A gyerek szolgái vagyunk!? Miért? Gonosz anya, szülők vagyunk?

Hát nem is tudom... Nekem már valahogy a kezdetektől az volt a normális, hogy nem nyalom a gyerek popóját fényesre, és nem teszek mindent a szájába meg a keze ügyébe.

Nem mondom, hogy teljesen gördülékenyen ment mindig minden, és hogy sose volt hiszti, de már kicsi korában is tiszta sor volt, hogy én vagyok a főnök, és nem ő. Tehát ő csinálja meg azt, amit én kérek, és nem én ugrok, ha ő akar valamit.

Van, aki szerint ettől én gonosz vagyok, meg van, aki szerint "meg is nézhetem, mi lett belőle", meg van, aki szerint jó ez így.

Engem viszont egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolnak erről mások, többek közt meg sem beszélem a nevelési elveim mindenkivel. A nagymamáknak van rálátásuk, hogy egy irányelv alapján neveljék ők is a gyereket, ha épp vigyáznak rá. Ami ugye csak nagy vonalakban sikerül, mert a nagymamamáknak meg az a dolga, hogy elkényeztessék az unokát.

Nem tudom, hogy jó-e az, ha hirtelen, egyik napról a másikra fordul fel minden fenekestől, és nem mondjuk lépésenként, és fokozatosan juttok el idáig.

Főleg akkor, ha vannak most is pontok, amik hosszú távon problémás (pizsamában teszed a kocsiba), és előbb-utóbb engedni fogsz belőle.

Egy dolgot megtanultam: a következetesség a legfontosabb!

azért arra figyelj,hogy legyen átmenet,ne egyik pillanatról a másikra történjen,mert a gyerek nem fogja érteni,hogy miért várod el tőle,ha tegnap még máshogy volt.

én egyetértek veled sokmindenben,de ők azért gyerekek,kisebb tűrőképességgel,nagyobb fáradtsággal.

az én kisfiam,ha hazajön a suliból-másodikos-,hat óra,plusz gyógytorna,meg karate után,menni is alig bir,nem hogy pakolászni.én iylenkor segitek.azért legyen középút.de szolgáik valóban nem vagyunk

idegesebb feszültebb napjaimon ezt én is így elhatározom, ahogy te írod kedvező, de nem tart soká. Tudod miért nem? Mert pl mikor sírdogál hogy de ő nem kéri a hideg kaját és igazából nem is ez a baja csak fáradt, megsajnálom. Amikor szerencsétlenkedik egy órája a pólóval hogy nem tudja felvenni, szintén megsajnálom. Amikor már fél napja nem játszom vele bűntetésből, mert nem rak rendet, megsajnálom, mert arra gondolok, olyan rövid az élet, és már fél nap elment a közös együtt töltött időből...

nem vagy gonosz, biztosan feszült vagy, én is azt érzem, de akkor sem azért vállaltuk a gyereket, hogy az azt megelőző életünket éljük. Én igen is, érte vagyok, valamilyen szinten. Nem mindenben és minden áron, de ezek olyan csipp csupp dolgok, ha az ember jobban belegondol.

Persze, a szabályok nagyon fontosak, gyereknek-felnőttnek egyaránt, ezzel nincs is semmi baj. Az is rendben van, hogy ezeket a szabályokat kevés kivételtől eltekintve felülről hozzák meg, tehát a gyereknek a szülő, a munkahelyen az igazgató, az országban a kormány stb. Ez így működik.

Az értetlenkedésem nem is ennek szólt, hanem annak a válaszolónak, aki szerint a gyerek dolga, hogy megtegye, amit a szülő kér, és nem fordítva. Egy szeretetkapcsolat nem erről szól. Nagyon fontos, hogy ki legyenek jelölve a keretek, ha ez nálatok nem így volt, akkor nagyon is jól tettétek, hogy változtattatok, de ha ez egy hatalmi játszmává alakul, ahol a szülőnek presztizskérdés, hogy minden körülmények között ő legyen, aki megmondja a tutit, az rettentően káros. Nem hiszem, hogy képes önálló, kezdeményező felnőtté válni egy olyan ember, akinek gyerekkorában soha nem volt szabad néha érvényesíteni az akaratát, ahogyan az is biztos, hogy valamilyen szempontból biztos, hogy deviáns lesz abból, akinek gyerekkorában mindent szabad volt, és senkihez nem kellett alkalmazkodnia - ilyen egyébként elég sok van a környezetemben, kicsit riasztó is látni, de ez egy másik történet.

Szóval ésszel, szeretettel, józanul, ennyi a "titok" szerintem. :)