2 évesem ma szétszórta a golyókat a földön. Nyomatékosan megkértem, hogy szedje össze őket és annyit mondott a szemembe "nem". Ilyenkor ti mit reagáltok? Hogyan fegyelmeztek?

Nem értem, mi lehet a helytelen abban, hogy következetes vagy??? Az lenne az igen nagy hiba és még nagyobb baj, ha nem lennél az.

Édesek, aranyosak és védtelenek. Most ezt engedsz, aztán azt, csak hogy béke legyen és ne legyen lelkiismeret furdalásod.

Ma a golyót nem szedi össze, amit még csak nem is véletlenül szórt ki, holnaptól akkor alszik mikor ő akar, holnapután meg az osztálytársa írja meg a hiányzás igazolást. És mielőtt azt hiszed, nagyon előreszaladtam nézz körbe a környezetedben ... :(

Adott szituációra reagáltál. Ha most szépen játszik, akkor értelemszerűen már más hozzáállás kell, hiszen ez már új szituáció.

Ebben az életkorban nagyon fontos, hogy időben a tett és a reakció ne legyen távol egymástól.

Tehát, ha valami disznóságot csinál, de te csak fél óra múlva veszed észre, akkor le kell nyelni a békát, már ő már nem is fog emlékezni rá.

Későbbi életkorban persze felelősségre vonható később is, de 2 évesen még nincs meg ez az időbeli tájékozódási készség.

6 évest már nyugodtan letolhatsz délután, ha reggel csinált valamit és te napközben veszed észre.

Nézd, a negatív élményektől ne zárd el teljesen. Ha belegondolsz, már elég korán éri negatív élmény a csecsemőt is. Éhes, de csak pár perccel később kap enni. Fáj a hasa. Betojt, de szintén perceket kell várnia a tiszta pelenkára.

Később járni kezd és esik-kel. Nem kaphatja meg a vágyott tárgyat, ami frusztrációt okoz (távirányító, mobil, ékszer, stb.) benne.

Tehát szubjektív értelemben mindig is érik sérelmek. Azért nem tanácsos ettől teljes mértékben megóvni őket, mert soha nem lesznek képesek a belső, vagy akár külső konfliktusokat kezelni, arra megoldásokat kidolgozni.

16 hónapos a sajátom, néhány napja volt egy eset, amikor az apjával össze is vitatkoztunk. Parkban futkározott, egy 2 év körüli kislány odament hozzá. A kislány megölelte és puszilgatni akarta. A sajátunknak ez láthatóan nem tetszett, eltolta magától. (A kislány anyukája közben magyarázta a gyerekének, hogy nem mindenki szereti a puszilgatást, kicsit lépjen hátrébb, stb.)

A férjem oda akart menni és arrébb vinni, én viszont megállítottam. A gyerek nem sírt, nem volt veszélyben. Egy számára mérsékelten kellemetlen szituáció érte. A korához képest jól kezelte, mert eltolta magától, tehát kijelölte a saját határait. Nem ütött, nem harapott. Ezért feleslegesnek láttam közbelépni.

Igenis kell, hogy fokozatosan találkozzon olyan helyzetekkel, amikor neki nem kényelmes valami, de meg kell birkóznia vele.

Ha megütötte volna a másik gyerek, akkor természetesen közbelépek.

Még frissebb, mai: van egy komódunk, aminek az egyik ajtaja mögött pelenkák/játékok vannak, abban szabad a rablás. A másik ajtó mögött papírok vannak, azt nem szabad kinyitni. Ezt jó fél éve tudja és be is tartja.

Ma kimentem a nappaliból, mire visszamentem, a papírok ki voltak dobálva a tiltott polcról. Összeszedtem őket, közben pedig mondtam neki, hogy most rosszat csinált, ezt nem szabad pakolni, haragszom rá. Továbbra is szét akarta hordani, ezért a szemébe nézve megismételtem, majd felemeltem és két méterrel arrébb vittem. Amíg összeszedtem a papírok (10-20 mp), addig hátat fordítottam neki és nem beszéltem hozzá.

Amikor végeztem, megkértem, hogy ő csukja be az ajtót (jóvátétel/feladat), majd ezért megdicsértem és elővettem egy mesekönyvet.

Beszélni még nem tud, de a mimikáján látszódott, hogy nagyjából vette az adást.

Most kíváncsian várom, hogy megismétlődik-e a dolog.

én az összepakolást játékként fogom bevezetni.

igaz, még csak 1,5 éves lesz, de mindig utánoz engem, kb millioszor szedtem már össze mindent, eddig ő is ügyesen pakolgat mindent a maga módján persze(játékot a mikróba melegíteni.., játékot a mosógépbe mosni, a szárítóról a ruhákat a szekrénybe ahogy esik.., a cipőket a cipősszekrénybe préseli mert alig fér, szóval a játékokat is így pakolgatja, van, amikor a helyére sikerül :))

majdan 2 éves korában sem akarok ebből kötelező kényszeres pakolást csinálni, hanem úgy akarom irányítani a dolgokat hogy természetes legyen, ne pedig kötelező. ahogy a rend, a tisztaság is, mintha az élet velejárója lenne, mint pl amikor együtt készítünk sütit a konyhában.