Aki nem vallásos az hogyan vezeti be a karácsonyi szokásokat a gyereknek? Mit mond, hogy ki hozza az ajándékot, a karácsonyfát?
Nálunk nagy korkülönbséggel vannak a gyerekek.
Amikor a nagyok kicsik voltak, a fát is a Jézuska hozta. Vagy a délutáni szundi alatt díszítettem, vagy később, amikor már nem deleltek, apa elvitte őket valamerre. Klassz volt, igazi meglepetés.
A kicsiknél ez már nem jött össze, érezték, hogy készül valami, megébredtek, amikor még javában díszítettünk. Így átálltunk arra, hogy közösen öltözteti a család a fát. Ez is klassz.
A nagyok nyilván tudják, hogy mi adjuk az ajándékot, de partnerek a Jézuskás történetben.
Ők már maguk mondják el, hogy mit szeretnének, sokszor együtt vesszük meg. De megmaradt az szokás, hogy valami apró meglepetés is kerül nekik a fa alá, hogy legyen min izgulniuk:-)
Mi sem vagyunk vagyunk vallásosak, de angyalka hozza a fát, Jézuska az ajándékot.
A magyar családok nagy százalékában így megy, legalábbis az ajándék. Oviba, alsó tagozatba szinte mindig úgy beszélik meg hogy Mit hozott a Jézuska?
Meg ennek úgy meg van a varázsa. Az hogy anyáéktól kapja olyan snassz, anyáéktól kap szülinapra, hétköznap. De a Jézuskás storynál plusz csoda az hogy honnan tudta a Jézuska hogy mit szeretne, hogy került a fa alá.
A fát együtt vesszük meg, együtt is díszítjük fel. Az ajándékot 24-én este a Jézuska hozza.
Amikor gyerek voltam, sosem mondták, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, nálunk mégis így alakult, ennek is megvan a varázsa.
Viszont nálunk semmit nem hoz angyalka, sem fát, sem ajándékot.
Ahol mi élünk, ott nem a Jézuska, hanem a Télapó hozza az ajándékot. Amíg a gyerekek kicsik voltak, annak ellenére, hogy nem vagyunk vallásosak, nem akartuk őket megfosztani a karácsonyvárás kellemes izgalmaitól, annál is inkább, mivel ez a többi gyereknél, barátnál, szomszédnál is így volt. A fát azonban mindig együtt díszítettük, nem akartuk a titkolózást túlzásba vinni, és ez egyébként is olyan esemény volt minden évben, ami előhozta a közös munka örömét, és a gyerekek fontosságtudatát.
Amikor 5-6-7 évesek lettek, elmonduk nekik, hogy mi volt ez a "kegyes" hazugság. Minden megrázkódtatás nélkül vették tudomásul, és örültek, hogy ők már olyan nagy gyerekek, akiknek meg lehet mondani az igazat. Hogy "felnőttszámba" vesszük őket, és nem olyan dedósoknak, mint a kisebbeket.
Az éjféli misét és hasonlókat viszont mellőztük, az ünnepi vacsorát is "együtt" készítettük el.
Egy ideig az anyósom megpróbálta őket bolondítani, de erről kedvesen, de határozottan lebeszéltük. Pár napi duzzogás után ő is belenyugodott. Így most kellemes, valódi karácsonyi "béke és szeretet" hangulatban zajlanak az ünnepek a családban.
A fát és a lakást együtt díszítjük.
Az ajándékot az angyalok hozzák.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!