Hol a határ? Szerintetek mi a kényszeres fejlesztés egy gyermeknél, és mi a normális? Sok a szorongó szülő? Túl sok az elvárás mostansás? Még egy kérdés? Valóban kárt okoz a gyermekben ha a szülő aggódik, és pszichológiai vizsgálatot kér?

" Lehet, hogy én „túl természetes” vagyok, de szerintem egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni. Játszani kell hagyni, és megteremteni ehhez a lehetőséget, valamint fontos, hogy sokat legyen jó levegőn. Az én nézőpontomból a „járássegítő” és az akármilyen zenélő, csilingelő, beszélő stb. csecsemőkori „oktatójátékok” is feleslegesek. Ahogy az is, hogy már bölcsitől kezdve „feladatlapozzunk” vele. "

Vagy azt érted fejlesztés alatt, hogy a gyerek gyurmázik, kirakózik, formabedobózik? Szerintem ez tök természetes, része a játszva fejlődésnek, nem mondanám fejlesztésnek. Vagy ezekre a zenélő játékokra gondolsz? Azok a legkevésbé sem fejlesztőek. Nem értem.....

Nincs határ. Az autizmus, az asperger, a megkésett fejlődés, a hipotón meg a többi nyavalya az új normális. Igen, sok a szorongó szülő. Túl sok az elvárás, a szülőknek magukkal szemben és a gyerekkel szemben is, fel van nagyítva sok dolog és ezzel a felelősség is túl van misztifikálva.

Kárt okoz egy idő után, mert a szőlő nem a gyerekkel, hanem az aggodalmaival foglalkozik, a lehetséges vizsgálatok sora pedig végtelen...

Igen, olvasok én is ilyeneket, és hajj, de sokszor hallottam már.

Nekem elég problémás a kisfiam. Mi a probléma vele? Hisztizik, de az nem kifejezés. Ha valaki látta A könyvelő című filmet, amikor elment az anyja, na az enyém úgy hisztizik, de kb. naponta 3-4 alkalommal, minden kis apróság miatt. Illetve most már sokat szelídült, de 3 évesen ilyen hisztik mentek.

Én már 3 évesen mondtam, hogy gond van a gyerekkel. Elvittük kivizsgáltatni, hát a Nevtanban megkaptam, hogy semmi gond a gyerekkel, nyugodjak meg, mert a gyerek érzi, hogy ÉN érzem őt problémának, és ezért hisztizik, de amúgy ez életkori sajátosság. Fejlesztést persze nem írtak ki, próbáltunk mi keresni magánúton. Évek óta erről szól az életem, minden szabadidőnk. És tudom, hogy ez nem jó, mert délután már a gyerek is fáradt. Középsőben behívtak az oviban, hogy szerintük autista, és vigyem már el kivizsgálni. Na, megint Nevtan, megint közölték velem, hogy semmi baja, csak nekem van. Ja, hát a beszédben kicsit el van maradva, de anyuka fejlessze otthon.

Szóval hordjuk, és elegem van belőle, de piszkosul. A gyógypedagógus szerint nem fogom tudni integrált suliba adni, mert autista. A Vadaskert szerint nem az, a Szakértői Bizottság szerint az.

De ránézésre amúgy hála Istennek teljesen normálisnak tűnik, amíg be nem kattan valamin.

Az összes ismerősöm:

-Mi az, hogy hisztizik? Minden gyerek hisztizik, ezt tudomásul kell venned. Semmi baja.

-Minek hordod fejlesztésre, csak terheled vele a gyereket

-Régen nem volt divat ez a fejlesztés, most meg mindenki hordja a gyerekét

-Azért ilyen a gyerek, mert te ilyen véleménnyel vagy róla...

Mondja ezeket természetesen az olyan laikus anyuka, akinek teljesen egészséges gyereke van, és el sem tudja képzelni, hogy mi mit élünk át nap mint nap.

ÉS igen, nem tesz jót a gyereknek, hogy kivizsgálásokra hordom, mert tudja, hogy gond van vele. De ezt tudja anélkül is, mert miután 2 órát őrjöngött valami miatt, rettenetesen szégyelli magát, és nem győz bocsánatot kérni.