Jobban szeretem a lányomat, mint a fiamat?
Kettő évesek az ikreim és úgy érzem, hogy már most véglegesen elromlott valami.
Egy kicsit írok a két gyerekről és magunkról, hogy lássátok hogyan alakult így.
Sajnos a lányunk állandóan sírt amikor megszülettek. A lányt állandóan ringatnia kell, sétálgatni vele. A fiam ezzel szemben egy teljesen nyugis, alvós baba volt. Vele semmi gond nem volt, egy tündér volt. A lányom viszont mindig igényelt engem. Hogy a fiam aludjon vele átmentem másik szobába és ott voltunk. Már itt elkezdődött, de ez csak romlott. Később jött az, hogy más nem foghatta meg. Illetve megfoghatta, de ott kellett mellettük állnom. A fiamnak ezzel szemben teljesen mindegy volt, hogy kivel van, jókedvű volt, elment sétálni bármelyik családtaggal. A lányom viszont őrjöngött, ha 2 lépést arrébb léptem. Ezt sajnos a párommal is elrontottuk. Mivel a lányom ennyire anyás volt, mindig én vittem. Például a kenguruban is ez így kialakult nálunk, hogy a párom vitte a fiunkat és meg a lányunkat. Nem emlékszem, hogy egyszer is fordítva történt volna.
Egyébként a lányom egy igazi lányos lány. Imád virágot szedni, színez, jön hogy szájfényt kér, du még mindig a kezemben alszik el, imádja ha olvasunk, szeret csak úgy mellettem vagy a kezemben ülni, fésülteti a haját, stb...
A fiam meg egy igazi örökmozgó. Ha olvasunk odajön és állandóan lapozni akar, mindig menne valahova ha máshova nem is az udvarra, ugrál, futkározik, nem szeret egy helyben lenni.
Attól tartok a dolgok nagyon elcsúsztak nálunk. Mivel ennyire mások a gyerekek igényei a férjem például el szokott menni a fiunkkal biciklizni, én meg a lányunkkal vagyok otthon. Nem az a baj, hogy külön is vagyunk a gyerekekkel, hanem hogy mindig ugyanazzal a gyerekkel vagyunk külön. De most mit tegyek? A legdurvább az volt, hogy tegnap anyukáméktól indultunk haza. Felöltöztek (a szokásos ilyenkor: én adom a lányra a ruhát, a férjem a fiunkra), majd indultunk ki. Megszokták, hogy felvesszük őket, amíg kiérünk, mert anyukáméknak 2 nagyon nagy kutyájuk van. Álltunk az ajtóban és a fiam indult az apjához hogy vegye fel, én meg a lányomért. Úgy hogy közben egymás mellett álltunk a fiammal.
A lányom mindig azt akarja, hogy vele foglalkozzak, gyakorlatilag féltékeny a testvérére. A fiamnak viszont mindegy, hogy az apja megy vele vagy én. Ő olyan nyitott, bárkivel szívesen játszik.
Ennek csak az az "egy" hátránya van, hogy a fiamat lassan nem tudom kezelni, mivel nem akar szót fogadni. És ez csak még jobban ront a kapcsolatunkon, mivel még fegyelmeznem is őt kell többször.
Ebből hogyan lehet kikeveredni? Még csak 2 évesek. De olyan, mintha az egyik az enyém lenne, a másik meg a férjemé.
válasza:A helyzet már csak fokozódik. Ma a lányom megmarta a fiamat, amiért próbáltam nem csak vele is időt tölteni, ami kb annyiból állt, hogy a bevásárlókocsiban ma a fiamat toltam. A lányom elkezdett sírni, mondtam neki, hogy nyugodjon meg, itt vagyok, csak most a testvérét tolom. Erre amikor egymásmellé toltuk a két kocsit a lányom egy laza mozdulattal véresre marta a fiamat. Mintha tényleg rajta akarná kitölteni a dühét, mintha értené, hogy azért nem tudok vele lenni 100%osan, mert van egy fiam is. Nagyon durva jelenet volt, csak álltunk lefagyva. Aztán persze, mind a 2 sírt.
Azért ha egyszer lesz sikerélményünk, akkor biztosan le fogom írni.
válasza: válasza: válasza:Álltatok lefagyva? Remélem azért helyre raktátok a kisasszonyt.....
Igen, pontosan érti, hogy azért nem tudsz neki 100%-t adni magadból, mert van tesója...érti ő, csak elfogadni nem hajlandó. Pláne, hogy eddig nem így volt, mert eddig ő volt anya középpontjában.
Borzalmasan akaratos, ezt tényleg nem szabad tovább táplálni. Nehéz, és hosszú menet lesz, de kitartás!
válasza:Mind a kettőt megvigasztaltuk, szerintem ez sem szégyen! Elmondom, hogy miért. Mondtátok ti is, hogy ezt a helyzetet gyakorlatilag mi, de főleg én idéztem elő. A gyerekek semmiről sem tehetnek. A tegnapi jelenetnél a fiamnak fizikális sérelme, a lányomnak viszont lelki sérelme volt, mivel ahhoz volt szokva, hogy én őt tolom, és láttam rajta, hogy neki ez rosszul esett.
Azért, hogy mégsem támogassam abban, hogy bántja a testvérét, mind a kettőt megölelgettem, de mondtam a lányomnak, hogy akkor is a bátyját tolom. Nem tetszett neki és sírt is, amiért továbbra sem gondolom, hogy szégyen, de megint vigasztaltam. Igaz, hogy aztán teljesen nyűgössé vált és meg sem igazán akart nyugodni, de azért voltak elviselhető percek.
Azt szeretném, ha a lányom nem gondolná, hogy az ő irányában változnak az érzelmeim, hanem a fiam érezné, hogy ő is nagyon fontos.
(Sajnos nem tudnék rájuk csapni, ezért el lehet ítélni, de nekem nem megy, őszintén!)
válasza:A fiadnak is lelki sérelme volt és fizikai is.Lelki sérelme volt/van nagyon rég óta amiért te kevesebbet vagy szinte egyáltalán nem részesíted előnybe.Az,hogy a kislányod megmarta neki is okozott lelki sérülést ebben biztos vagyok,mert látta azt,hogy tesó egyáltalán nem hagyja,hogy veled legyen és érezte rajtad,hogy neked mennyire rosszul esik,hogy a lányod azért balhézik,mert te nem őt tolod.És mind emellett fizikai sérelme is lett.
Sajnos ennek a helyzetnek az egyetlen elszenvedője a Te 2 éves kisfiad.
Sajnálom nagyon!
De ha ennyire eldurvult a kislány,hogy képes őt bántani akkor inkább fejezzétek ezt be és minden maradjon a régibe.Te a lányodhoz állj közelebb az apja pedig a kisfiúhoz.Így lehet kevessebet fogtok ártani a kisfiúnak.Gondolj csak bele..
A fiad elkezdi úgy érezni,hogy igen végre megkaphatom anyát én is,aztán jön a kislány aki bántalmazza őt és földhöz verdesi magát te pedig nem megfegyelmezed hanem megvigasztalod.
Ez lelkileg oda csapna még nekem is nemhogy egy gyereknek.
Az lenne a legjobb a kisfiúnak,ha az apjával lenne..mert ott nem érte sérelem..Persze csak akkor,ha az apuka nem a kislányt részesíti előnybe.
Tudod én megkönnyeztem..pedig nem az én gyerekem,nem is ismerek titeket.De teljesen át tudom érezni annak a csepp kisfiúnak a fájdalmát.
Nagyon remélem,hogy pont ez a fájdalom fogja őt megingathatatlanul erőssé tenni.
De ez nem olyan erősség lesz mint elsőnek gondolod, nyers lesz mindenkivel szemben, egy percre sem fog elérzékenyülni,falat húz majd magaköré és nem kizárt,hogy lesz pszichés betegsége amin persze mivel erős lesz túl fog jutni.De nem várathatsz el tőle semmit..mert ő sem várhatott el tőled..
Keressetek fel pszichológust,ha meg akarjátok oldani.ne erre sajnáljátok a pénzt
válasza:Én viszont most Veled értek egyet, Kérdező, szerintem jól csináltad.
Szerintem nem lehet most hirtelen "pálfordulást" csinálni, és folyamatosan dorgálni a kislány olyanért, amiben korábban meg pont hogy támogatást kapott. Mert ez valóban lelki sérülést okoz neki. Ok, hogy eddig a kisfiú volt sebezve lelkileg, de az nem megoldás, hogy akkor most a másikat "bántsuk". Éreztetni kell vele, hogy továbbra is ugyanúgy szereti az anyukája, de nem csak ő van a világon.
"Normális" a kislány reakciója, legalábbis ebben a helyzetben ez várható volt, hogy nem fogja könnyen hagyni a dolgokat, hiszen ha olyan könnyű lenne, akkor nem is fajult el idáig a helyzet. Ezt szépen fokozatosan, türelemmel kell kezelni. Ha tényleg nem sikerül hosszabb idő után sem javulás elérni, akkor én is javaslom esetleg szakember bevonását.
De most azért, mert nem megy zökkenőmentesen, nem gondolom, hogy vissza kéne térni a régi kerékvágásba, hiszen az abszolút nem volt jó.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!