Csak szerintem prüdéria?
Fb-on megosztottam egy olyan videót, amin a 2 éves gyerek poénkodik az apjával, miközben fürdik. Ismerősöknek csak olyanok vannak felvéve, akiket ténylegesen ismerek, nincsenek sokan.
A videón a kislány köldöktől felfelé látszik, végig áll.
Kaptam egy megjegyzést, hogy ez már pornográf felvétel. Komolyan, egy két éves meztelen felsőteste (akin abból látszik csak, hogy lány, hogy hosszú a haja..) pornográf tartalom lenne? A strandon vagy nyáron az udvaron is látni ennyit belőle. Pólót is maximum azért kapott nyáron, hogy a sugárzás ellen védje, nem azért, hogy melegítse.
A nemiszerve nem látszik, csak a felsőteste.
Miért lett volna pucér az apja? Felöltözve ült a kád mellett.
Valaki kérdezte, hogy félmeztelen felvétel rólam mehetne-e. Teljesen félmeztelen nem, mert felnőtt vagyok és van mellem. Bikinifelsőben már nem zavarna.
Ismerősök ismerősei pedig nem látják, úgy vannak beállítva az adatvédelmi beállítások.
Maga a jelenet lényege annyi, hogy az apjával egymás fogát mossák. Miután lenyomta a fogkefét az apja torkán, teljes lelkesedéssel megkérdezte, hogy "jó volt?". Az apja persze igyekezett normálisan megmosni a kislány fogát.
Sok göndör kacaj, meg némi fuldoklás az apja részéről, nagyjából ennyiről szól a két perces videó.
Azért állt, mert így jobban hozzáfért az apja fogsorához. Az apja pedig a kád mellett ült - felöltözve. A fürdetés többi részét nem vettük fel.
Utolsó, nem másoknak fáj, a kérdező rugózik azon, h megszólták. Na mármost bármit kiteszünk a fészbukra, azt mások is látják és nem biztos, h mindenki el fog ájulni a gyönyörtől. Ha nem bírja elviselni a kérdező a kritikát, ne tegyen ki nyilvánosan semmit. A családi pillanatokat meg lehet osztani privát üzenetben a rokonokkal.
Jah, csak privátban nem lehet az ismerősök orra alá dörgölni, h ők milyen egy boldog kis család...Áhh, a gyomrom kavarodik fel az ilyen emberektől..
10:42 azért zavar másokat mert ők meg unják a 567. tök életlen, rossz minőségű, egyforma, ízléstelen képet bámulni amivel a facebookját elárasztják. Akire tartozik a gyerek élete, azzal szépen meg lehet osztani privátban is. Gondolom arra már nincs idő. Tudoom itt mindenki tökéletes, mértéktartó, csak sajnos a gyakorlat nem azt mutatja. Nekem van olyan ismerősöm akinek a gyerek még ki sem bújt teljesen, de már tették fel a képet. Gondolhatod, hogy hányan voltak a véres micsodájára kiváncsiak... Meg olyan is van aki feltölti ahogy a gyerekei egymás nemiszervét fogdossák... Erről ennyit.
A kérdező meg nyilvánvalóan nem tiszteli a gyerek privát szféráját, testét. Attól mert neked van melled, neki meg még nincs, még ugyanúgy joga van ahhoz, hogy ne mutogassák. Ha teljesen lapos lennél vagy mondjuk levágnák a melled betegség miatt, akkor téged sem zavarna?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!