Csonka családban felnőni?
Elváltak a szüleim. És annak ellenére, hogy még elég kicsi voltam, nem éltem meg tragédiaként, sőt örültem neki. A gyerekek nem hülyék, pontosan érzik, hogy gond van a szüleik között, akkor is, ha nincsenek látványos balhék. Szóval sokszor jobb egy csonka családban, mintha együtt maradnak a gyerek miatt.
Nem éreztem csonkának a családot. Nagyik, unokatesók, családi összejövetelek ugyanúgy voltak a válás után is. Szóval a csonka család nem azt jelenti, hogy a gyerek és anyuka örökre elzárva él ketten egy lakásban :)
Én 3 éves voltam, amikor apukám meghalt.
8 éves koromban összejött anyám egy férfival. Bár ne tette volna.
Ha jó anya lett volna, szívesebben lettem volna csak vele, mint egy "rossz mostohaapával"(nem bántott, nem erről van szó) Csak a nem törődés, nem odafigyelés nagyon rossz volt.
Ha időt és figyelmet szán nekem jobb lett volna a gyerekkorom (apa nélkül is).
Szóval ne gondold, hogy csak az lehet jó, hogy anya+apa+gyerek(ek).
Általános tévedés, hogy amíg nem volt divat a válás, addig mindenki teljes boldog családban nőtt fel. Régen is rengeteg volt a csonka család és az újraházasodás, főleg halálesetek miatt.
Azt se hidd, hogy nem lehet már a gyerekednek teljes családja. Ha összejössz valakivel, aki a sajátjaként tudja őt szeretni, akkor igenis lehet :)
Engem anyukám nevelt fel egyedül. Szüleim 1 éves koromban elváltak (mert apám ivott), aztán apám 9 éves koromban meg is halt, de addig se nagyon szoktunk találkozni, max 1-2 évente. Nekem nem hiányzott mert sosem volt az életem része, olyan volt mint egy idegen. Ennek ellenére teljesen boldog gyerekkorom volt, anyukám nagyon jó anya volt és nagyon szeretett, mindent megadott nekem, legjobb barátnők voltunk. Ezenkívül az anyai nagyszüleimmel volt még nagyon jó kapcsolatom. Szóval nekem ez volt természetes.
Egy időben anyukám próbált párt találni magának, de én ettől mindig ódzkodtam, nem akartam hogy valaki "betolakodjon" az életünkbe.
Annál nincs rosszabb egy gyereknek ha úgy nő fel h a szüleinek rossz a házassága. Ha egyedül neveled akkor is lehet boldog, de akár találhatsz még új párt is.
Sajnos a mai gyerekeknek szinte természetes, ha a szülők válnak. Azvobis csoportban a többség szülei már elváltak, mire mi is eljutottunk ide.
Nehogy azt hidd, hogy csak ti lesztek "csonkacsalád". :) Nagyon sok elvált anyukát és gyereket fognak megismerni.
Sokkal nagyobb baj is történhet. Pl. egy rossz házasságot végig asszisztálni gyerekként, mikor mindennapos a feszültség.
Közös reggeli játék, kirándulás is lesz: veled. :)
Ne hagyd el magad!
én a másik oldalát éltem át, a szüleim miattam váltak el! rettenetes volt, verekedtek, még bíróságra is járkáltak, felfüggesztettjük volt mert egyszer az utcán verték egymást véresre. még jó, hogy a híradóba nem kerültek be. anyám napi szinten elmondta már délelőtt, hogy húzzam meg magam, mert nekem annyira jó, hisz csak miattam vannak együtt! aztán estére ha nem egymáson vezették le a dühüket akkor én kaptam a gyűlölnek szentbeszédet, hiszen miattam boldogtalanok!
elváltak mikor elköltöztem, ugyan az vacak, hogy esküvőn, gyerekek keresztelőjén, ovis zsúrján, stb. az olyan ünnepekkor amiket csak 1x lehet megtartani, választani kell közülük, mert nem jelennek meg egy légtérben. és persze felváltva hívom őket, mégis a másik mindig megsértődik. de azon is, hogy ki köszönthette meg a gyereket szülinapján először... mondjuk mikor születtek akkor jó volt, mert azon is versengtek ki mindent ajándékoz az unokának :D
hidd el, sokkal rosszabb úgy együttmaradni, hogy nem szeretitek egymást mint a csonka család. igaz nem életem egyedülálló szülővel, de minden karácsonyra azt kértem tőlük, hogy váljanak el! :(
Utolsó: úgy érted, hogy miattad nem váltak el?
Nekem elváltak a szüleim.
Igen, most a párok kb 50 %-a elválik, ezért mindenki hevesen bizonygatja, hogy ez nem árt a gyerekeknek. Ne legyenek illúzióitok, árt. Most ne beszéljünk arról, hogyha agresszió meg alkoholizmus van a családban az még jobban árt. Most nem is erről van szó. Én nem akarok senki felett pálcát törni, ha elváltatok, nyilván meg volt az oka. De azt tudni kell, hogy a gyerek szenved ettől.
Én a következőket javaslom:
-Az apja bármikor találkozhasson a gyerekkel, ne csak a láthatáskor.
-Soha, de soha nem szidjátok egymást a gyereknek. A konflitusaitokhoz a gyereknek semmi köze, neki kell egy tökéletes apa meg egy tökéletes anya. Sokszor nagy a kísértés, hogy jól lehúzzad a vizes lepedőt a párodról, de ez nagyon árt a gyereknek! Mindkét szülőjét tisztelnie kell, különben torzul az értékrendje. Ha tiszteletlen az anyjával/apjával, a másik félnek világosan a gyerek értésére kell adni, hogy ezt ellenzi. A legnagyobb hiba, amit elkövetnek az elvált szülők, hogy kárörvendést éreznek, ha a másik fél küzd a szülő szerepben.
-A gyereket érintő kérdéseket mindig beszéljétek meg, vita nélkül. Pl. továbbtanulás, vagy ha gondja van a suliban, ez mindkét szülőre tartozik, és továbbra is közösen kell megoldani.
-Ne kövesd el azt a hibát, hogy nem keresel a gyerek miatt párkapcsolatot. Az ilyen anyák nehezen engedik majd el a gyereküket, mivel feláldozták a magánéletüket érte, elvárják, hogy ne nősüljenek meg, vagy túlzott beleszólást követelnek a párválasztásba. Ne csak a gyerek legyen az életedben.
-Viszont nyilván olyan párt kell választanod, aki 100 %-ban elfogadja a gyereket. Ez tudom nem könnyű. Az a legjobb, ha megbeszélitek, hogyha konfliktus van, neked szól a párod, és te beszéled meg a gyerekkel. Különben nagyon csúnya viták tudnak kialakulni.
-Ha újra férjhez mész, és lesz másik gyereked, nagyon finoman kell tálalni, mert kirekesztettnek érezheti magát. Mindkét házasságból született gyerek azonos elbírálás alá esik. Ez persze triviálisan hangzik, de az esetek többségében ezt észrevétlenül is megsértik a szülők. Az ilyen gyerekek csak megtűrt kívülállónak érzik magukat az új családban.
-A gyerekek sokszor hibásnak érzik magukat a szüleik válásakor. Mindenképp add tudtára, hogy nem tehet róla, és ettől még mindketten nagyon szeretitek őt.
igen, pont a em maradt ki.
szóval miattam maradtak együtt míg ki nem repültem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!