Van, akinél bevált egy-egy pofon a dackorszakban lévő 2-2,5 éves kisgyerekénél?

"A fegyelmezés és a megfélemlítés között TÉNYLEG van különbség?"

Hát számomra nehéz elhinni hogy valaki ezt nem érti de írok egy példát, mert ez felnőttként sincs másként.

Pl. nem mindegy hogy azért kötöd be a biztonsági övedet, mert megbüntet a rendőr, ha nincs bekötve (ez a megfélemlítés), vagy azért kötöd be, mert tudod (megtanultad), hogy az megvéd téged, vagyis a dolog belső meggyőződésből fakad.

A nevelés (normális esetben) a gyerek-szülő szeretet és bizalmi kapcsolatán alapul. Vagyis a gyerek azért fogadja el a szülő szabályait, mert tudja, hogy a szülője szereti és meg akar neki felelni. Ez van kezdetben,aztán ahogy okosodik belátja hogy miért is jó vagy nem jó valami, és már tudatosan fogadja el a szabályokat/korlátokat.

A megfélemlítéssel/veréssel csak ideig óráig lehet eredményt elérni, legkésőbb kamasz korban majd kapkodja a fejét a szülő...

15.40-es kérdezi 16.23-tól: tehát a nevelés=fegyelmezés? Ha a biztonsági övet bekötöm, mert nem szeretnék balesetet, nem vagyok fegyelmezett? Szüleim szeretetteljes nevelésének köszönhetem, nem a józan belátás irányít, mivel szeretném elkerülni a bajt? Összekevered a külső-belső kontroll problémájával...

Bocs az OFFért.

Azért szerintem válasszuk már ketté a rosszalkodást és a dackorszakot. Az előbbire, amikor a gyerek szándékosan csinál valamit, feszegeti a határokat tényleg hatásos lehet a büntetés. Hogy az most a büntiszék, egy popsira/kézre csapás, játékmegvonás, azon lehet vitatkozgatni. De a rosszalkodás, majd ezért büntetés az tényleg beválik és hosszabb távon eredményes, hogy a gyerek megtanulja, a tetteinek következménye van.

Én úgy indítottam, hogy a gyerekemet soha, semmilyen körülmények között nem ütöm meg. Aztán amikor a ledugózott konnektor körül kezdte bontani a falat, hiába barikádoztam el, akkor kezdtem kiborulni. Ráadásul direkt csinálta úgy, hogy békésen játszott amíg a szobában voltam, kiszaladtam pisilni és már rohant is a konnektorhoz, hogy nekiessen és szétszedje bármi áron. Magyaráztam, kértem, felszólítottam, semmi hatása, csak azt értem el, hogy direkt akkor csinálta, ha kiléptem az ajtón. Egyszer a kezére csaptam egy kicsit, egyből felfogta amit előtte sokáig papoltam fölöslegesen.

A dackorszakos hiszti viszont teljesen más. Az én gyerekem pl ezt adta elő, amikor készültünk valahová:

- Anya, hozhatom a kis zsiráfokat?

- Igen.

- De nem akarom, nem akarom,NEEEEM AAAAKAAAAAROOOOOM!

És fetrengett fél órán keresztül magán kívül ordítva. Na ez az, amire semmi de semmi nincs hatással, ilyenkor nem lehetett megvesztegetni, beszélni vele értelmesen, rászólni, fenyegetni, fenekére csapni, üvölteni. Semmi nem hatásos, azon kívül hogy hagyja az ember hogy kitombolja magát. Pofozni, a fenekére csapni teljesen értelmetlen és hatástalan, de még a kedves szó is olaj a tűzre.

Fiam márciusban lesz 3 éves, és min. 6 hónapja úszkál a dac mély bugyraiban :)

Volt, hogy kiborultam (eleinte); volt, hogy sarokba állítottam (pár alkalom után már magától ment...); volt hideg vizes arc mosás. De! Soha nem ütöttem meg (közel álltam hozzá, de nem tettem meg).

A sok-sok hónap alatt rá kellett jönnöm, hogy a legtutibb, ha higgadtan kezelem, átölelem, szeretgetem, figyelmét elterelem, hagyok neki választási lehetőséget - megelőzésként.

Olaj a tűzre, ha még én is felhergelem magam. Nagyon erős önkontroll és tudatosság szükséges.

Ők nem tudatosan hisztiznek, hanem az ösztönük/érzelmeik vezérlik - legalább én maradjak ilyenkor ember, aki átlendíti ezeken.