Dicsekedés kontra büszkélkedés, szerintetek hol a határ?

Szerintem ez már dicsekedés, mert a beszédkészség észrevehető, a másik fél is látja magától h mennyire beszél jól a gyerek, felesleges rá extrán felhívni a figyelmet és kikényszeríteni az elismerést.

Amúgy elárulom, hogy ettől semmi nem függ, tudok szuperokos gyereket, aki 3 éves koráig nem szólalt meg aztán egyik napról a másikra egész,választékos mondatokban kezdett beszélni, bőven megelőzve a 2 évesen már beszélőket.

Ja meg ismerek kétnyelvű 2 évest aki ugyanazt tudja mint a lányod, csak ráadásul 2 nyelven. Olyat is tudok aki egész éneket visszaénekel és mellette el is jeleli.Ebben nincs semmi extra amit írtál.

Fiam 2,5 éves, nagyon szépen beszél, mondókákat tud, sőt az Este van, este van c. vers első 2 versszakát is, próbál már kört rajzolni, ami elég fura, de összeér a vonal. Ja és szinte rögtön (2 baleset volt) lett szobatiszta. Ja és pár szót beszél angolul, 10-ig elszámol, ismer pár betűt, meg is mutatja őket és a számokat is tudja 10-ig. És ezt itt mondom el először, csak a nagyszülők / rokonok tudnak ezekről, mert sokat találkozunk velük. Barátnőmmel szoktunk összefutni, neki is ennyi idős a gyereke, de nem mondom neki ezeket. Szerintem teljesen dicsekvésnek néz ki, már ahogy leírtam mit tud a fiam, az is.

Ezer más dolog van, amiről lehet beszélgetni, nem csak a "Erzsike képzeld, a Dzseniferrel annyit foglalkozom, h már elszámol 100-ig és tudja a János vitézt 3 nyelven" :))))

1., honnan veszed ezt a butaságot, miből gondolod, hogy az okosabb gyerekeket trenírozzák, meg "túloktatják"? :)

Nekem a nagy már bőven iskolás, mindig jóval átlagon felüli volt az emlékezete, beszéde, gondolkodása, de egy rendkívül élénk, játékos gyerek volt, sőt ma is az. Soha nem treníroztam semmire, szaladgált, játszott, mindig a kertben volt, és játszva tanult, ragadt rá minden, amit hallott, látott. Ha kérdezett, válaszoltam, ez közel sem trenírozás. Az érdeklődő gyerek így működik. Tehát megnyugodhatsz, tapasztalatból mondom, játék közben mindenre fogékonyak. :)

Szerintem az első úgy értette, hogy tényleg vannak anyukák, akik ternírozzák a gyereket. Nekem is vannak ilyen ismerőseim, hogy dicsekednek, hogy pl. "Katika már 10-ig tud számolni,, pedig csak egy éves." És a kislány tényleg elmondja a számokat tízig, mert betanították neki, de ha felmutatod neki, három ujjadat, és megkérdezed, hogy mennyi, akkor fogalma sincsen. Ezek az anyukák engem is idegesítenek. (De nem mondom, hogy a Kérdező ilyen lenne.)

Szerintem, ha beszélgetsz valakivel és szóba jön, akkor nyugodtan mesélhetsz arról, hogy a kislányod mennyi mindent tud. Én csak azt nem szeretem, ha valaki csak úgy, minden apropó nélkül elkezdi mesélni, hogy az ő gyereke milyen csodás, és látom rajta, hogy úgy gondolja, hogy a többi gyerek csak "alábbvalóbb" lehet az ő csemetéjénél.

Az én gyerekeim mindent későn kezdtek csinálni pl. 2 és fél éves kor után kezdett mindkettő beszélni, 3 éves kor után lettek szobatiszták. (Azt meg pár helyen olvastam, Vekerdynél is, hogy a legtehetségesebb és legintelligensebb gyerekek általában mindent későn csinálnak.)

Értem, hogy biztos van olyan is, aki treníroz, de szerintem nem ez a jellemző, vannak maguktól érdeklődő gyerekek, ezért írtam le a saját tapasztalatomat. A kérdezőt is ilyennek gondolom, persze lehet, hogy tévedek, és valójában kiképzőtiszt. Én el sem tudom képzelni pl. hogyan ülteti le magolni a pici gyereket valaki, odaragasztja a székhez, vagy mi? :)

Na mindegy, bocsánat, off.

Á, ilyen bűvésztrükköt könnyen lehet csinálni. Egy éves lehetett a lányom, amikor sokat mondtuk neki az "egy, megérett a meggy, kettő, csipkebokor vessző, három...stb." mondókát. Közben mutattuk is. A kettő megtetszett neki és ő is mutatta.

Egy idő után az "egy meg egy az...KETTŐ" mondatra felmutatta a kettőt. Elhagytuk a végéről a kettőt, így az "egy meg egy az...?" kérdésre felmutatta a kettőt. Lövése nem volt a számokról, de úgy tűnt, mintha tudna összeadni. Ezzel marha jól lehetett szivatni az ismerősöket, hogy a gyerek matekzseni, közben baromira nem volt számfogalma még :)

Hozzátenném, hogy a kettő és öt számokat tudta kézzel mutatni. A többihez még nem ért be a finommotoros készsége.

Az napi szinten családi szórakozás volt, hogy négyet mutattunk neki, ő próbálkozott, nem ment, aztán inkább kifeszegette a behajlított hüvelykujjunkat ötre, mert azt tudta mutatni. :)

Egyszer még hiba is csúszott a próbálkozásra, mert mondókázás közben annyira próbálta mutatni az apjának a számokat, hogy végül sikerült a középső ujját nagyon elégedett arccal az apja képébe nyomni. Ezen annyira elkezdett röhögni, hogy sikeresen rögzítette is a gyerekben. Így most az egy=kapd be.

Okos a gyerek, csak nem pont úgy, ahogy szerettük volna :)