Jobban szeretem a lányomat, mint a fiamat?
Kettő évesek az ikreim és úgy érzem, hogy már most véglegesen elromlott valami.
Egy kicsit írok a két gyerekről és magunkról, hogy lássátok hogyan alakult így.
Sajnos a lányunk állandóan sírt amikor megszülettek. A lányt állandóan ringatnia kell, sétálgatni vele. A fiam ezzel szemben egy teljesen nyugis, alvós baba volt. Vele semmi gond nem volt, egy tündér volt. A lányom viszont mindig igényelt engem. Hogy a fiam aludjon vele átmentem másik szobába és ott voltunk. Már itt elkezdődött, de ez csak romlott. Később jött az, hogy más nem foghatta meg. Illetve megfoghatta, de ott kellett mellettük állnom. A fiamnak ezzel szemben teljesen mindegy volt, hogy kivel van, jókedvű volt, elment sétálni bármelyik családtaggal. A lányom viszont őrjöngött, ha 2 lépést arrébb léptem. Ezt sajnos a párommal is elrontottuk. Mivel a lányom ennyire anyás volt, mindig én vittem. Például a kenguruban is ez így kialakult nálunk, hogy a párom vitte a fiunkat és meg a lányunkat. Nem emlékszem, hogy egyszer is fordítva történt volna.
Egyébként a lányom egy igazi lányos lány. Imád virágot szedni, színez, jön hogy szájfényt kér, du még mindig a kezemben alszik el, imádja ha olvasunk, szeret csak úgy mellettem vagy a kezemben ülni, fésülteti a haját, stb...
A fiam meg egy igazi örökmozgó. Ha olvasunk odajön és állandóan lapozni akar, mindig menne valahova ha máshova nem is az udvarra, ugrál, futkározik, nem szeret egy helyben lenni.
Attól tartok a dolgok nagyon elcsúsztak nálunk. Mivel ennyire mások a gyerekek igényei a férjem például el szokott menni a fiunkkal biciklizni, én meg a lányunkkal vagyok otthon. Nem az a baj, hogy külön is vagyunk a gyerekekkel, hanem hogy mindig ugyanazzal a gyerekkel vagyunk külön. De most mit tegyek? A legdurvább az volt, hogy tegnap anyukáméktól indultunk haza. Felöltöztek (a szokásos ilyenkor: én adom a lányra a ruhát, a férjem a fiunkra), majd indultunk ki. Megszokták, hogy felvesszük őket, amíg kiérünk, mert anyukáméknak 2 nagyon nagy kutyájuk van. Álltunk az ajtóban és a fiam indult az apjához hogy vegye fel, én meg a lányomért. Úgy hogy közben egymás mellett álltunk a fiammal.
A lányom mindig azt akarja, hogy vele foglalkozzak, gyakorlatilag féltékeny a testvérére. A fiamnak viszont mindegy, hogy az apja megy vele vagy én. Ő olyan nyitott, bárkivel szívesen játszik.
Ennek csak az az "egy" hátránya van, hogy a fiamat lassan nem tudom kezelni, mivel nem akar szót fogadni. És ez csak még jobban ront a kapcsolatunkon, mivel még fegyelmeznem is őt kell többször.
Ebből hogyan lehet kikeveredni? Még csak 2 évesek. De olyan, mintha az egyik az enyém lenne, a másik meg a férjemé.
válasza:Ezt csak szigorral, fegyelemmel es kinszenvedessel tudod megvaltoztatni.
Fokozatosan kezd tobbet foglalkozni a fiaddal, parod a lányotokkal
válasza:Ne szégyelld, hogy nem tudod és nem is akarod megütni a gyerekeidet. Sőt. És igazad van, a kislány is megértést érdemel, természetes,hogy nehezen viseli a változást.
Ha kiborul, meg kell vigasztalni, de adott esetben továbbra is a testvérét kell tologatnod.
Nyilván próbáljátok megakadályozni, hogy fizikailag bántsa akár a testvérét, akár saját magát, de ha mégsem sikerül néha, ez nem ok a magatartásotok megváltoztatására. (Mármint az újítás visszafordítására, miszerint mindkét gyereknek két szülője van.)
Beszélnek már? Mennyire értik a magyarázatot, hogy most így, legközelebb fordítva?
Talán segíthet, ha kis rajzos beosztásokat csináltok a kritikus tevékenységekre. Két rajzocska a gyerekekről a lap tetején, egymás alatt a hét napjai, és felváltva egy jelölés (rajz), ki fürdeti aznap a kislányt és ki a fiút. Nem valószínű, hogy teljesen értik majd, de újra és újra elő lehet venni pl. fürdés előtt, és megmutatni, hogy tegnap apával fürödtél, ma velem fogsz és így tovább. Ha kiteszitek a falra, egy kis post-it darabbal jelezhetitek, hol tartotok a napok sorában. (Mellékesen megtanulják vele a hét napjait és a tegnap, ma, holnap fogalmakat is.)
Sok gyerek a szülői önkény ellen vadul lázad, egy ilyen "külső" szabályt szívesebben elfogad.
Ez ugyanaz, mint ha én mondom, hogy vége a játéknak ordít, ha csörög az óra (amit én állítottam be, és ezt ő is tudja), akkor tiltakozás nélkül kezd elpakolni.
Has végképp megakadnátok, vagy csak támogatásra van szükségetek, fordulhattok a Pedagógiai Szakszolgálathoz is, ingyenes ellátás, és kétévesek szüleit is fogadják tanácsadásra. Jelentkezzetek be, mert várólista szokott lenni, és ha a kapott időpontra rendeződnek a dolgok legföljebb lemondjátok. Bár ilyen előzmények után én azért elbeszélgetnék egy pszichológussal. Lesznek még buktatók...
válasza: válasza:Hát én a kisasszonyra ilyen hisztik alkalmával ráöntenék egy pohár vizet, hidd el ez lenyugtatná, így nem viselkedhet a testvérével, jó úton halad, hogy felnőttkorára egy önző elkényeztetett hárpia legyen. Valamennyi féltékenység természetes, főleg, ha az egyik gyerek rendszeresen elveszi a másik cuccait, de ez már durva azért. Az anyafüggőségről nem is beszélve, már-már beteges.
A környezetetekben élők mit szólnak a dologhoz (pl. nagyszülők)?
Ha nem tudjátok kezelni, forduljatok szakemberhez.
A lányom érti, hogy "majd holnap", csak nem érdekli. Ha akar valamit, akkor mondhatom, hogy "majd holnap", neki akkor kell. De érti.
A család hozzá úgy áll, hogy például a nagyszülőknél a fiam szokott ott aludni. Mikor hozzák anyukámék haza, hogy neki, hogy "Holnap is nálad alszok, jó?". Ebből gondolom, hogy csak jól érzi magát. Szívesen megy mindig. A lányom esélytelen, hogy ott aludjon. Az elmúlt 3-4 éjszaka borzalmas volt. A lányom kb 5x kel fel, és járkálhatok vele a házban, hogy megnyugodjon. Most ott tartunk, hogy én meg a lányom egy szobában alszunk, a fiam meg a párom az emeleten, mivel egyik sem ébred fel, csak ha a lányom ordít. Tudom, hogy nem jó, de a fiam ebből szinte semmit sem érzékel, mert amikor elalszik még ott vagyok, a lányom is, csak az első ébredésnél lemegyünk. Nem tudok mást csinálni. A párom holnap is dolgozni megy, nem lehet egész nap fáradt. Ráadásul elég lesz holnap egy nyűgös gyerek, nem kell 2. Szóval igazi előrelépés egyáltalán nem történt, sőt! Most a lányom újra kér tápszert. Kb. 2 - 2,5 hete abbahagyta. Pár estéje megint kéri. Igazából semmi sem jobb. A párom sajnos nincs itthon sokat, szóval ilyen szempontból egyedül küzdök. A fiam nagyon eleven, a lányom meg elég hisztis. Tudtam, hogy egy gyerek is nehézséget fog nekem okozni, nemhogy kettő. Tiszta szívás ez az ikres dolog, de komolyan! Ezt nyilván senkinek sem mondom, de én így élem meg. Erről senki sem tehet, de mindenki szenved.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!