Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Nem tudom titkolni a neheztelé...

Nem tudom titkolni a neheztelésemet a kollégáimra, hogy tudok majd így ott dolgozni tovább?

Figyelt kérdés
Állami cég, amikor odakerültem már gyerekellenes volt a hangulat, egy kisgyerekes anyát szekáltak. Mikor kiderült hogy terhes lettem, onnantól kihagytak az összejövetelekből, összesúgtak a hátam mögött, majd mikor elmentem, a helyemre kerestek embert, kijelentették, hogy kisgyerekes anyát többet nem vesznek fel. elmentem szülni, két gyerek, 5 év. Most mennék vissza, a helyzet mit se változott, csak új emberek, de a gyerekellenesség megmaradt, volt aki rájuk ragassza. Maga a munka jellege miatt simán megtehetnék, hogy megadják a 6 órát kérelemre, de szánt szándékkal nem teszik. sőt kifejezetten ellenséges a hangvételük, minél jobban szeretném, annál inkább. Pedig még beteg is vagyok. Mind gyerektelenek, kivéve egy főt, ugye most már van kire hivatkozni, hogy ő is be tud járni 7:30. Én nem szeretnék, egyrészt mert súlyos csípőkopásom van, nem bírok sokat ülni, a gyerekek helyzetéről nem is írok, milyen az 6:30-ra letenni őket álmosan az oviba. Meg is érteném őket, ha valóban olyan lenne a munka, hogy nem hagyhatom cserben őket, de alig van munka, egy órát kajálgatnak ebédszünetben, megreggeliznek, kávézgatnak reggel, összejárnak egymás irodájába dumálni, kimennek cigizni. Én ezekről mind lemondanák, az ebédszünetet se kérném, dolgoznék helyette, de így sem. Sehogysem akarnak, csak azért sem. Egyszerűen nem tudom elmondani azt a gyűlöletet és dühöt amit érzek.
2017. jan. 30. 08:28
1 2 3
 1/21 A kérdező kommentje:
természetesen alig várják hogy felmondjak vagy kirúgjanak, mert akkor az eddigi szerződésesekből valaki egyből megkapja a határozatlan státuszomat
2017. jan. 30. 08:31
 2/21 anonim ***** válasza:
78%
Ide visszamenni? Kizart.
2017. jan. 30. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem kezdj el keresni másik munkát és a sikerül, akkor mondj fel itt.
2017. jan. 30. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%

En az ugymond "alommunkahelyemrol" mentem gyesre...illetve fogok menni (most tappenzen vagyok). Gyerekbarat munkahely...szuper kollegak.


Csak sajnos volt egy veszitesem...ami kornyeken rengeteget csalodtam a fonokomben es egy befolyasos kollegamban. Azota sok ido telt mar el...at is beszeltuk...de nem tudom felejteni.


Ugy erzem.nem tudok majd veluk mar dolgozni. Szeretnek munka utan nezni gyes alatt. Sot ha sikerul akkor maganban szeretnem folytatni.


Ha ugy erzed nem menne ne kinozd magad. Keress mas munkat. Nem er annyit az egesz.

2017. jan. 30. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
98%

Nagyon sajnalom, ez sajnos sok helyen igy van. Nem allami cegnel dolgozom, es nalunk a vezetoseg tenyleg anyabarat, de a kollegak akkor is kibeszelik es bantjak (tisztelet a kivetelnek de eleg ritka), akinek gyereke van. Mert a gyerekes kesobb akar menni, elobb kell vegeznie, telen mindig otthon van mert a gyerek beteg, elsobbseget elvez szabiknal (nyari szunet a suliban, Karacsony, anyak napja, ballagas, stb.) Ugyanannyit keres de tobb joga van es emiatt a tobbiek hatranyba kerulnek.

Ne erts felre, nekem is van gyerekem (6 eves kisfiu) de aterzem a tobbiek panaszait. Csoortvezeto vagyok, 15 emberrel, kozottuk van anyuka is es valoban tobbet van tavol, addig a tobbiek csinaljak a munkajat, telen harom hetente. Nyaron ove az elsobbseg szabiugyben, mindenkire egy nyari het jutna de o 3-at kap a nyariszunet miatt. Korabban elmegy heti haromszor mert oviba megy. En igyekszem neki megadni ezeket hiszen magam boren is tudom hogy kell, szukseges, ugyanakkor sajnalom a tobbieket is hogy ok hatranyban vannak mert (meg) nem szultek.


Olyan munkahelyre mennek ha most kellene dontenem ahol 40-es atlagkorosztaly van, nem 20-30 mert ott megertobbek. Bar teny, ott szettepik egymast a gyerekesek hogy ki valasszon hanarabb szabit es kie a Karacsony/Szilveszter. Sajnos ez van.

2017. jan. 30. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:
utolsó, megérteném ha olyan pörgős munkahely lenne, hogy nélkülözhetetlen vagyok. De több dologban sajnos nem tudok igazat adni. Például azt hogy ugyanannyit keres egy anya, pedig kevesebbet van ott. sajnos mindenki elfelejti, hogy 6 órás munkáért 6 órás bér jár csak, pedig ugye a másiknak 50 ezerrel van több a számláján, a táppénzes napokért se jár egy idő után semmi. ráadásul a 6 órába a kollégák azt érzékelve hogy az anyának milyen jó, 8 órányi munkát tesznek be, ha visszajön hiányzásról még többet, kvázi sokszor ledolgozza azt, amit ki se fizettek neki. ezen felül a kollégák akik mindig ott vannak, szinte a legszarabb melókat válogatják össze a kedves anyukának és mivel minden csoportban van feszültség, szinte mindig ő lesz a bűnbak, aki elviszi. De amúgy az én munkahelyem nagyon laza, mint mondtam napi 4-5 órát dolgoznak könnyű szellemi munkát, a többi dumálás. Nekem ez nem hiányzik, mert én a gyerekemmel akarok lenni, míg ők egy órát zabálnak, kijárnak vásárolgatni ebédszünetben, én meg tudok csinálni egy csomó munkát. Kvázi a 6 órámban megcsinálom nekik a 8-at is, de nem akarják.
2017. jan. 30. 09:03
 7/21 anonim ***** válasza:
85%

Engem meg az dühít, hogy állami cégnél ennyire ráérnek, hogy van idő őrákig kajálgatni meg cigizni. Ez olyan mint amikor az ápolók sírnak a munkakörülmények miatt. De ha bemegy valaki a nővérszobába valamiért, feltett lábbal kávéznak és a számítogépen a facebook van nyitva. Na mindegy.

Egyébként meg olvasgasd a munkatörvény könyvet vagy kérj tanácsot egy munkajogi ügyvédtől,hogy milyen lehetőségeid vannak.

2017. jan. 30. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:
de itt most inkább az a kérdés, hogy hogy fogom kibírni velük. mert szives szerint hozzájuk se szólnék.
2017. jan. 30. 09:05
 9/21 anonim ***** válasza:
100%
Ugy latom, hiaba irjuk, keress mast. Eldontotted, visszamesz. Nalunk nincs hat oras munka. Nyolc oras van, hiaba mi is elvegeztunk volna hat ora alatt, egy onkormanyzathoz kapcsolodo munkakorben. Meg GYET mellett is dolgozhattam volna. De le kellett mondani.
2017. jan. 30. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%
Vagy állami munkahely, ahol alig van munka, és ráérnek egymást szapulni a kollegák, vagy magán szektor, ahol pisilni sincs idő. Választhatsz, melyik jobb! Részemről én inkább dolgozom!
2017. jan. 30. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!