Anyukák, ti egyetértetek ezzel?

Igen, javarészt egyetértek a fent leírtakkal.

Bár az sem mindegy, milyen korú óvodásról beszélünk.

Egy 6-7 éves esetében már lehet szó tudatos rosszaságról, azt másként kezelném, mint egy 3 éves "hisztijét" ami a tehetetlenségéből fakad, abból, hogy még nem tudja kezelni az adott érzelmet, szituációt.

Na, az ilyen pszichológustól mentsen az isten!

Ha sosem foglalkoztatna minket, ha rosszalkodik a gyerek, akkor soha nem tanulná meg, hogy mit szabad és mit nem! És akkor lennének aztán neveletlen, szófogadatlan gyerekek.

És minden kornak megvan a maga sajátossága, van amikor a gyerekek sokkal aktívabbak, eljön a hiszti korszak, az ellenkezés, stb. és erről abszolút nem a szülő tehet, ezt a szülő semmilyen viselkedéssel nem tudja elkerülni, mert ezen mi is átmentünk, mindenki átmegy és át is fognak menni azok a gyerekek is, akik majd csak eztán fognak születni. Tény, hogy mi szülők sok mindent elérhetünk azzal, ha egy bizonyos viselkedést látnak tőlünk a gyerekek, de akkor is vannak dolgok, amin nem lehet változtatni, a gyerek úgyis átesik rajta.

Illetve azzal sem értek egyet, hogy akkor érezné a gyerek, hogy törődünk velük, ha felfigyelünk a rosszalkodásra. Én speciel akkor is figyelek és törődöm a gyerekemmel, ha éppen nem rosszat csinál. Ölelem, szeretgetem, játszom vele, beszélgetünk, vagyis igen is érzi, hogy figyelek rá és törődöm vele.

Viszont ha rosszat csinál, akkor igen is el fogom neki magyarázni, hogy rossz az, amit tesz és azt nem szabad. Hogy tanulja meg! Ugyanúgy, ahogy nekem is elmagyarázták. És ami miatt nem lettem felelőtlen, neveletlen, kezelhetetlen, hanem normális, tisztességes, becsületes ember lett belőlem.

Hát én nem értek egyet.

Ha rosszalkodik , hagyjuk figyelmen kívül???? Vicces... Az én fiam még csak 2 éves, de ha a rosszalkodását figyelmen kívül hagynám, világvége lenne... Lehet már nem is élne, néha olyan dolgokat talál ki.

Azzal egyet értek, h a szülők vannak a legnagyobb hatással rájuk.

Ez hülyeség.

Csak azok a gyerekek használják a rosszalkodást figyelem felkeltésre, akik máshogyan nem kapnak figyelmet.

Egy kiegyensúlyozott szülő-gyermek kapcsolatban igenis le kell reagálni a "rosszalkodást", nyilván nem drasztikus dolgokra gondolok mint pl. ezért most nagyon haragszom rád, különben honnan fogja megtanulni a gyerek, hogy minek mi a következménye, és mi helyes, mi nem?

Aztán mikor majd be kell illeszkednie egy családtól eltérő közösségbe, mint az iskola, ahol se szülő se hülye pszichológus aki bevédje, akkor majd ott szemesül először azzal, hogy bizonyos tetteinek számára negatív következményei vannak? Ugyan már!

Persze így kisarkítva nyilván "hülyeségnek" tűnik, de valószínűleg, ha bemásolnád ide az egészet, akkor értelmet nyerne. Természetesen nem mindegy milyen rosszalkodásról van szó. Amivel veszélyezteti saját magát, vagy mást, esetleg tárgyakat akar tönkretenni, nyilván rá kell szólni, de nem leüvölteni a fejét, hanem elmagyarázni, hogy miért nem szabad. Ha viszont figyelemfelkeltő hisztiről van szó, igen, abban az esetben a legjobb megoldás az ignorálás, figyelmen kívűl hagyjuk a gyereket egy ideig, meglepően hamar abbahagyja.

Egy pszichológus.

Eléggé félreérthetően írta le a kérdező. A nem a gyerek a hibás, ha rosszul viselkedik, ezt én úgy értelmezem, hogy ilyen esetben ne a gyerek személyét bíráljuk (rossz vagy), hanem a viselkedését (nem szabad ilyet csinálni).

Sok olyan helyzet van, amikor valóban nem következetes a szülő, mert olyat tilt, amit ő maga sem tart be. Csúnyán beszél, de a gyereket letolja a káromkodásért vagy türelmetlen, vehemens, viszont a gyerektől türelmet vár el, stb.

A második rész pedig arra vonatkozik, ha a gyerek pontosan tudja, hogy nem szabad valamit és ennek ellenére csinálja. Ez tényleg figyelemfelkeltés, egyfajta provokáció. Ha sikerrel jár és felkelti a figyelmünket, akkor a későbbiekben is használni fogja ezt a technikát.

Nem értek egyet azzal, hogy csak olyan gyerek csinál ilyet, akivel nem foglalkoznak eleget.

Velem is rengeteget foglalkoztak, de emlékszem olyan esetekre, amikor éppen nem volt alkalmas, de én úgy gondoltam, hogy akkor is járna nekem a figyelem és igyekeztem kiprovokálni. Ha apám éppen a főnökével beszélt telefonon, de én azt szerettem volna, hogy velem játsszon. Hiába játszott előtte két órát és vonult félre 10 percre telefonálni, én gyerekként úgy gondoltam, hogy ha én játszani akarok, akkor ne foglalkozzon mással.