Mesélnél egykori óvodás szerelme (i) dről, az élményről? Vagy gyermekedéről?

Köszönöm, h ennyi aranyos, kedves történetet osztottatok meg velem. Örülök h érzelmekről is megelékeztetek. :)

Ugyanakkor, valóban, a nemek közötti eltérés nagyon izgatja az ovisokat, főleg négy évesen jellemző.

Elgondolkodtató számomra, amikor újra és újra látom ugyanazokat az egykori gyerekkori hiedelmeket, félelmeket, izgalmat, különöböző felnőttek élménybeszámolóiban, és nem csak e kérdésnél, de általában is.

Azért érdekes ez is számomra, mert gyermekpszichológusok (és pedagógusok) tapasztalata szerint teljesen tipikusak, általánosak az ovisok közében, legalábbis ezek közül sok féle.

Én magam is azt hittem pici koromban, hogy jaj, csak a mi ovis csoportunkvban van ilyen, vagy hogy csak velem történhet bizonyos fajta ijedtség, stb, közben meg életkori sajátosság. Ezen elmélázom olykor...

Az egyik kedves beírót idétzem:

"Annyira emlékszem, hogy valaki azt mondta, hogy aki fiúnak született abból később, mire felnő lány lesz, aki pedig lánynak, abból fiú. És ezt 100%-ban el is hittem, folyamatosan azt figyeltem mikor nő már ki a fütykösöm..."

Igen, ez is gyakori elképzelés, óvodás korban. Sőt, Freud szerint a kislányok kifejezetten irígyek a fiúk fütyijére, hogy nekik annyival több van, bár azóta úgy vélik a pszichológuisok, hogy a péniszirigyság viszont kevésbé általános jelenség az ovisoknál.

A kasztrációs félelmek viszont annál inkább. Én pedagógus férfi vagyok egyébként, és amikor ovis fiú voltam, nagyon megijedtem, amikor először tudatosult bennem a kislányok altestének látványa! Azonnal elkaptam a fejem, mondván, hogy "szegény Katika... jaj, nehogy nekem is levágják a kukim...". És egy pár évig még akkoriban eszembe jutott, hogy jaj csak ne lássam meg újra a lányok "csonkított altestét".

Részemről emiatt nem bújtam el kettesben kislányokkal, megnézni egymásét, mert pont hogy nem akartam látni, ijesztőnek éltem meg, azt hittem, a lányoknak is volt kukija, csak levágták nekik. Nagyon gyakori félelem ovis kisfiúknál, msot már tudom; legalábbis kb 4-6 éveseknél nem ritka. FONTOS bezélgetni a gyerkekkel a nemiségről. Akkor is, ha ő szégyenlős e tekintetben - olyankor kedvesen, megnyugtató hangvétellel lehet felbodni a témát, többnyire ajánlatos krédező jelleggel, pl hogy "Danika, jól emlékszem, te már mondtad, h tudod, hogyan pisilnek a lányok?", vagy pl "Nézd csak, Kati, a fiúk mennyire nagyon szeretnek focizni gyakorta... Ti, lányok, meg olyna szépen el babáztok... Te olyan okos kilsány vagym, meg tudod mondani nekem, mi mindenben mások még a kislányok, mint a kisfiúk?", stb.

És így be lehet bvezeteni a témát, ha nagyon szégyenlős a gyerek.

Aki nem hiszi, hadd ne meséljem a saját gyerekkoromból, mennyire nyomasztó tud lenni egy gerek számára, ha nem mer ilyesmikről beszélni, és emiatt nem jut időben információhoz... Rettenetesen szégyenlős iskolás gyerek voltam... De már oviban is...

Valahol megnyugtató is, amikor gyermekpszichológiát olvas az ember, mert kiderül, mmennyire alaptalan némelyik gyerekkori félelem, és ez ad egy bizonyos lelki oldást. :) Sajnos mivel igen prűd környezetben nőttem fel, és nagyon sokáig nem tudtam, miért olyan a lányok alteste, nagyobb iskolás koromban értettem csak meg. Azt azonban, hogy a lányok: lányok maradnak, a fiúk meg fiúk, alapjában 6-7 évesen már tudtam, csak én akkoriban még nem értettem, nem is gondoltam, hogy a lányoknak is van nemi szerve.

A nemiséget szégyelni valónak állította be a szűkebb környezetem, ráadásul a tágabb környezet meg a kommunizmus volt, ami viszonylag prűd berendezkedésű rendszer (volt legalábbis, Magyaro-on), de persze ahol a családban egy kisfiúnak volt lánytesója, sokkal könnyebben és hamarabb megértette ezeket a dolgokat, kommmunizmus ide, vagy oda. Sajnos a mai rendszer meg a másik véglet, pl ilyen szempontból, mint tudjuk... Ami szintén elszomorító...

Na de térjünk vissza az érzelmekhez is, nagyon aranyos történeteket írtatok, szívesen olvasok még. :-)

"Jelentem", így, hogy "Rumini", már azonnal megleltem a guglival a mesét. :) Most látom, magyar az írója, nem hallottam még Berg Juditról...

De én kíváncsi lennék rá, köszönöm a leírást! Szimpatikusan hangzik a megközelítésed!

Figyi, mennyire összefüggő egy adott kötet ebből? Ugyanis soknak hangzik az ezer oldal, és érdekel, lehet-e bármelyik fejezetet külön is olvasni? Vagy nem, mivel egymásra épülnek a fejezetek?

(A kötetek viszont, gondolom, egymástól függetlenül is olvashatóak.)

Bocsi, elírtam pár helyen, most látom...

Igen, igen, ez is aranyos a picikben, az elméleteik. :)

A meseregény miatt meg nincs miért elnézést kérned, sőt, ponthogy bíztattalak, mesélj erről, én köszönöm, h részletezted. :) Pont ezért kérdeztem, amit hangsúlyozol: az értelmes mesék engem, pedagógust is érdekelnek, na meg a gyerekek miatt is, nyilván. Könnyebb az ajánlatokon át megtudni, esélyesen mely művek igényesebbek, és melyek kevésbé.

Valahogy kompenzálni kell a picurok tévé függőségét (sajnos a többségükre jellemző, legalábbis 4 éves kortól a legtöbb már nagyon tapad a képernyőre, sajnos.) A tévéből áradó szenny meg nekik pláne nem való -vannak értelmes kivételek is benne, persze-,

nem beszélve más, pszichés okokról.

Őszintén szólva inkább én aggódtam, h talán "túl sok leszek a kisregényemmel". (Az előző kommentemre gondolok.) Őrülök, hogy ez a téma is érdekel itt pár embert. :) Pláne, hogy még korábban felvetette valaki ezt az "ellentétes nemű leszek, ha nagy leszek" epizódot. :)

Na de vissza a kiinduló kérdésre:

valaki még, ovis szerelemről? :-)