Hol a határ? Szerintetek mi a kényszeres fejlesztés egy gyermeknél, és mi a normális? Sok a szorongó szülő? Túl sok az elvárás mostansás? Még egy kérdés? Valóban kárt okoz a gyermekben ha a szülő aggódik, és pszichológiai vizsgálatot kér?

Nehez ezt megfogalmazni. Szerintem torekedni kell a realitasra, fontos, hogy ne versengjunk mas szulokkel, gyerekkel, mert minden gyerek mas, masban eros.

Egy gondos szulo erzekli szerintem ha le van maradva a gyerek, es nem passziobol viszi heti 10 alkalmat kulonbozo foglalkoztatora. A gyerek legyen gyerek ameddig lehet, felnott korban ugyis rengeteg elvarasnak kell majd megfelelni.

Mi az, hogy kényszeres fejlesztés?

Ha egy szülő aggódik, akkor orvoshoz kell vinni a gyereket. A szülői aggodalmak általában nem alaptalanok. Az orvos jelzi, hogy ha gond van, ezt újabb vizsgálat, vagy fejlesztés követi, orvosi vélemény alapján.

Ez a dolgok rendje!

Az okoz kart a gyerekben ha ez az aggodas szamara is nyilvanvalova valik, ha a szulo neki mondja hogy nem vagy normalis, elviszlek orvoshoz...

A kenyszeres fejlesztes kifejezest nem ertem. Magyarazd el mit ertesz alatta.

Kezdjük azzal, hogy definiáld mi a fejlesztés?

Pl.: Vekerdy teljesen össze-vissza használja. Tiltakozik bárminemű fejlesztés ellen, közben a leírt és általa helyeselt példáiban rendre személyre szabottan fejlesztik a gyerekeket.

Nem kényszeresre példa:

Heti 3-szor hordom gyógytornára a 17 hónapos, még önállóan nem járó gyerekemet (+otthon is tornázunk) 2 hónapos kora óta. Ha nem így tennék, lehet még itt se tartana, mert erősen hipotón.

Plusz a neurológus szerint más területen is le van maradva (ebben nem értek vele egyet, de laikus vagyok), de elviszem az előírt pszichológiai vizsgálatra, legalább megnyugszunk (vagy nem).

Lehet, hogy én „túl természetes” vagyok, de szerintem egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni. Játszani kell hagyni, és megteremteni ehhez a lehetőséget, valamint fontos, hogy sokat legyen jó levegőn. Az én nézőpontomból a „járássegítő” és az akármilyen zenélő, csilingelő, beszélő stb. csecsemőkori „oktatójátékok” is feleslegesek. Ahogy az is, hogy már bölcsitől kezdve „feladatlapozzunk” vele.

Az megint más kérdés, hogy manapság mi, szülők sokszor nem tudunk mibe kapaszkodni, rengeteg információ dől pro és kontra mindenről, simán csak arról is, mi a „normális” egy gyereknél. Halljuk a játszótéren, hogy Pistike már kétévesen bringázik, és a szívünkhöz kapunk, mert a mienk rá sem néz erre, s rohanunk az ilyen-olyan tornára.

Persze nyilván sok esetben szuper, hogy lehet fejlesztésre járni (és kell is), de baromi nehéz eldönteni a sok információ között, mikor kell valójában. Mert lássuk be, erre a fejlesztősdire elég komoly ipar épült (hát még a „fejlesztőjátékokra”!), és sokszor inkább a szolgáltatást nyújtó érdeke az egész, mint a gyereké.

De ez egy baromi nehéz téma, már csak azért is, mert ma tök másban nőnek fel a gyerekek, mint akár csak 20 éve, aminek a hatásait nem ismerjük még, de könnyen lehet, hogy valóban nem egészséges folyamatosan elektomos kütyük között lenni (tévézni, tabletezni, stb.), és emiatt van sok „problémás” gyerek. Nem tudom, az én szubkultúrámon kívül hogyan nevelik a gyerekeket, de hallottam olyat, aki sosem mesél a gyerekének, és már tipegő korától tévé/tablet elé ülteti – és azt gondolom, ez semmiképp nem egészséges egy fejlődő agy számára.

„Valóban kárt okoz a gyermekben ha a szülő aggódik, és pszichológiai vizsgálatot kér?”

Szerintem nem okoz problémát. El lehet ezt úgy mondani egy gyereknek, hogy ne érezze magát „hülyének” emiatt. És végül legalább kiderül, érdemes-e aggódnia a szülőnek, vagy sem. Mert egy szorongó szülő nem tesz jót neki.

Igen, ez a szülőség egyik legnehezebb témája, és én nagyon irigylem a szüleimet azért, hogy pl. olyan gyerekorvos volt akkoriban, aki nem csak betegség idején érdeklődött a gyerekek iránt, hanem folyamatosan figyelemmel kísérte a fejlődését, és az egész családot ismerte. Mert nekem ma az a tapasztalatom, hogy az orvosok nem nézik globálisan a gyereket, valamint hogy rám, a szülőre nyomják a döntés felelősségét. (Konkrét példa: nem hinném, hogy nekem kellene eldöntenem, hogy kivegyék-e a gyerek manduláját, ennek vagy van orvosi indikációja, vagy nincs.)

" Lehet, hogy én „túl természetes” vagyok, de szerintem egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni. Játszani kell hagyni, és megteremteni ehhez a lehetőséget, valamint fontos, hogy sokat legyen jó levegőn. Az én nézőpontomból a „járássegítő” és az akármilyen zenélő, csilingelő, beszélő stb. csecsemőkori „oktatójátékok” is feleslegesek. Ahogy az is, hogy már bölcsitől kezdve „feladatlapozzunk” vele. "

Ott a pont! Szerintem az egész járassuk a gyereket gyógytornára, akkor is, ha kutya baja-hisztériát a gyógytornászok és egyéb fejlesztők találták ki, elbizonytalanítva ezzel a nem kellően magabiztos szülőket. Esküszöm, már lassan az megy problémaszámba, ha egészséges az a szerencsétlen gyerek. Javasoltak már nekünk is gyógytornászt (rokon), olyan mondvacsinált indokkal, hogy az ütő megállt bennem, hogy ezt most komolyan mondta?!

" Lehet, hogy én „túl természetes” vagyok, de szerintem egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni. Játszani kell hagyni, és megteremteni ehhez a lehetőséget, valamint fontos, hogy sokat legyen jó levegőn. Az én nézőpontomból a „járássegítő” és az akármilyen zenélő, csilingelő, beszélő stb. csecsemőkori „oktatójátékok” is feleslegesek. Ahogy az is, hogy már bölcsitől kezdve „feladatlapozzunk” vele. "

Miért, van aki egészséges gyereket fejleszt? Én még nem tapasztaltam ilyet, pedig végigjártunk már az ASD/SPD gyerekemmel pár fejlesztést! Voltak cifra esetek is, enyhébbek is, de átlag (nevezzük így "egészséges" gyereknek) egyiket se mondtam volna!