Ha kellő mértékben hisztizik, akkor a gyerek akarata érvényesül?

Az a véleményen,hogy gyerek előtt elveim voltak, most meg gyerekeim! :)

Ettől függetlenül én sem tartom jónak a hisztit, ill. hogy azzal élérjen bármit is, de az élet sok olyan helyzetet hoz, amiben egyszerűen nem tudja magát mindig tartani az ember.

Csak egy példa. Amikor én a másodikat vártam, anyukám akkor lett rákos. Minden hova vittem, dokitól-dokiig, mindezt terhesen. Néha örültem,hogy élek, amikor hazaértem. Ha a fiam hisztizett, bizony sokszor már ráhagytam. Egyszerűen nem volt energiám "vitakozni" vele, és mindig következetesnek lenni. És a gyerekek olyanok ám,hogy könnyen megtalálják a rést a pajzson. És,ha csak egyszer is engedsz, megint megpróbálja.

Vagy, amikor megszületett a tesó, én az elején nyilván hulla fáradt volna, a kicsi meg hasfájós, és persze a nagy richtig akkor akart vmit, amit alapból nem engedtem volna, de ott volt a kezemben a síró kicsi, akit masszíroztam, meg szélcsöveztem stb. így volt,hogy ismét könnyebb volt ráhagyni a nagyra, mint az üvöltő babával a kezemben fél óráig magyarázni a nagynak,hogy ezt meg azt miért nem lehet.

Szóval szerintem sokan úgy indítunk, hogy előre eldöntjük mit,hogyan fogunk csinálni, aztán ezeregy tényező közrejátszik, ami miatt mégsem úgy alakul.

Igazából nem tudom a választ. Én sosem hisztiztem gyerekkoromban, mert amikor megpróbáltam, úgy elvertek, hogy többször nem volt kedvem próbálkozni.

Viszont verés nélkül nem tudom, van-e esély féken tartani egy gyereket.

Kellő mértékű hisztinél itthon beteszem a szobájába, és rácsukom az ajtót. Ha befejezte, kijöhet (áprilisban lesz 3 éves).

Nyilvános helyen ez azért nehezebb. Bevásárlásnál pl nincs szoba, ahova becsukjam. Ha figyelmen kívül hagyom, akkor én ugyan kibírok fél órát is úgy hogy mellettem üvölt, de idegen emberek nem biztos. Tehát igyekszem mihamarabb "elhallgattatni".

Általában ezt meg tudó előzni egy zsebből előhúzott kisautóval, vagy figyelemeltereléssel, de van, amikor semmi nem segít.

Ekkor kénytelen vagyok beadni a derekam embertársaim érdekében...

Bár én nagyon szerencsés vagyok, viszonylag nyugodt jó természetű a fiam. Nem követelőző, nem a "földön fetrengő" típus.

De vannak nagyon pörgős habitusú gyerekek, na velük sokkal nehezebb.

Igen, van amiben változott a felfogásom szülés után, mert ha az elméleted nem válik be a valóságban, te is kénytelen leszel változtatni majd...

Hát nagyon egyet értünk, én is ezt kérdezem a mai világban hogy miért félnek egyes szülők a saját gyerekeiktől.

Nekem kettő van, 1.5 és 3 évesek, tudnék mesélni a hisztiről... :D

Idegen helyen engedek a hisztinek mert bár én bírom, külső szemlélők kevésbé. Itthon határozott elképzeléseim vannak, hisztire nem enyhülök, akkor sem ha földhöz vágja magát a gyerek. Egyébként ilyen esetben beküldöm a szobájába, ott verheti magát a földhöz, aztán 5 perc után lenyugszik.

A 3 éves fiam nem szokott minket megütni, utoljára 1 évesen csinálta talán de akkor még ugye nem volt tudatos a dolog. Ha most megütne akarattal akkor biztos kikelnék magamból és beküldeném a szobájába, ha rossz passzban kapna el még a fenekére vagy a kezére is ráütnék. (tudom, ütésre ütéssel reagálni elég hülyeség, de nálunk a kézre-fenékre ütés az ami bejön, a szépszó nem segít)

Én terhesen azt gondoltam, hogy nem leszek olyan mint a saját szüleim, szigorú, fenékrecsapós, szobába küldős, hanem inkább én leszek az engedékeny, jófej anyuka.

Aztán amikor megszületett a fiam... minden jófejség elszállt belőlem :D Most már látom, hogy a gyereknek kell a szigor, a szabály, a következmény, mert csak így tanulja meg a helyes viselkedést.

Ha hisztizik,két lehetősége van,számolok és magától befejezi a szobájában,vagy a hideg víz a kádban!

Ezbakkor sem volt másként,mikor a testvére megszületett!

Nem tudom,nekem valahogy sosem volt egyszerűbb engedni,azt mindig megszívtam,így marad a szobába küldés/hidegvíz combó.

Sokszor nem kellett eljátszani,már az elején megértette,hogy vannak dolgok, amiket nem úgy,nem akkor kaphat meg.

De az elsővel terhesen még nem voltak ilyen konkrét elképzeléseim,mint neked! Hisz azt sem tudtam,milyen egy gyerek! Meg kellett ismernem mind a gyereket,mind magamat anyaként,és csak így tudok most nyilatkozni arról,hogy mit csinálok adott helyzetben! A helyzet adja mindig,hogy mennyire engedem a hisztit.

Nyilvános helyen nehezebb,hisz csúnyán néznek rád a hisztiző gyerek miatt,de ha megpróbálod fegyelmezni,akkor meg érdekes módon elkezdik sajnálni a gyereket...szóval sakk-matt!

Na, az ilyenektől, mint te a falnak megyek. Még nincs is gyereked, milyen alapon kritizálsz másokat?

Nekem tanári diplomám van, tanultam gyerekpszichológiát, ezer könyvet olvastam a témáról.

A fiam, nem túlzok napokig képes egy dologért hisztizni. Napokig, este emiatt bőg, reggel azzal kel.

3 évesen elvittem a Nevelési Tanácsadóba, ahol elmagyarázta nekem a pszichológus, hogy rosszul csinálom. Első nap 2 órát bőg, második nap fél órát, harmadik nap 5 percet, aztán rájön, hogy hiába, és többet nem lesz hiszti. Mondtam neki, hogy ez mind nagyon szép, én ezt 3 éve próbálgatom. Szerinte nem elég jól.

Most 6 éves a fiam, több helyen voltam kivizsgáláson, még papírom is van róla, hogy a viselkedészavara a következetlen szülői magatartás eredménye. Hát, ha már a szakember is ezt mondja, akkor mit várjon az ember az olyan laikusoktól,mint amilyen te is vagy?

A héten kaptam meg a diagnózist, hogy autista a fiam.

A hozzád hasonlóknak is kívánok ilyen élményeket. Évek óta szenvedek az ilyen kritikáktól, úgy meghívnálak egy hétre, hogy mutasd meg, hogy hogy kell ezt kezelni.

És tudod mit? Igen, engedek neki. Mert én jobban szeretem a békességet. De láttam olyat, hogy anyuka a 10 éves autista fiát úgy kiszolgálta, mint egy csecsemőt,mert nem akart balhét. Vannak esetek,amikor ez az egyszerűbb.

Amúgy meg. Ahogy már valaki előttem is leírta. Nyilvános helyen elég ciki, hogy bömböl a gyerek, így ott sokszor megadják neki a szülők, amit kér. Otthon ez közel sem biztos.