Nem tudom eldönteni, hogy legyen-e második gyerek. Más is van így?

Jó egy testvér, de természetesen Neked (és a férjednek) kell eldöntenie, hogy tudjátok-e vállalni azt a részét, hogy még több lemondással jár, még kevesebb időtök lesz egymásra és magatokra. Ezen kívül az anyagi oldal sem mellékes. Én egyelőre úgy érzem, nem szeretnék második gyereket, a lányom 22 hónapos, jelenleg még egész embert kíván, nagyon fáradt vagyok. Tudom, hogy ez önző dolog, de én nem hiszem, hogy bárki teljesen háttérbe tudja szorítani magát, hogy van olyan ember, akinek mindegy lenne, mennyit tud a saját életével, saját magával is foglalkozni, nem ilyen mártírok az emberek. Lehet, hogy 3-4 év múlva másképp fogom gondolni és szeretnék második babát is (igaz már most 35 vagyok), de jelenleg jól elvagyok így. Én is egyke vagyok egyébként, és mivel volt egy 2 évvel idősebb lány unokatesóm, akivel sokat voltunk együtt, én nem éreztem sosem hiányát a testvérnek. A lányom közelében is van fél évvel idősebb gyerek, illetve szeptembertől bölcsis lesz, remélem így nem sínyli meg, mert lesz gyerektársasága.

Sógornőméknél tavaly nyáron született meg a második baba, az első nagylány már 7 éves, tehát viszonylag nagy a korkülönbség köztük. Együtt már nem fognak tudni játszani, a szülőknek ellenben ez nagyon jó, mert a nagy már nagyon okos, sok mindenben segít a szülőknek, van, hogy Ő készíti a reggelit stb.

Én is van, hogy szeretnék, van,hog ynem.

De biztosan lesz második, mert kell egy testvér, nekem egy öcsém van, de imádom, és nagyon jó volt gyerekkként is, hogy nem voltam egyedül.

Kislányunk 1,5 éves, kb. 3-4 év múlva szeretnénk kistestvért. Ő már elég nagy lesz ahhoz, hogy igazán ki tudja élvezni, hogy kistestvére van, és nekem is könnyebb lesz, mint két picivel.

nekem se tartozik álmaim közé elölről kezdeni az egész nyűgöt (a kislányom tipikus 2 emberes), de testvér kell, ez nem kérdés. nekem egy évvel idősebb bátyám van, és nagyon nagyon jókat játszottunk egész gyerekkorunkban, amellett persze hogy folyton nyúztuk egymást, de sokkal szegényebb lett volna a gyerekkorom, ha ő nincs, még a mai napig is emlegetjük az akkori dolgainkat. :)

ráadásul a szülőnek is jobb, ha már az önzésnél tartunk, mert egypár év múlva, ha összenőnek, nem a szülőket nyaggatják majd, hogy jáccááá veleeeem! hanem ellesznek együtt. persze addig még hátravan egypár nehéz év, de valamit valamiért. :)

Szia!

Én is így gondolkodom, 22 hós a gyerekem és olyan fáradt vagyok még így is néha hogy felfordulok. Éjjel kel sokat, fogak sincsenek kint egészen, szóval azt hittem ilyenkor már arany életem lesz:) Nálunk most dőlt el hogy megyek vissza dolgozni, pedig fűztem a férjemet a másodikkal. De én inkább azért, hogy telik az idő és rajtam van egy ilyen hülye kényszeres akarás, hogy minél előbb mert idős leszek. 29 vagyok. Tudom hülyeség...

Várj még egy kicsit te is!

Én vagyok az, aki írta, hogy az unokatesójával sokat játszott gyerekkorában. 2 év van közöttünk. Én soha nem éreztem a testvér hiányát, nyilván nem is tudom felfogni milyen egy testvér, de én nem érzem ettől szegényebbnek a gyermekkoromat. Ez felfogás kérdése, hogy ki hogy érzi. Akinek volt testvére valószínűleg el sem tudja képzelni, hogy milyen testvér nélkül felnőni. Tehát én azt mondom, elvileg ha sokat vannak együtt az uncsitesójával, akkor nincs az, hogy magányos gyerekként nő fel, persze biztosan nem ugyanaz, mintha lenne egy testvér.

Szerintem 4-5 év gyerekkorban sok! Tehát én úgy gondolom nem tudnak már együtt játszani, hiszen belegondolsz, mondjuk 2 éves koruk körül kezdenek el úgy igazából "játszani", a nagy meg már iskolát kezdi. Teljesen más lesz az érdeklődés, a nagynak általában ilyenkor nyűg szokott lenni a kicsi. Tehát ha azt akarod, hogy jól ellegyenek, akkor kis korkülönbség legyen köztük. Kb. 2 max. 3 év. Én is osztom a 2 gyerekes anyuka véleményét! Csak akkor ha mindketten minden porcikátokban fel vagytok készülve rá. Ha kételyeid vannak, akkor még ne!

Én is ahhoz az anyukához csatlakozom, aki azt írta, míg minden porcikádban nem érzed szükségét. Kell tesó, mert sokkal többet megtanul egy gyerek, ha testvériesen meg kell osztoznia mindenen, és szerintem annál nagyobb öröm nincs mint látni a csemetéidet.

És másik nagyon fontos dolog: te és a férjed is egyszerre kell akarjátok!

Nekem van egy 2 éves fiam. 15 hós volt, mikor újra gyereke vállaltunk. Ebben volt némi kényszer is, hogy a kormány megnyírbálja a szoc. ellátó rendszert, meg az is, hogy de igenis nőjenek fel együtt, mert míg kicsik, jobban össze tudnak szokni. NEM szabad erőltetni. Saját kárunkon tanultuk meg. A kisfiam egy energiabomba, sokszor két ember is kevés neki. Nem volt semmi baj a terhességem alatt, de nem tudtam abszolút örömmel várni a napot, mikor megszületik majd a pici. Mindig aggódtam, vajon jó döntés volt-e, vajon bírni fogom e, vajon nem e sínyli meg a nagy? És Isten eldöntötte helyettem, elvette az én pici magzatom, mikor az már 33 hetes volt. Egyik napról a másikra. Pár nappal a tragédia előtt semmi baj nem mutatkozott a 32 hetes UHn, majd egy du. védőnőnél is voltam, és azon az éjjelen egyszer csak levált a méhlepény magától, teljesen. Esélytelenül ment el a picink. És valahol legbelül magamat is okolom, mert elsiettük. És most várunk, míg tényleg nem érezzük teljes szívvel, hogy kell a következő baba. Hogy ugyanúgy várjuk, mint anno az elsőt!!! Én ezt tanácsolom neked. Nyilván nem jár mindenki így, de ez nekem egy életre szóló lecke volt.