Nem tudom elfogadni magam, pedig még meg sincs a baba?

5 hónapos terhes vagyok. 174 cm vagyok és a terhességem előtt 56-57 kiló voltam. Csak vasárnap nem jártam fitness terembe és minden reggel futottam. 60 kiló életemben nem voltam korábban.

Egyfolytában azon kattogok, hogy oké, még most terhes vagyok, ez jó "ürügy" arra, hogy megváltozott a testem. De mi lesz, ha kint lesz a gyerek? Szinte rosszul vagyok a gondolattól, hogy a hasam vajon hogyan fog kinézni, mennyire fog például ráncosodni (tesóm 10 éve szült és még mindig nem tudott megszabadulni a ránctól, ő 54 kilóval esett teherbe, állítólag a vékonyabbakat viseli meg ilyen formában a terhesség jobban).

Teljesen gátlásos leszek -főleg a párom előtt- mire megszülöm a gyereket. Pedig ő mindig mondja, hogy teljesen érthető, hogy megváltozok. De nem érti, hogy én (sokat)változni nem akarok. Azt is szokta mondani, hogy miből gondolom, hogy úgy nem leszek vonzó, mert a változás nem is mindig rossz, meg utána megint megyek edzeni, stb. Azt már nem is meri mondani, hogy úgy is tetszeni fogok neki, mert rengetegszer mondtam neki, hogy azt sem tudja, hogyan fogok kinézni, ne mondja nekem előre, mert aztán tuti nem hiszem el, mivel mindenhogyan kizárt, hogy tetszem neki, magamnak sem fogok tetszeni valószínűleg.

Egyébként súlyban a legminimálisabbat változtam, szinte semmit, és nincs is óriási hasam, tehát nem az az "azonnal látszik" terhes vagyok. De nyilván még nőni fog és rettegek tőle, hogy milyen leszek. Ennyire még sosem voltam nem ura a testemnek. Nektek ez sosem jutott eszetekbe? Mivel győztétek le ezeket a teljesen megsemmisítő gondolatokat?