Van/volt valakinek tic-et /kényszeres mozgást/produkáló kisgyermeke?

Szia! A fiamnak volt már többször tikkelős időszaka, sőt, dadogós is. Óvodás korában kezdte ezeket, először furán pislogott, mindig összeszorította a szemét közben. Rémisztő volt, mikor kérdeztem, miért csinálja, azt mondta, „elfelejtett” pislogni. Konzultáltunk pszichológussal, aki azt mondta, ne foglalkozzunk vele, tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre, mert ha rászólunk, akkor ő is ráparázik. Az óvónőket is megkértük, hogy tegyenek így. Végül pár hét után elmúlt. Később, már iskolában, elkezdte forgatni a szemét, amivel az a plusz probléma merült fel (az alapvető aggodalmon túl), hogy a tanítónők azt hitték, direkt csinálja (mivel úgy nézett ki, mint mikor egy kamasz azt akarja jelezni, hogy „jaaaj, hagyjál már”), és szidták érte. Szerencsére sikerült megértetnünk velük, hogy nem direkt csinálja ezt. (Persze elvittük szemészetre is, hogy megnézzék, van-e szervi oka – nem volt.)

Azt gondolom, először mindeképpen meg kell vizsgálni, nincs-e valami szervi problémája (pl. a látással, rejtett kancsalság akár). Gondoljátok át, nem történt-e valami, ami megviselte lelkileg. A tikkek (a dadogás is) pszichés problémát takarnak, és nem közvetlenül a traumák után jönnek elő, hanem kicsit később. A fiamnál pl. óvodában arra jutottunk, hogy az óvónőcsere váltotta ki, nagyon szerette az előzőt, az új pedig egy ordibálós nőszemély lett. (Persze ez csak tipp, mert más változást nem találtunk az életében akkoriban.)

Tudom, hogy mennyire aggasztó ez, és az embert még az is frusztrálja, hogy a kívülállók furcsán néznek rá, az hiszik, „tök dilis” a gyereke. Itt jegyzem meg, a fiunk nagyon jó értelmi képességekkel bír, neki az a nehézsége, hogy érzékenyebb az átlagnál, így nyilván jobban „meghatják” a negatív történések.

Azért tudok csak viszonylag lazán hozzáállni ehhez, mert a férjem családjában több embernek voltak ilyen tikkjei (és dadogás is előfordult nem egyszer), s látom, hogy felnőttként semmi gondjuk (egyébként gyerekként sem volt gondjuk emiatt, ahogy a fiamnak sincs).

Azért azt is tudni kell, hogy a tik lehet a Tourette-szindróma jele is. Erről rengeteg mindent találhatsz a neten is, de azért nem erre kell gondolni rögtön.

Szia! Magamból kiindulva azt tanácsolom, olvass utána a Tourette-nek, de ne éld bele nagyon magad a témába, mert akkor elkezdesz ezen szorongani. Egy hónapnyi motoros tik miatt még senkit nem diagnosztizálnak tourettesnek! Egyébként ezt gyógyszerrel kezelik, és azt mondják, a Vadaskertben nagyon jók a diagnosztizálásában… de hozzá kell tennem azt is, hogy én ellene vagyok a gyógyszereknek, és hacsak van rá lehetőség, elkerülöm őket.

Igen, nálunk mindkét esetben, mikor ilyen szemmel kapcsolatos tikje volt a gyereknek, elmúlt magától (hozzáteszem, a kettő megjelenése között eltelt több év). Tudom, hogy nagyon nehéz nem idegeskedni, nem „észrevenni”, de ha valóban szorongás okozza a fiadnál, akkor fontos észben tartanotok, hogy nem szabad fokoznotok ezt benne.

Simán lehet, hogy a nagyapa túlbuzgóságától és az iskola közeledtétől szorong a fiatok. Hangsúlyozom, ez az én véleményem, nyilván van, aki mást gondol erről, de szerintem nem szabadna olvasni tanítania, pláne, ha az a gyereknek inkább frusztráló mint játékos élmény. Az is lehet, hogy úgy gondolja, hogy ilyen lesz az iskolában is, amilyen a nagyapával, és ez pluszban nyomasztja…

Lényeg a lényeg, a helyetekben én egyelőre várnék, és igyekeznék minél nyugodtabb környezetet biztosítani számára. Ha nem akar múlni, akkor gyerekpszichológust keresnék fel az ügyben először…