Az normalis, hogy az anyukak a jatszoteren a gyerek sarkaban vannak egyfolytaban?

Nekem is kis gyerekem van. Nincs még 2.

Én sem járok a sarkában. Megyek utána, vagy ha elidőzik egy pad közelében a kavicsokkal vagy az ottani járgányokkal, akkor leülök és figyelem.

De sose irányítom. Amikor fel akar mászni egy mászókára, természetesen közösen csináljuk, segítek a csúszdánál, de alapvetően egyedül játszik. Szerintem ez játszótér és gyerek függő. Az én fiam nem igényli a közös játékot, egyszerűen olyan dolgok érdeklik, amiket nem lehet többen csinálni. Pl megvizsgálni a kis motort felfordítva vagy bármi.. Épp ezért nem is "tologatom" a játszótéren. Megy, én meg látom merre megy. És érdekes, amikor valami veszélyes dolog történt, mindig ott voltam.

Szóval a játszóterek. Ahol van egy csomó fa, bokor és más, egyértelmű, hogy nem lehet nyomon követni, hogy épp merre megy a gyerek. De egy csupasz, körbe kerített, nem darázsfészkes, nem kutya piszkos kisebb játszóról van szó, tényleg fölöslegesnek tartom a folytonos tyúklépéses követést. HA - a gyerek nem a mászókáknál van. Az enyém is elvan a földön ülve homokozva, hangyákat számolva és autót tologatva. Emiatt igazán nem kellene mellette feküdnöm.

Harmadik: személyiség. Vannak akik tutujgatósabbak és vannak akik nem. :)

Én nem tudok gügyögni, babázni meg más hasonló. A gyerekemmel is normálisan beszélek, nem úgy irányítom mint egy babát és marhára önálló. Tudja mi érdekli, mit akar csinálni, nem akarja, hogy folyton ott legyek. Korábban igen, de már nem.

Nekem három évesem van és még mindig a sarkában járok. Legutóbb be akarta dönteni a másik gyerek által épített "mélygarázst".

De simán elveszi más lapátját, vödrét, és odacsapna, ha valami sérelem éri. Én azért vagyok ott, hogy ne legyen ilyen.

Ha mászókázik akkor szólok, hogy lassan, ha kimászik a hintából, akkor, hogy óvatosan. Kb egy méterre vagyok mögötte. Azért, mert pontosan tudom, mit nem akarom, hogy tegyen, és örülnék, ha ugyanezeket megakadályozná a többi szülő is.

Csendes magánakvaló gyereket én is otthagynék egyedül, de az enyém eleven.

Nemrég írtam ki kérdést 2 durván játszó gyerekről, akiknek a nagymamája semmit sem csinált, mindent rájukhagyott, pedig több magukra vagy egymásra veszélyes dolgot csináltak.

Én azokat az anyukákat rühellem, akik a padon ülnek és fel sem emelnék a feneküket a gyerekükért. Játsz vele, foglalkoztasd, vegyél részt a tevékenységeiben. Ez nem kutyafuttató, ahol szabadon őrjönghetnek a kicsik, hanem olyan hely, ahol megtanulnak egymással és a játekokkal rendeltetésszerűen játszani.

Te ebben miért nem segíted a gyereked?

Jól van akkor szupergyereked van és szupermamika vagy. Le se menj a sok idegesítő átlagos anyuka közé.

Jajj de nem bírom az ilyen "beszéljünk ki más anyukákat mert úúúgy szeretnék szidni valakit" nőkez..pfejj. Ezerszer inkább a túlaggódók mint a pletyós szupermamik.

Úgy látszik Te is az a tipikus lusta anyuka vagy, aki minden pillanatot kihasznál, hogy ne kelljen a gyermekével foglalkoznia.

Én se lihegek a 2 évesem nyakába és utasítgatom, de ott vagyok mellette 1-2 méterre ugrásra készen, ha bármi baj lenne. És mi is többnyire egy olyan játszótérre járunk, ahol homokos az egész, de van rajta csúszda, rugósállatok, hinta, kisház, meg sok homokozójáték. Szerencsére a kislànyom nagyon jól nevelt, nem rombol le semmit, nem tépi ki a másik gyerek kezéböl a játékot, nem szórja a homokot, de mindezt azért, mert ezt már megtanítottam neki 1-1,5 évesen, amikor még bizony kommentálni kellett neki minden 5 percben, hogy mit szabad és mit nem. Ezen nincs mint szépíteni, egy kisgyereknek meg kell tanulnia, hogy kell viselkedni egy közösségben, hogy ne a mindenki által rettegett elkényeztetett, akaratos hisztigép legyen, aki a játszótér, óvoda réme. Most már nem kell szólnom neki, hogy mit, hogy csináljon, de ott kell lennem vele, mert 1 mp kérdése, hogy kicsúszik a lába a csuszdára felmenet és lezuhan, vagy néha rosszul csúszik és el kell kapnom. Kisházba rendszeresen beüti a fejét, ha nem figyelmeztetem, hogy vigyázzon, tudja, hogy ott alacsonyabb. Többször le is esett volna már, ha nem âllok ott közbelépni. Ö mondjuk nem szeret csak úgy ülni a homokban és bámulni ki a fejéböl, homokozás is maximum1 percre köti le, tehát akármekkora homokozóról beszélünk folyamatosan mozogni fog benne, és keresi az érdekes dolgokat. Egyszer-kétszer le szoktam ülni, ha véletlen pont elszöszöl valamivel a homokban, de ez átlag fél percet jelent, tehát mire leülök álhatok fel, mert jön a következö kaland. De ez így van jól! :)

Egyébként szerintem Te kicsit ki is sarkítod a dolgot, mert ahogy nézem a legtöbb anyuka és én is nem azért vagyunk az 1-2-3 éves gyerek mellett, mert utasítgatjuk, hanem igényli is, hogy beszélgessünk, mutogatja, hogy nézzem ezt azt, mutassak meg neki ezt azt. Ezt nem lehet a padról csinálni. Egy ekkora gyereknek az nem élmény, hogy egyedül kicsapva kell boklásznia a homokban. Persze léteznek ilyen tejbe tök gyerekek, akik órákig ülnek egy helyben, de az enyém szerencsére nem ilyen.

Csak nehogy úgy járj, mint 2 kisgyereknek is a szülei, akivel tavaly nyáron találkoztunk játszótereken. Közel másfél éves kislányunkkal játszottunk együtt a férjemmel (juujjj bizony, jól érted, 2 szülöje is egyszerre szekálta a szerencsétlen gyereket :D) és 2x is odacsapódott hozzánk 1-1 kisfiú, hogy szeretnének velünk játszani. Kb 3-4 évesek voltak, a szüleik padon tespedtek, és olyan szivesen beszélgettek velünk a kicsik, élvezték a közös játékot. Az egyik, pont az anyukája füle hallatára (addigra pont odajött), mondta a férjemnek mikozben megölelte, hogy úuuugy szeretlek. Most képzeld el, mit érezhetett az az anyuka ennek hallatán. Nekem meg a szívem szakadt meg, hogy a kisfiúnak úgy látszik, az hogy végre foglalkoztak, játszottak vele a játszótéren ennyire sokat jelentett. :'(