Kétévesek és a dackorszak. Ki milyen trükköket ismer a túlzott akaratosság kezelésére? Mit lehet csinálni azzal a gyerkőccel, aki "csakazértsem" fogad szót?

Érdekes ez a kialakult vita arról, hogy kell-e látványosan haragudni a gyerekre, vagy sem... Valójában ez szerintem piszok nehéz kérdés, hiszen egyrészt meg kell tanulnia, hogy a tetteinek következményei vannak, másrészt viszont a családban a szeretet feltétel nélküli kell, hogy legyen.

Én pszichológiából azt tanultam, hogy a legjobb (és a leghatékonyabb) büntetés a jutalom megvonása. (Tehát pl. hatásos lehet, ha elkobzom a nyuszimotorját, ha a többszöri figyelmeztetésem ellenére is elüti vele a kutyánkat.) Eddig ez rendben is van, csakhogy az én makacs lurkómnál a büntetést is hatalmas hisztiroham szokta követni, ami nem csitul el néhány perc alatt, hanem akár órákig (!!!) is tarthat... És valójában ez az a hiszti, amivel nagyon nehéz kezdeni bármit is a mi esetünkben.

Egyébként amikor hüppög, én sem azonnal szoktam megsajnálni, sőt, általában a kisfiam is tudja, hogy ilyenkor haragszom. Szokta is mondani, hogy "Anya mérges". De egy bizonyos határon túl én már úgy érzem, hogy hatástalan a haragszom rád-ot játszani, mert akkor a gyerkőc alapvető bizalma a szülei iránt is veszélybe kerül... Azt is tanultuk anno, hogy haragudni nem a gyerekre kell, hiszen nem ő a rossz (csak éppen rosszaságot csinált), hanem az, amit tett. Tehát büntetni is a tettet kell, nem a gyereket. A szeretet megvonása pedig sohasem lehet büntetés. Így én ebben az esetben inkább azokkal értek egyet, akik szerint igenis a büntetés végén meg kell vigasztalni a gyereket, és onnantól lezártnak kell tekinteni az ügyet, amiért a büntetést kapta. Órákon át haragudni rá nem szerencsés, mert az csak bűntudatot szít.

Persze mindez elméletben nagyon szépen hangzik, a gyakorlat azonban egészen más. Tökéletes szülők nem léteznek, és sajnos, amikor szakad a cérna, én is kiabálok, pedig tudom, hogy nem lenne szabad, sőt, velem is előfordult már, hogy "megsértődtem" a gyerkőcre, és bevonultam az ő játéksátrába "duzzogni"... Hamar utánam jött, és csendben hozzám bújt. Így ültünk fél órát. A végére puhára főzött ezzel az odabújásával... :)

A gyerekek "érzelmi radarja" nagyon érzékeny, ezért tudják, Anya mikor szomorú, mikor mérges, és mikor elkeseredett. Azt is tudják, hogy mivel lehet az ember szívét meglágyítani (legalábbis az enyém tudja), és mesterien használja is... Így aztán időnként nagyon próbára teszi a következetességemet...