Gyermekeim nem akarnak a mamánál aludni?

Az én gyerekeim sem akartak soha a mamánál aludni, legalábbis a fiam nem, aki most 4 éves. Nagyon szereti a mamát, de ha ottalvásról volt szó, már a gondolattól kiborult. Néha szóba hoztuk, de nem erőltettük.

Az utóbbi hetekben viszont egyre jobban kedvet kapott hozzá, ezért a hétvégét ott töltötték a húgával. Nagyon-nagyon várta, és remekül érezték magukat. Azóta emlegeti, mikor mennek legközelebb.

Nem lesz legközelebb. Ezért nem: http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..

A fiamat sajnálom a történetben egyedül.

,, Nem értem hogy miért egy 4-5-6 éves gyerek dönti el hogy ő mit és mit nem csinál, de biztosan velem van a baj:) "

Gondolom a 4 - 6 éves gyereked haptákban várja, hogy időrendre kakiljon, a számára kijelölt helyen. Ha éppen nem lett megmondva neki, akkor ott áll az ajtóban egészen addig, ameddig a leszűkített listádat oda nem adod neki, a sajátos akaratáról. Igen, veled van a baj. A szülő, anyja és apa szerepe az, hogy megóvja a gyermekét, és támaszt nyújtson neki akkor, amikor szüksége van rá. ( Na meg még sok minden szerepe van a szülőnek, de ebben az esetben emeljük ki ezt. ) Ha az akarata ( Igen, minden embernek van saját akarata, legyen akármennyi idős. A tisztelet, a szófogadottság nem azt jelenti, hogy megvonjuk őket a szabad akarattól) - ellenére elküldjük őt a nagyihoz, vagy akárkihez, nyilván rendül a bizalom, a biztonságérzet.

,, Az élet nem habos kakaó, ezt mindenkinek meg kell tanulnia. "

Képzeld el, hogy megtanulja a saját szintjén. Nem a szüleit!! kell elvenni tőlük. Mondok egy példát, hátha mész vele valamire: Annácska CSAK egy játékot kaphat a játékboltból, - bármelyiket választhatja. Annácskának több is megtetszik, de le kell mondania róluk.

Annácskával megbeszéltük, hogyha a 6 számra mutat az óra nyílacskája, akkor vége a játszóterezésnek, és megyünk haza, akármennyire is szeretne még ott maradni.

És még ezernyi hasonló történet.

Felnőtt szemmel másnak tűnnek ezek is, de higyjétek el, egy gyereknek ezek értékes dolgok.

" . Pedagógiai szempontból meglehetősen káros hozzáállás hogy azért nem csinál valamit a gyerek mert ő nem szeretné, a szülő pedig ehhez asszisztál, sőt, megmagyarázza hogy ez miért van így jól. Hova vezet ez, mit tanul ebből a gyerek? " "

Erre pedig annyit tudok mondani, hogy nekem mindent sikerült értelmes módon megbeszélnem a gyerekeimmel. Petike akármennyire is hozzá szeretett volna nyúlni a forró vasalóhoz, nem engedtem neki. Elmagyaráztam neki, hogy miért. Ez így természetes, nem? Nem kisállatot, hanem kisgyereket neveltem. Szerintem minden szempontból az a kárás hozzáállás, hogy ráhagyjunk / megtiltunk mindent a gyereknek. Én egyik gyerekemet sem kényszerítettem semmire, mindent megtudtunk együtt beszélni. Igen értékes embereket sikerült nevelnünk a párommal, úgy érzem. De te biztos máshogy látod ...

Kérdésben a válasz! Igen, pici korban lett volna jó elkezdeni szoktatni!

Én áldom,hogy van két mami, akik havonta legalább egyszer maguknál altatják két és féléves fiamat, így van egy szabad esténk és éjszakánk az apjával. A gyerek meg imád a mamiknál aludni.

Anno az én bátyám sokat aludt a nagyszülőknél. Én már jóval kevesebbet, és később is kezdtek el hozzászoktatni. Igazából sosem szoktam meg. Nem mondom,hogy rossz volt, meg terrorként éltem meg, de ott aludni nem szerettem a mamánál!

6! Nem láttál még olyat?

Namost, nem vagyok teljesen liberális anya, tudja a gyerek hogy merre hány méter. Csak pl az ottalvásból nem fogok hatalmi kérdést csinálni. 5 percre laknak a szüleim, mondhatni tök fölösleges. Majd rájön a beste kölyke, hogy jó buli. Anyukám rendszeresen rákérdez, de egyelőre még tiltakozik.

ma 00:03

Kiforgatod a szavaimat, nem szep dolog:) Nem azt mondtam hogy a gyerektol el kell venni a szabad akarathoz es donteshez valo jogat, hanem azt, hogy ha en felnottkent eldontom hogy neki valamit meg kell csinalnia, mert nekem vagy neki az ilyen es olyan okokbol kifolyolag jo, akkor ott ne legyen vita. Nagy kulonbseg.

Azt pedig megint csak mashogy latom, hogy ha akarata ellenere elkuldjuk a nagyihoz akkor megrendul bennunk a gyerek bizalma. Nem rendul meg. Elmondjuk neki mielott elmegy hogy nem lesz semmi baj, minden szep lesz es jo, aztan amikor ott van es valoban nincs semmi baj es minden szep es jo akkor rajon a gyerek hogy hoppa, nem akartam idejonni de apunak igaza volt, ez valoban nem gaz annyira. Ez pont hogy erositi a bizalmat es kesobb mas dolgokrol is meg fogod tudni gyozni, mert hinni fog neked a gyereked.

Kicsit ugy erzem mintha a nagyi ebben a kerdesben ugy lenne beallitva mint valami misztikus szorny aki ovodasokat eszik, a szulo meg a lovag feher lovon aki ettol megmenti a gyereket, azert ez a legtobb esetben nem igy van.

De ezen a ponton befejeztem a beszelgetest a kedves szulokkel, tegyen mindenki belatasa szerint:) Azt hiszem a jelenlegi ifjusag tokeletes peldaja annak hogy a liberalis, "nekem jogom van" neveltetes hova vezet. Elkenyeztetett, tiszteletet hirbol sem ismero, eletkeptelen kis patkanyokhoz.

Aki esetleg ohajtana erre valaszolni az kerem ne farassza magat vele, nem fogom elolvasni.

7-es vagyok. Lehet, hogy nálunk a mamák túlzottan felvilágosult nézeteket vallanak, de egyik sem erőlteti, hogy náluk aludjon a fiam. Időről időre felteszik a kérdést, hogy szeretne-e menni, amire a válasz mindig az, hogy igen, de jöjjön anya és apa is. Nem mondják, hogy rosszul nevelném emiatt a gyerekem, sőt, úgy érzem, hogy teljesen elégedettek a nevelési stílusommal. Egyikük sem az a tukmálós fajta, sosem erőltetnek semmit a kisfiamnál. Igazi nagymama mind a kettő, aki kényezteti, szereti az unokáját.

Egyébként gyerekkoromból emlékszem, hogy imádtam a nagymamámat, de nem szerettem ott aludni. Nekem is csak akkor kellett mennem, ha muszáj volt, mert mondjuk anyukám kórházba került, vagy a nyári szünetben is volt egy pár hét amikor a mama vigyázott ránk. Mindig körbe voltunk ugrálva, nem kiabált velünk, mindig azt főzte amire vágytunk, soha semmi negatív nem ért a részéről minket. Mégis, ha visszagondolok azokra az időkre, a mai napig érzem azt a rossz érzést. Hogy otthon sokkal jobb lenne aludni, ott ahol az anyukám van, a saját ágyamban. :) Abban az időben még nem volt mobil, így sokszor ha pár napig nem beszéltünk, azon aggódtam esténként, hogy nehogy valami baja essen az anyukámnak, hogy biztosan jól van-e, vajon mit csinálhat éppen, hogy Ő is gondol-e ránk, hiányzunk-e neki. :)

Szóval én ezért nem erőltetem az ott alvást. Ha nem tud elmenni a fiam nyugodt szívvel, boldogan a mamához, hogy ott aludjon, akkor minek erőltetni?

Egyébként egyszer már ott aludt a tesóméknál minden gond nélkül. Ő kérte, hogy mehessen, mert az unokatesójával akart lenni. Mehetett, nem volt gond. Pár hét múlva újra menni akart, ment is. Este 11-kor hívtak, hogy inkább otthon akar aludni, menjek érte. Tudom, hogy borzalmas anya vagyok, de én bizony elmentem érte. :) Azóta hanyagoljuk a témát. De biztos vagyok benne, hogy ha kicsit nagyobb lesz, lesz majd olyan, hogy menni akar.