Tönkreteszem magam, nem tudok szabadulni a gondolattól?
Előre kérlek titeket, hogy aki csak bántana, az inkább ne írjon, így is nagyon rosszul érzem magam évek óta...
Az őszinte véleményeket köszönöm, de a segítő szándéknak örülnék....
Hosszú lesz, még senkinek nem mondtam el...a férjemen kívül...
Régi történet...9 éves....
Két gyerkőcöm között 14 hónap a különbség. A második baba korán érkezett, védekezés mellett...már akkor nehezen "emésztettem meg" az öröm mellett már akkor lelkiismertfurdalásom volt az elsővel szemben, aki akkor még nagyon pici volt. Féltem, hogy nem lesz elég időm rá, pedig mint első babával minden percet ki akartam élvezni! Egy kicsi...egy pici.
A terhességemet szó szerint végighánytam, így a nagyra még kevesebb idő jutott. A pici 35. hétre született.
Akkor az miatt mardostam magam, miért nem tudtam vigyázni rá jobban, nem tudtam kihordani a terhességet stb...
Amikor hazaértünk, Anyukám a segítségemre sietett, de dolgozott ő is, férjem is.
A nagy féltékeny volt, a kicsi másfél-2 óránként szopott.
Én meg akartam felelni mindenkinek, főleg nekik, de felmondtam a szolgálatot.
Akkor nem ismertem fel, ma már tudom: szülés utáni depresszióm volt, nem is kicsit.
A szüleim, férjem előtt igyekeztem tartani magam, de napközben sokszor kiborultam.
Nagyon szégyenlem, de nem egyszer fordult elő, hogy kiabáltam (ordítottam) a kicsikkel... :( :( 4x meg is ütöttem a feneküket...de inkább a kiabálás volt gyakori... A kicsi sokszor sírt az ágyában, nem tudtam felvenni...
Maximálisan akartam csinálni mindent a gyerekek körül, plusz a háztartást, de nem tudtam megfelelni a feladatnak, összeroppantam, kudarcélmény.... még mélyebbre kerültem...
Volt, hogy rájuk is csaptam :(
Orvosi segítség nélkül, egyedül dolgoztam fel, a szüleimet nem akartam terhelni, férjem előtt szégyeltem, így előtte nagyon tartottam magam
Kb. 1 évig tartott...
Azóta sok idő eltelt, és egyszerűen imádom őket! Nagyon jó gyerekek!
Akkor is imádtam őket és nyilván nem volt minden napunk ilyen, de félek, hogy mivel kicsik voltak mély nyomott hagyhatott bennük :(
Kissé félénkek, nehezebben barátkoznak....én ezt a saját számlámra írom :(
A kapcsolatunk mondhatni tökéletes, mindent megosztanak velem, vidámak, sokat játszunk, mesélünk, sok időt töltünk együtt, családi programok stb...
Azóta tesó is született, és tanulva a hibámból, hagyom a háztartás úszni, inkább sétálunk közösen és a főzés ha nem jön össze eszünk tejbegrízt....
Az akkori hibámat nem tudom meg nem történté tenni, de félek, elrontottam...tudom, hogy elrontottam...
Mai fejemmel már másképp tennék mindent... :(
Jó volt leírni, tudom, sokan követ dobnának rám :(
...de talán a történetem másoknak segít...
Ma már nem félnék segítséget kérni...
Férjemnek évek múlva elmondtam min mentem keresztül, azt mondta látott valamit rajtam, de betudta a fáradságnak....
Ha tudta volna segített volna (és itt nem a FŐZÉSRE, MOSÁSRA GONDOLT)
Minden nap eszembe jutnak azok a napok és a föld alá süllyednék...minden napomat megkeseríti :(
válasza:Ne mard magad, mert ezzel tönkreteszed ezt a szép időszakot. Jó, hogy utólag felismerted, talán valakinek segít, hogy most leírtad.
Olyankor az ember nem ura önmagának, ez benne a legnagyobb csapda, nem tehetsz róla.
válasza:Ugyan mar, igy tanulunk a hibainkbol!Az elet is csak ilyen ha nem ezt bannad meg akkor mast ami a multban tortent. Senki sem tokeletes, mindenki csinalt mar valamit rosszul! De most legyel okos, orulj veluk, hogy vidam, boldog gyerekek, ne keseregj egy percig sem.
A visszahuzodasrol meg annyit, hogy nekem az egyik kicsit felenk a masik nem ledi mindkettot en neveltem. Ez szemelyisegfuggo. Figyi, a jelent ne rontsd el kesergessel!
válasza: válasza:Érdekes hogyazt irod megváltoztál de közben ugyanugy mártirszerepben vagy.
Pont tegnap olvastam a mártiranyákrol akik minden teendőjuket áldozatként élik meg es folyton panaszkodnak.
Arrol irtak a cikkben, hogy a gyermekek csak kicsik es nem hülyék, tökeltesen erzik tudják hogy ők most teher es mellőznék őket es anyának nehezére esik megmozdulni hogy velük ugráljon stb es ezzel nem lesz igazi önbecsulesük es ők is ogy fognak gyereket vállalni és nekik is teher lesz a sajátjuk.
Nemhiszem hogy megváltoztál mert ugyanaz az önsajnálo látoszöged van.
Igazából azért sajnálom magam,mert nem tudom felhőtlenül élvezni a MOST-ot a múlt miatt.
..nem magam miatt, hanem értük aggódom, hogy okoztam-e nekik maradandó lelki sérülést.
Mártírnak nem mondanám magam, írtam is, hogy már rég óta háttérbe szorul minden (háztartás pl...) hogy velük több időt töltsek, de nekem ez nem teher.
válasza:Ha segitett, hát egeszsegedre...:-)
De tudd nem vagy egyedül, sokunknak volt/van ilyen idoszaka...
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!