Hogyan tanítjátok meg a gyereket arra, hogy tisztelje önmagát? Van erre tudatos módszeretek?

1. Sose engedtük, hogy gyömöszöljék. Mindig arra gondoltunk, nekünk hogy esne ha egy idős rokon nyalna-falna. Ha kéri adjanak a rokonok puszit, ölelést. Ha nem akkor hagyják.

Tőlünk szüleitől megkapja ezeket.

2. Mindig kérdeztem Melyiket szeretné. Sose volt gond, mindig választott.

3. Ezt nem igazán értem. De pl. Elmondtuk Neki, hogy ha oviban bepisilne (kiscsoportos) akkor nincs gond előfordulhat. Menjen szóljon az óvónéninek, hogy ez történt és segít.

Csak az utolsóhoz: nem a gyerek feladata, hogy ezt elviselje!

A szülő feladata, hogy elbeszélgessen a pedagógussal, s ha kell, kivegye onnan.

Még egy:

"és nem kéri, hogy helyette válasszon valaki."

Már miért ne kérhetné?

A pontjaidra válaszolva:

1. - Ilyen nálunk föl sem merült. Magától mondta vagy elhúzódott az illetőtől. Pl. megmondta nekem is (az apjának), meg a nagyapjának is, ha borostásak voltunk és puszit adtunk neki, hogy "Szúrsz, apa!". :-)

2. - Erre sem kellett tanítani. Óriási hisztiket tudott levágni, ha a kinőtt kedvenc kabátját, sapkáját már nem adtuk rá, hanem helyette másikat akartunk. Egyébként ezt a pontot azzal tudod erősíteni, ha rendszeresen megkérdezed, pl. hogy mit akar enni, mit akar fölvenni, nem akar-e udvarra/játszótérre menni stb. Akkor megszokja, hogy dönthet.

3. - Nem szokta senki bántani, nincs viszonyítási alapunk. Szégyenkezés: olyan előfordult, hogy bepisilt éjjel (vagy nappal) vagy leette magát és szemmel láthatóan szégyenkezett miatta. Ilyenkor igyekszünk megnyugtatni, hogy ez természetes, ha néha előfordul.

Most ahogy így visszaolvasom, úgy tűnik, mintha totál liberálisan nevelnénk a gyerekeinket. :DDDDDDDDD