4,5 év körüli gyermeked teljesen tisztán beszél/beszélt már? Ha nem, mely hangok hiányoznak/hiányoztak neki?
Köszönöm, ha írtok.
Lányomnál hiányoznak hangok, nem sok, de ami jobban zavar, hogy szinte zárt szájjal beszél és emiatt nem mindig érteni, amit mond.
Természetesen, iyen idösen már ez elvárható.
Ha nem ez a helyzet, akkor minél elöbb fordulj szakemberhez.
Nyáron 5 éves a kisfiam.
Nála is az "r" betűt nem tudja külön pörgetve mondani, de a beszéde azért normális, érthető így is.
Illetve sokszor figyelem meg, hogy beszéd közben picit kidugja a nyelvét.
Egyelőre még nem baj, illetve közrejátszik az is, hogy a családunkban az apa miatt angol a másik nyelv, ahol azt a bizonyos "th" betűt egy kicsit így ejtik.
Az oviban azt mondták, hogy ősztől megnézi részletesen a logopédus, addig még alakulhat.
Most volt 5éves a fiam, de 4éves korára tisztázódott le teljesen az összes hangja, beleértve a R hangot is.
Másik gyerekemnél szintén, bár ő kicsit pösze, a nyelve a s-sz hangoknál kicsit kicsúszik. Ezzel logopédus is foglalkozott, eredménye nem sok volt. Azóta jobb neki, mióta a fogváltás elindult, onnantól jobban érzi hogy hol a nyelve... vagy nem tudom? Ha hadar, vagy gyorsan akar mondani valamit, akkor még olyan pöszés, de ezt már inkább csak mi szülei halljuk ki. Az iskolában azt mondják a tanítók, hogy nincs beszédhibája, tisztán értheően beszél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!