Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy próbáljátok az olyan...

Hogy próbáljátok az olyan ételt megetetni a kisgyerekkel, amit az egyik szülő nem szeret?

Figyelt kérdés

Párommal most kezdtünk el komolyabban gondolkozni a gyerekvállaláson. Eszembe jutott, hogy rengeteg olyan - számomra alap - ételt van, amit ő nem eszik meg. Pl a rizst semmilyen formában, semmilyen főzeléket, a csirkecombot, pörköltet, és ez csak ami hirtelen eszembe jut, de van még ezer dolog. Kérdeztem, vajon hogy lenne, ha ilyesmit főznék, ha már gyerek is lenne. Azt mondta, ő biztosan nem enne belőle, ő enne mást, a gyereknek meg mondjuk azt mondjuk, hogy amíg kicsit, addig meg kell ennie, és majd ha nagy lesz, akkor válogathat.

Hát szerintem így nem lehet gyereket nevelni. Neki gyerekkorában sosem ellett olyant ennie, ami nem ízlett, az anyja soha nem főzte a fent említetteket (pedig ő maga szereti, csak hát szegény gyerek nem...). Szerintem igenis meg kell enni "mindent". Persze, ha utálja a tökfőzeléket, akkor nem főzök minden másnap azt, de az én anyám nem főzött ezer félét, mindenki ugyanazt ette, így előfordult, hogy valakinek esetleg pont nem ízlett.

Szóval szerintem ha főzök valamit, és megpróbálom épp magyarázni a gyereknek, hogy ez nagyon finom, egye csak meg, akkor elég hülyén néz ki, ha az apja meg nem eszi meg... Ti hogy csináljátok?


2018. jan. 1. 20:03
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
71%

Nálunk alap, hogy meg kell kóstolnia a gyereknek amit elé teszek, max ha ízlik neki nem eszi meg. Ha ízlik úgyis megeszi.

Ne kombináld túl meg agyald túl ennyire ezt a végtelenül egyszerű dolgot is, mert így egy botrányosan fárasztó küzdelem lesz a gyereknevelés...ugyanis ennél millió nagyobb dolog van ami felmerül majd.

2018. jan. 1. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
82%

Nagyon nem értek egyet abban, hogy meg kell enni mindent.

Ez nagyon káros szülői magatartás, ha kényszerítik a gyereket az evésre.

Mai napig emlékszem, hogyan tuszkolták belém erőszakkal a paradicsomos káposztát és a spenótot, mert "csak pár kanállal", de ennem kell belőle. Mai napig rá se bírok nézni erre a kettő ételre.


Persze azt én sem hagyom a lányomnak, hogy úgy mondja valamire, hogy nem szereti, nem kéri, hogy meg sem kóstolja. Viszont ha egy picit, akár csak fél kanállal megkóstolta és nem ízlett neki, eszembe se jutna erőltetni. Nekem felnőttként is vannak kedvenc ételeim és olyan is, amit nem szívesen fogyasztok.

A férjem a halat utálja, még a szagát is, mindig csak akkor sütöm, ha tudom, aznap későn ér haza, hogy kiszellőzzön a lakás. Viszont a lányom hiába tudja, hogy az apja utálja, ő imádja.

Mindenkinek külön, saját ízlésvilága van.

2018. jan. 1. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:
Igazatok van, rosszul fogalmaztam. Nyilván én se mindent szeretek, de egy-két kanállal már csak kóstoljon meg a gyerek - és ha úgy kezdjük, hogy apa nem eszik belőle, mert nem szereti, akkor eleve a gyerek is úgy fog hozzáállni, vagy nem?
2018. jan. 1. 20:15
 4/18 anonim ***** válasza:
66%

Nem kell addig közölni vele, hogy az apja nem szereti :)

Egyébként én azt mondanám neki, hogy elég megszagolnia, és akkor kóstolja meg, ha az illata tetszik. Sosem találkoztam még olyan kajával, aminek a szaga bejött, de az íze nem, a kettő összeköttetésben van az agyban. És utáltam, amikor olyan kaját kellett megkóstolnom, aminek már a szagáról tudtam, hogy rossz lesz...

Külön persze nem csinálnék mindenkinek más kaját, akinek nem ízlik, kapna egy szendvicset aznap, vagy ami előző napról maradt.

2018. jan. 1. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 Andizsuzsi ***** válasza:
88%
Nem feltétlenül. Az én férjem sem szereti a rizst, mindkét gyerekünk megeszi/szereti, mi a férjemmel szeretjük a mákos ételeket, egyik gyerekünk sem eszi meg. Egyik zacskóból eszi a mazsolát, másik kipiszkálja a kalácsból is. Mindenkinek más az ízlése. Mindennel meg kell kínálni a gyereket és hagyni, hogy eldöntse, ízlik-e neki vagy sem.
2018. jan. 1. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Abban igazatok lehet, hogy kicsit túlgondolom, pláne, hogy gyerek sincs még. De a bíztató szavaknak örülök, köszi :)
2018. jan. 1. 20:28
 7/18 anonim ***** válasza:
87%
Nem hiszem, nálunk a gyerek ízlése eléggé más a miénktől. A férjem sokmindent nem eszik meg, amit mi szeretünk. Olyan is van, amit ők szeretnek, de én nem.
2018. jan. 1. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
91%

1. van olyan étel, amit mindketten utálunk, a gyerekek mégis kétpofára tömik, pl hal.

2. a férjemnél válogatósabb pacákot nem hordott a hátán a föld, a gyerekeink sajnálják, hogy szegény apa, nem tudja, mit hagy ki, és tömik befelé pl. a spagettit. :)

3. ez a mindent meg kell enni hülyeség. Megkóstolni igen, de ha utálja a gyerek a csirkecombot, akkor neki igenis bedobok egy halrudacskát, magamnak meg évente kétszer sütök csirkét.

2018. jan. 1. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
66%

Eszembe jutott apám, aki sok ételt nem eszik meg. Ránk ez nem volt hatással, max. kinevettük, hogy nekünk több túrógombóc vagy ananász jut.


Ha meg kifogsz egy olyat, mint az én fiam, tök mindegy lesz. Én bármit felzabálok, nincs étel, amit utálok, az apja se egy nyúlbéla, de másfél éves és megint egy olyan napon vagyunk túl, mikor akarmit tettem elé, semmi se kellett. Megszagol és megkóstol és löki el.


Na hát rajtam ki vannak akadva azok az ismerőseim, akik meg belenyomják a gyerekbe a kaját és trükköznek, hogyan nyomjanak le "még egy kanállal".


Szerencsére tényleg ez egy eltörpülő gond, majd eszik, ha rájön, hogy jó az.

(Anyatejes amúgy)

2018. jan. 1. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
84%
Nálunk van olyan is, hogy amit korábban megevett a gyerek, most elutasítja. Pl. megette a bolognai spagettit, most inkább a tésztát önmagában. Ezer ilyen dolog van és hiába trükközök, csak ritkán sikerül "átverni". Nem agyalnék ezen előre. :)
2018. jan. 1. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!