Túlterheltem a lányomat különórákkal. Hogyan vegyünk vissza?

Elsős. Még csak 6 éves. Zeneiskolába jár. Ez heti két szolfézs és két hangszeres órát jelent. Másfél éve tanul zongorázni, és esze ágában sincs abbahagyni. Nagyon szereti a tanárát is.

Heti kétszer két órát falat mászik. Kizárt hogy erről lemondjon. Sok barátságot kötött az egyesületben, a szülinapi zsúrját is a teremben tartotta, múlt nyáron velük táborozott, és még akkor sem bliccelné el az edzést, ha amúgy már alig áll a lábán a fáradtságtól.

Harmadik éve már, hogy heti egyszer korizik. De csak a szezonban. Alig várta már, hogy kinyisson a pálya. Oktatás után még marad szabadkorizni vagy egy órát.

Közben a tornatanára megfűzte, hogy heti egyszer járjon el atlétika edzésre. Fogalmam sincs erről az egészről, ezt a lányom intézte a tornatanárral. A házi feladatot előtte írják meg, és mire 4-re érte megyek a suliba, már végez az atlétikával, szóval ez nem sok vizet zavar.

Korábban járt balett előkészítőre, de egy éve abbahagyta. A nagymama azóta rágja a fülét, hogy jajj de kár, mert a balett az milyen jó, egy lánynak balettoznia kell, nem falat másznia, blabla. Sokszor leállítottam már, és a lányommal is megbeszéltem, hogy ne mások elvárásait tartsa szem előtt. De a nagyi végül célt ért. Kinézett egy balettórát, ami pont belefért a lányom napirendjébe, és a lányom váltig állítja, hogy nem a nagyi miatt, de ő nagyon szeretne oda járni. Jó. Egy hónapja jár. Természetesen szereti és hálás.

Emellett heti kétszer egy órát RSG-zik az unokatestvérével együtt, aki egyben a legjobb barátnője is. Ez a legfárasztóbb, mert este hatkor kezdődnek az edzések. Utálom. Már én magam is fáradt vagyok, mire hazaérünk. Talán erről le lehetne beszélni, ezt csak most ősszel kezdte, de az uncsitesó nagyon motiválja. Mikor felhoztam a témát, tagadta, hogy kimerült volna. Azt mondta, majd szól, ha fáradt, ne én döntsem el helyette, hogy mennyit bír. De közben meg folyamatosan bealszik a kocsiban hazafelé. Tudom, látom rajta, hogy fáradt. Szerencsére nem az a típus, aki nyűgös vagy kezelhetetlen a fáradtságtól. Kimerülten is elég jól fókuszált és összeszedett, így nem látszik rajta, és a suliban sincsenek (egyelőre) kudarcai, de tudom, hogy túl van terhelve. Amúgy a suliban szerencsére minden házit megoldanak a napköziben. Egyáltalán nem kell már itthon tanulni, vagy gyakorolni. De már nem is bírnánk.

Egyke gyerek, egyedül nevelem, övé az egész délutánom, nincs apa, akit hazavárjunk, és természetesen szeretném, ha azzal tölthetné az idejét, amit szeret, igyekszem mindent megadni neki, talán ezért is szaladt el velünk ennyire a ló. És akkor még a hétvégi úszást nem is említettem.

Szóval mi legyen? Kapjak az eszemhez, és vegyem elő a szülői szigort, hogy márpedig ide és ide nem mehetsz és kész? Vagy várjam meg, amíg kimerül, és ő maga is belátja, hogy ez így nem jó? Kicsit ez utóbbi felé hajlok, mert szeretem, ha ő hozza meg a jó döntéseket, nem én erőltetem rá. Ráadásul az az igazság, hogy kicsit még élvezem is, hogy nem kell törni a fejem rajta, hogy mit csináljunk suli után délutánonként. Jajj, nem tudom, mi lenne jó. Tavaly, nagycsoportos korában is ez volt. Májusra már totál ki voltam készülve, és mondjuk ő nem annyira, de azért fáradt volt, úgyhogy megfogadtam, hogy következő évben semmiképp nem zsúfoljuk tele ennyire a szabadidőnket. Erre ez lett... Képtelen vagyok mértéket tartani és tartatni. Egyik felem utálja ezt a sok programot, pihizni és társasozni akar, a másik felem meg azon töri a fejét, hogy végülis vasárnap még nem csinálunk semmit, eljárhatnánk együtt korizni délelőttönként. Szörnyű vagyok, tudom. Segítsetek!