Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Kérlek, adjatok tanácsot? Etetés

Kérlek, adjatok tanácsot? Etetés

Figyelt kérdés

Röviden vázolom a helyzetet:

A fiam 14 hónapos, 2 hete állt át teljesen magától a napi egyszeri alvásra. Azóta horror az evés meg az éjszaka.

Reggel elég korán ébred, kb 6 körül, néha még előbb. Akkor kap tápszert, ezzel nincs is gond. Utána reggelinél adok neki is kenyeret sonkával-sajttal (ez úgy 8-fél9 körül). Délig alig bírja ki, akkor már nagyon álmos. Ezért is próbálnám úgy időzíteni az ebédet, hogy előtte még meg tudja enni. Legtöbbször már fél 12-kor nekiállunk, de már csak nyűgös, tekereg, nem eszik. Korábban meg még nem éhes. Végül legtöbbször ebéd nélkül alszik el. Este pedig megint eljátszuk ugyanezt a vacsorával.

Ott is már álmos, nem eszi, elalszik kevés vacsorával, vagy vacsora nélkül, éjfélkor meg kelhetünk etetni.


Mit tegyek, hogy megint működjön az evés? Nem akarom, hogy már pont ebben a korban szokjon vissza az éjszakai evésre. Vagy ez is csak egy fázis, amit túl kell élni?

Gyakran összesen napi 3 étkezés marad, annyira eltolódik minden. Ez így nem jó, de belétömni nem tudom (nem is akarom). Igyekszem időzíteni, nem is tűnik még túl fáradtnak, de amint beteszem az etetőszékbe, kezdődik a tekergés és a szemdörzsölés.


Bocs, hogy hosszúra sikerült, de ha valakinek van ötlete, szívesen fogadom.


2014. máj. 19. 12:54
 1/9 anonim válasza:
100%

Az ebédnél nem működne az, hogy kap tízórait is és alvás után ebédeltek?

Nekem egy éves a kisfiam, vele ez működik. Kap reggelit és fél 11 - 11 körül tízóraizik, így jól alszik de nem lakik annyira jól, hogy ébredés után ne tudjon enni. Vagy ha nem éhes ébredés után, akkor játszik egy fél órát és tuti megéhezik, pedig nem egy nagyevő.

2014. máj. 19. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Kipróbálom, hátha.

Az a baj, hogy ő már nem igényli, hogy 3 óránként egyen, aztán ha az ebéd csak 2 után van, akkor az uzsonna marad ki, vagy megint nem eszik vacsorára semmit. Valahogy sehogy nem jó.

2014. máj. 19. 13:09
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
próbáld meg hogy reggeli ne "zabáljon be" annyira,1-2 falat kenyeret lecserélhetsz gyümire így nem telítődik el annyira és nyugodtan ebédelhettek hamarabb,nekem mindkét fiamnál ebben az időszakban már 11-negy 12-kor ebédeltettem őket mert már fáradtak voltak!Majd fél 12-3/4 12-re kész voltunk az ebéddel,12-kor már húzták a lóbőrt,és így tele pocakkal hosszabban aludtak(kb 3-ig) így este sem voltak olyan fáradtak,nyugodtan tudtam őket vacsoráztatni!
2014. máj. 19. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
negyed 12-kor
2014. máj. 19. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Tényleg meg vagyok lőve, mert bárhogy kombinálok, sehogy sem jó.

Reggelire nem eszik már sokat, épp csak pár falat kenyeret, hogy ne éhezzen meg túl korán. De ha már azt is kihagyom, nem marad semmi.

Tanácstalan vagyok. Nem tudom eldönteni, hogy az ebédet korábbra mozgassam, vagy későbbre. Tudom, hogy nem fog éhen halni, de csak nem jó, ha a köztes "falatozások", amikor tejterméket és gyümölcsöt szokás adni, kimaradnak.

2014. máj. 19. 13:34
 6/9 anonim ***** válasza:

Kislányom 18 hónapos, hasonló az alvásritmusa. Nálunk a következő a menet:

- 5-7 óra között megissza a tápszerét,

- majd 8-9 körül reggelizik.

- a tízórait kitoltam fél 11, 11 körülre, így ha elalszik délben, ami nálunk is előfordul gyakran, nem éhesen fekszik le.

- ha nem alszik el, akkor 1 körül a fele ebédjét megeszi már fáradtan, aztán alvás.

- amikor felébred, ez fél 3- fél 4 körül van, akkor megeszi a teljes, vagy a fél ebédjét.

A vacsinál meg annyit variáltam, mivel fürdés után már annyira fáradt volt, hogy max tápszert ivott, hogy fürdés előtt megette a vacsiját, (ez kb 6 körül van), fél7,7 körül fürdés, utána már csak tápszer ivás, aminél néha el is alszik. Nekem azért kellett egy kicsit varázsolnom az időpontokkal, étkezésekkel, mert sokszor ő is átaludta az étkezéseket, és nem hízott semmit, sőt fogyott is. A kislányom nem igazán jelzi, ha éhes, én kínáltam, és ő megette, amit adtam neki, így nekünk ezzel nem volt gond. Remélem segítettem.

2014. máj. 19. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm neked is a választ. Úgy látom marad, hogy a ki kell próbálnom, melyik jön be jobban neki. Korábban ebédelni, vagy csak később. Azért kicsit segített, hogy leírtam, mert néha már eléggé frusztrál a helyzet :)
2014. máj. 19. 14:06
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

ha 6kor ébred akkor szerintem nyugodtan mindent előrébb hozhatnál, még egy 10 órai is beleférne.


oviban, bölcsiben így van: f9 reggeli, 10 gyümölcs (nem kell sok, egy negyed vagy fél alma is bőven elég, de kell a vitamin és jobban megéhezik utána, ezért is telik csak elé 1,5 óra az ebéd és gyümölcs között). 12 ebéd, 1kor alvás.


ha 6kor kel, akkor tápszer, majd f7-7kor reggeli, 9kor gyümi, f11-kor meg már ehet az ebéd és 11kor alvás. vagy 11kor ebéd és f12kor alvás.

este ugyan ez. vacsora az legyen fürdés előtt, aztán már csak tápi elalváskor :)


egyébként ha 8r van reggeli akkor előbb kéne egyébként is az ebéd, 3 óránál több nem kell, 3 óra alatt megemészti, ha meg ne is eszik sokat akkor tényleg elég a 2 óra. meg mint írtam, gyümölcs 1,5 óra alatt megy át a szervezetén (víz+ cukor) :)

2014. máj. 19. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm az ötleteket. A vacsorát már áttettük fürdés előttre, de fürdés után már nem hajlandó tápszert inni. Szóval az kimarad.

Délelőtt pedig igyekszem átüzemezni. Nála nem megy az, hogy kétóránként adok neki valamit, mert annyi idő alatt nem éhezik meg. De lehet, hogy ez is csak egy fázis, volt már olyan időszak, amikor keveset evett. Csak most bekavar az alvás is.

Köszi még egyszer!

2014. máj. 19. 21:12

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!