Helyénvaló ez az érzés? Van valaki, aki érzett ilyet?

Nem tudom egy 4 évestől mit vársz. Neki még nincs összehasonlítási alapja. Majd ha nagyobb iskolás lesz pl akkor láthatja, hogy más gyereknek nincs olyan szép ruhája mint neki, nem jön ki otthon a szüleivel, nem jut pénz nyaralásra stb. Na akkor majd lehet úgymond hálás, de azt nem tartom normálisnak hogy te erre játszol. Nem szép dolog felhánytorgatni semmit amit a másiknak adunk, még akkor sem ha nem a gyerekünk hanem a szomszédunk.

Szerintem ezt rendezd magadban mert később ha nagyobb lesz ez miatt lehet rossz viszonyotok, ha úgy érzi neki mindenért hálásnak kell lennie.

A gyereked nagyon is értékel, hidd el. Szeret téged, és te nyújtod számára a biztonságot.

Mi lenne, ha a másik oldalról közelítenéd meg? Ő is lehetne dühös és féltékeny, hogy te féltél, szorongtál, nem szóltál másokhoz, nem voltál életvidám, "normális" gyerek, ő meg itt van, "normális", jóban van veled, hallgat rád a legtöbbször, megosztja veled a titkait, és te nem becsülöd meg ezt, hanem azt akarod, hogy rosszul érezze magát?

Természetesen nem gondolom, hogy ne lennél normális, és tudom, hogy ezek csak reakciók a felnőtt viselkedésére, de érted, neked is azt kellene megbecsülnöd, amid van. Nem csak benne, hanem magadban is. Te meg tudod adni neki a békés életet, a boldog gyerekkort. Ne legyél féltékeny, inkább légy nagyon büszke magadra, és most, ahogy a kislányodat megsimogatod, szeretgeted, szeretgesd és simogasd meg a magadban élő bántott kislányt is. A szüleid már nem fogják megadni ezt neked, ezt fogadd el, add meg magadnak ezt a szeretetet, és utólag próbáld meg befoltozni a szeretethiányodat.

Ő most még nem lesz a klasszikus értelemben hálás, és nem is kell neki. Magadnak kell érezned, hogy jól neveled-e, és magadnak kell hálásnak lenned, amiért meg tudod ezt adni neked. Ő majd később, ha felnő, ha lát egy-két dolgot a világból, ha esetleg megtudja te hogyan nőttél fel, és te mégis végig ilyen jól tudod nevelni, akkor lesz nagyon hálás. Most még gyerek, borzasztóan kicsi ahhoz, hogy ezt felfogja. Valószínűleg körülbelül akkor fogja igazán megérteni, amikor a saját gyerekét próbálja nevelni. A te feladatod az, hogy addig (és tovább) önzetlenül, és magadat bátorítva végig mellette állj, és azt élvezd, amit ő éppen vissza tud adni.

Mindazonáltal persze normális, ha vannak elveid, és nem neveled hisztisre, vagy kényezteted el, hogy mindent megkapjon, de attól még ne várj hálálkodást. Ez egy ilyen dolog, hogy nem adok-kapok, egyenlő történet (a hagyományos értelemben véve), hanem amit te adsz neki, ő abból táplálkozva tud majd továbbadni a gyerekeinek. Az pedig nagyon becsülendő, ha te a kevés hozott otthoni anyagból is jól, szeretetteljesen fel tudod nevelni.

Én is azt ajánlanám, hogy menj el pszichológushoz, vagy olvass könyvet ebben a témában (pl. L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve), hogy kezelni tudd a helyzetet, és jó szülő maradj.

Illetve ha jól sejtem apuka nincs a képben, de ha mégis, akkor mindenképpen beszélj vele is erről, tőle megkaphatnád direktben is azt a fajta külső megerősítést, amit most a gyerektől vársz.

Egyébként az én apukám nehéz helyzetből jött, nagyon sokat tett azért, hogy olyan színvonalon élhessünk, mint amibe mi már beleszülettünk. (Szerencsére nem a szerető család, hanem az anyagi háttér hiányzott) Ennek megfelelően nevelt minket, megtanított értékelni mindent, amit elénk raknak, de konkrétan soha nem hallottam tőle felnőttkoromig, hogy például ők éheztek gyerekkorában (sőt igazából ezt sem tőle hallottam).

EL.VAN.KENYEZTETVE.

"Eron felul igyekszel teljesiteni"- aha, szuper, jol ki is hasznalja. Ki is fogja, meg fogsz tole orulni. Nem lehezne vmi kozeputat talalni? Veled talan tul szigoruak voltak, de te meg szanaszet kenyezteted. Utalom ezt a tipusu gyereket, aki orditva kovetel h vegyel neki vmit. En sosem mertem ezt csinalni a szuleimmel, elsullyedtem volna szegyenemben. Nevelj bele egy kis tiszteletet, onmagaval szemben is. Hogy ne egy kovetelozo sunyi kis haddnemondjammi legyen...