem majmozta a gyereket, az már szerintetek nem is létezik😀

Hat ez legyen a ti bajotok. De nagyon sajnálok minden ilyen gyereket...