Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Jobban szeretem a lányomat,...

Jobban szeretem a lányomat, mint a fiamat?

Figyelt kérdés

Kettő évesek az ikreim és úgy érzem, hogy már most véglegesen elromlott valami.

Egy kicsit írok a két gyerekről és magunkról, hogy lássátok hogyan alakult így.

Sajnos a lányunk állandóan sírt amikor megszülettek. A lányt állandóan ringatnia kell, sétálgatni vele. A fiam ezzel szemben egy teljesen nyugis, alvós baba volt. Vele semmi gond nem volt, egy tündér volt. A lányom viszont mindig igényelt engem. Hogy a fiam aludjon vele átmentem másik szobába és ott voltunk. Már itt elkezdődött, de ez csak romlott. Később jött az, hogy más nem foghatta meg. Illetve megfoghatta, de ott kellett mellettük állnom. A fiamnak ezzel szemben teljesen mindegy volt, hogy kivel van, jókedvű volt, elment sétálni bármelyik családtaggal. A lányom viszont őrjöngött, ha 2 lépést arrébb léptem. Ezt sajnos a párommal is elrontottuk. Mivel a lányom ennyire anyás volt, mindig én vittem. Például a kenguruban is ez így kialakult nálunk, hogy a párom vitte a fiunkat és meg a lányunkat. Nem emlékszem, hogy egyszer is fordítva történt volna.

Egyébként a lányom egy igazi lányos lány. Imád virágot szedni, színez, jön hogy szájfényt kér, du még mindig a kezemben alszik el, imádja ha olvasunk, szeret csak úgy mellettem vagy a kezemben ülni, fésülteti a haját, stb...

A fiam meg egy igazi örökmozgó. Ha olvasunk odajön és állandóan lapozni akar, mindig menne valahova ha máshova nem is az udvarra, ugrál, futkározik, nem szeret egy helyben lenni.

Attól tartok a dolgok nagyon elcsúsztak nálunk. Mivel ennyire mások a gyerekek igényei a férjem például el szokott menni a fiunkkal biciklizni, én meg a lányunkkal vagyok otthon. Nem az a baj, hogy külön is vagyunk a gyerekekkel, hanem hogy mindig ugyanazzal a gyerekkel vagyunk külön. De most mit tegyek? A legdurvább az volt, hogy tegnap anyukáméktól indultunk haza. Felöltöztek (a szokásos ilyenkor: én adom a lányra a ruhát, a férjem a fiunkra), majd indultunk ki. Megszokták, hogy felvesszük őket, amíg kiérünk, mert anyukáméknak 2 nagyon nagy kutyájuk van. Álltunk az ajtóban és a fiam indult az apjához hogy vegye fel, én meg a lányomért. Úgy hogy közben egymás mellett álltunk a fiammal.


A lányom mindig azt akarja, hogy vele foglalkozzak, gyakorlatilag féltékeny a testvérére. A fiamnak viszont mindegy, hogy az apja megy vele vagy én. Ő olyan nyitott, bárkivel szívesen játszik.

Ennek csak az az "egy" hátránya van, hogy a fiamat lassan nem tudom kezelni, mivel nem akar szót fogadni. És ez csak még jobban ront a kapcsolatunkon, mivel még fegyelmeznem is őt kell többször.


Ebből hogyan lehet kikeveredni? Még csak 2 évesek. De olyan, mintha az egyik az enyém lenne, a másik meg a férjemé.



2016. nov. 3. 09:58
1 2 3 4
 11/36 anonim ***** válasza:
95%
Kedves kerdezo, most az utolso hozzaszolasodnal csorgott ki a konnyem. "Pluszban ott van ő is". Te felfogod mit írtal? Neked a fiad csak pluszban van? Hogy mar az ks megfordult a fejedben, hogy amit a lanyod csinal az az abnormalis? Akkor ezek szerint azt gondoltad, hogy a fiad viselkedik abnormalisan eddig. Mintha nem is erdekelne, hogy kivel van? Szerencsetlen gyerek csak szeretetre vagyik, megszokta,hogy a tesoe a nagyobb resz, o meg kapja a "csontot" toled, es ezt mar igy tartja normalisnak. Surgosen valtoztass rajta, probald meg szeretni a fiadat is, s ne kenyeztesd el annyira a lanyod. Az irasodbol sut, hogy a fiadat nem szereted, ugy mint a lanyod, s szerintem ezt nem eroltetheted, mert neked a fiad fele nem jon oszinte odaadas, erzelem es szeretet. Soha nem fogom tudni megerteni az ilyen embereket... csak arra kerlek, mint egy idegen, hogy ne hagyd, hogy seruljon egyik gyereknek sem a lelke, miattad.
2016. nov. 3. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/36 A kérdező kommentje:
Természetesen a fiamnak mindegy, hogy kivel van :) Ezt írtam, vagy akartam írni :D
2016. nov. 3. 16:30
 13/36 anonim ***** válasza:
95%

Szerintem ezzel a lányodat is elrontod, nem csak a fiadat. Sőt, talán őt még jobban.

Biztos lesz egy-két hiszti, vagy nem hiszti, hanem sírás a kislányod részéről, de neki sem egészséges hosszú távon, ha azt látja, hogy ő a fontosabb. Ha közösségbe kerül, nem fog tudni barátkozni, érvényesülni, mert azt hiszi, hogy a többiek csak utána következnek. Nem tudom jól megfogalmazni, de ez neki is nagyon rossz lesz, ha nem változtatsz.

(Ezt úgy írom, hogy nálunk én voltam a kevésbé fontos gyerek, de mégis a tesóm szívott nagyobbat kamaszkorba érve, ugyanez miatt.)

Jó, amit írtak, hogy váltogassátok, ki melyik gyerek kezét fogja, öltözteti, stb.

2016. nov. 3. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/36 A kérdező kommentje:

Igazatok van, elgondolkoztam ezen a dolgon, de túl jól eddig nem haladunk :(

Együtt fürödtek, gondoltam majd akkor most teszünk egy próbát. Mondtam, teljesen természetesen a fiamnak, hogy jöjjön kiveszem a kádból, a férjem meg ugyanezt a lányunknak. A fiam jött is, éppen kiértem a fürdőből, mire olyan ordítást hallottam, hogy azt hittem megáll a szívem. A lányunk hanyatt vágta magát a kádban (igaz ülve), de annyira beverte a fejét, hogy levegőt sem vett sokáig úgy sírt. Persze ettől függetlenül próbálkozunk tovább. Csak jó lenne tudni, hogy valamikor lesz-e eredménye. De tényleg a legdurvább az, hogy igazából a fiam teljesen jól elvan ebben az állapotban. Higgyétek el, hogy semmi sem látszik rajta. Persze, értem hogy elfogadta ezt, stb. De azért mégis érdekes, hogy ez így van. Néha elgondolkozok, hogy talán csak én problémázok ezen ennyire. De ez tényleg nem jó senkinek sem, ahogy mondtátok a lányomnak is lehetnek ebből gondjai.

2016. nov. 3. 21:35
 15/36 Norman Bates ***** válasza:
95%

A fiad jol elvan ebben az allapotban?? Aztan ne csodalkozz, ha nem fog teged szeretni. Most meg csak elvan, mint a befott, neki mindegy, hogy anya, apa, anyos etc, mert mindegyik csak ellatja, mint a bolcsiben a gondozo... Szegeny kissracnak komoly problemai lesznek a jovoben, depresszio, kotodesi problemak etc.

Szerinted az normalis, hogy szegeny kisfiunak nincs senki akihez igazan kotodhetne, mert apa dolgozik, anyat meg kisajatototta a hisztikiralyno?

Azert nem hallgat rad a fiad ,mert nem vagy neki tobb mint a gondozo a bolcsiben, az anyos a postas... sajnalom szegenyt

2016. nov. 3. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/36 anonim ***** válasza:
82%

Szerintem beszélnetek kellene egy pszichológussal, gyermek vagy család pszichológussal.Ezt ne vedd bántásnak kérlek.A kislányod megszokta,hogy ő a világ közepe.Ha ő hisztizik akkor anyu sakkban áll.Ez egyáltalán nem jó,se most se később.

A lányod bele szokott abba,hogy körülötte forog a világ.Nem normális az,hogy ha a saját apja ér hozzá akkor hanyatt vágja magát.Ahogy előttem is írták nagyobb korába is rossz lesz neki és neked is.Kényes és hisztis lesz és irigy,mert rajtad sem tud osztozkodni a testvérén akkor egy idegen gyerekkel vagy ha nagyobb lesz kamasszal miért is osztozkodna bármin is.Aztán ha rosszat csinál majd akkor azt fogja gondolni "majd hasra vágom magam és anyu úgyis megvéd mert én vagyok a kedvence".

Bele kellett volna nevelned,hogy ha más fogja akkor hagy sírdogáljon kicsit,majd megnyugszik és megszokja.

A fiad pedig teljesen hozzá szokott ahoz,hogy ő egy szükséges rossz...Sajnálom,hogy ezt kell írnom.

De lehet nem látszik a kisfiadon,de ezt érzi,hogy ha a testvére hisztizik akkor anyu apu mami már ott terem mellette.

Nem érzi a kötődést...

Neki nagyon rossz lesz,kijöhet a pánikbetegség, kényszerbetegség, megfelelési kényszer,bipolaritás.

Annyira sajnálom a fiadat.

Szerintem ha kötődik is valakihez akkor az az apja és nem te, de az apját gondolom ritkán látja mivel dolgozik,mamája szerintem szintén ritkán jön hozzá.Így persze,hogy nem kötődik senkihez úgy igazán, nálad meg megszokta,hogy teljesen elérhetetlen vagy a számára. A kislánnyal alszol, a kislányt viszed a kezedbe, a kislánnyal csinálsz közös programot,a kislányt öltözteted.

A fiadnak ez biztosan nagyon fáj,de már beleszokott.

Próbálj kettesben csinálni valamit a fiaddal.Ha főzöl akkor mond neki,hogy segítsen kavargatni vagy adogatni a dolgokat, vele is elmehetsz vásárolni vagy bárhová.

Fájó szívvel olvastam ezt végig,ugyanis a gyerekek nem hülyék,nagyon is jól tudják mi a helyzet.És nem lenne jó gondolom neked sem,ha a fiadon nagy korába kényszer betegsége lenne(mint például az ivás) vagy bármi más.Mert ez az út odavezet.

Ha neadj Isten elváltok a férjeddel akkor a fiad az apjával akarna maradni és nem veled.De ha nem váltok el,hanem a fiad költözik el nagykorába akkor inkább az apját fogja felhívni vele fog találkozni,az apja fogja megtudni előbb,hogy pl. Eljegyett valakit vagy gyermeke lesz.

Mindenképp változtass. Ha a lányod sír akkor hagyd rá,aztán magyarázd el neki a dolgokat. Mert megérti csak éppen nem érdekli mert megszokta,hogy te pattansz minden apró nyekkenésre.

Őszintén sajnálom a kisfiad

2016. nov. 4. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/36 anonim ***** válasza:
47%

Húú, ez így erős utolsó válaszoló!

Biztosan szereti az anyját és fogja is. Az anyuka időben észbe kapott. Most még van lehetősége fordítani. Jó úton halad, hiszen felismerte. Kötődéssel lehetnek problémák, ha most nem kezdenek el ezzel tudatosan foglalkozni, változtatni. De szeretni? Olyan anyákat szeretnek mégis a gyermekeik és nem tudnak nem foglalkozni velük, akik ettől sokkal cifrább dolgokat műveltek és nem is foglalkoztak a gyerekkel, ittak, verték őket. Annyi példa van. Szóval egy anya, az mégis csak egy anya. Ráadásul szerencsés kisfiú, mert sokan szeretik. Igen, a lányodnak lehet ebből később nagyobb problémája. De a kisfiúnak is lesz! Változtassatok! Csak ügyesen, apró lépésekben!

2016. nov. 4. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/36 anonim ***** válasza:
Most már utolsó előtti :)
2016. nov. 4. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/36 anonim ***** válasza:
91%
#17-es vagyok,még annyit szeretnék írni,hogy nem akartalak megbántani azzal amit előzőleg írtam.De ha ezt az állapotot fogjátok fenntartani akkor elfogod veszíteni a fiadat és azt biztosan nagyon fogod bánni. Úgy fog veled bánni ahogy Te vele . Nálad a kislány az első.Nála apa lesz az első.
2016. nov. 4. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/36 anonim ***** válasza:
93%

Azért ne várd, hogy első próbálkozásra működjön is. Teljesen természetes, hogy most eleinte menni fog a műsorozás, hiszen hozzá van szokva a kisasszony, hogy eddig minden úgy ment, ahogy ő diktált. Nehéz lesz, igen, már sokkal hamarább el kellett volna kezdeni az "átszokást", de jobb később mint soha. Csak mostmár tartsatok ki az elhatározásotok mellett.

Azt meg hiába ismételgeted, hogy a fiadnak mindegy ki látja el. Attól, hogy látszólag nem viseli meg a helyzet, nem biztos, hogy nem hagy nyomot a kis lelki világán. Csak majd lehet ez később fog látszódni, meg más formában fog megmutatni, nem mostani hisztin.

Szóval mindenképp próbálkozzatok még tovább, idővel jobb lesz.

2016. nov. 4. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!