Hogy tudnám jobban elfogadni párom gyerekeit?
Párommal már több mint öt éve együtt vagyunk, számára sajnos és megértem őt, a gyerekei (10 éves fiú és 9 lesz a kislány) elégg messzekerültek az anyukkal tőlünk így ahogy az iskola engedi vannak itt 1-2 hétre, napokra. De ez az időszak engem mindig úgy megvisel... EGyszerűen a gondolat, hogy az ő két gyerekük, ahogy azok készültek (nekünk még nincs közös), aztán mikor főzök úgy érzem annyira nem szívesen teszem,úgy érzem nekem mi közöm hozzájuk és mert félek, hogy de anya nem így szokta beszólásoktól, meg zavar ha valamit meg kell ilyenkor osztanom velük, amit valójában magunknak szántam...
Hm... nem könnyű, de tudom, ők tehetnek mindenről a legkevesebbet, de mégis olyan rosszak is (anyjuk szerintük többet/másképp is nevelhetné őket, de a páromnak/apjuknak ebben az 1-2 hétben nehéz megnevelni), s nagyon ritkán tudok úgy rájuk nézni, hogy ne az izé anyjukat lássam, meg hogy ezek hiányoztak nekem...
De a páromat imádom, 1-2 év és közös babát is szeretnénk, s azért csak kibírom ezeket az időszakokat.
De ezt mindenkinek ilyen rossz, tapasztalatok?
Sziasztok! Én is ebben a cipőben járok. A páromnak is van egy 4 éves fia, és ki nem állhatom a gyereket. Én is szeretnék már közös babát, de arra még nem gondoltatok, hogy ha már hasonlóan éreztek mint én, akkor mi lesz ha lesz közös baba? Akkor meg az lesz bennünk, hogy a miénket nem szereti annyira, csak a sajátját, meg hát az csak az első gyereke, és ráadásul fiú!!! :(
hm...erre gondoltatok már? Egyébként én is kétségbe vagyok esve, mert mi is egyre többet vitázunk ezen a dolgon, és kezdek lassan begolyózni. De nem tehetek róla, ez úgy belülről jön és kész! De valószínű, hogy a gyerek anyja miatt is vannak bennünk ilyen rossz gondolatok. Félek hogy sosem fogom elfogadni a helyzetet, pedig már lassan 2 éve együtt vagyunk! :(
jó hogy Te érted, ahogy írod "úgy belülről jön...", én is így vagyok és igen nehéz azokban a nehezebb napokban az érzéseimet írányítani, látod nekem 5 év sem volt elég a teljes elfogadáshoz...
Persze, hogy nekem is megfordultak ezek a fejemben. Hogy neki majd a babavárás, szülés... nem lesz olyan nagy élmény mint nekem, s nem fog úgy örülni... hisz vele ez már megtörtént. Én is gondoltam arra is, hogy az elsők, s ez fontos biztos, s így őket alapban jobban szereti...
De szerintem ezt próbáljátok megbeszélni!! S nehéz, de egymás érzéseit megérteni.
Remélem párom ha odajutunk velem fog izgulni, s azt mondta benn akar lenni mindenképp, hogy fontosnak érezné... s hát persze, szereti a korábbi gyerekeket, de talán- s ezt ő mondta, hogy fél attól az érzéstől-hogy a miénket esetleg majd jobban is fogja szeretni, mert jobban a sajátjának is érezheti majd, hisz többet nevelheti...
Meg gondolj arra, ha a negatív gondolataink igazak lennének, akkor nem vált volna el, nem veled lenne, s nem veled szeretné elképzelni a jövőt és babázást.
Szóval ezen ne veszekedjetek, az ront, a múlton sajnos nem lehet változtatni, s számomra is néha ez nagyon nehéz elhinni még mindig, mikor ide toppannak, hogy ők vannak, de hát ha Őt szeretjük/szereted a múltjával együtt kell elfogadnunk.
Minden jót!
Szia!
utolsóka
sajnos mivel részleteket nem közölték,hogy mennyire volt elharapódva ez nálad (nem engedted találkozni pl, vagy folyton piszkáltad vele), hogy hogyan alakult idáig a helyzet, hogy nem alszik veled.
Úgy gondolom, próbálj egy alkalmat keríteni, és mondd el, hogy te meg szeretnéd próbálni, most már tudod hogy ő ér neked annyit hogy nehéz érzésekkel de elfogadod a gyerekét...
Ha már egyáltalán nem hajtható még egy próbára,(pl ajánld fel hogy menjetek el hármasban valahova), akkor lehet hogy ez csak egy kifogás, s amúgy is szakítana. Tisztázzátok.
Szerintem meg lehet tanulni elfogadni, csúnyán mondva elviselni a gyerkőcöt a másikért,de ne is akard totálra soha mert szerintem az nagyon ritka eset, nem fogod tudni sajátodként nézni... s nincs is ezzel gond. De ha szeretünk valakit, akkor ezt is el kell vele fogadni, ha ez valakinek totálra nem megy, nem szabad belevágnia, mert csak örlik egymást.
Minden jót!
válasza:ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy 19 éves vagyok, a nevelőapám egyszerűen kidobott otthonról (más kérdés h ezt anyám egy szóval nem akadályozta meg), most nagyimnál lakok, otthon nem jártam már majdnem egy éve, anyuval is csak telefonon beszélek.
és mellesleg amíg otthon laktam, a kedves "pótapám" nem engedte h a közös asztalnál ebédeljek, egyáltalán h résztvegyek a család életében. pedig nem voltam rossz kölyök, még manapság is önbizalomhiányban szenvedek, túl nagy bennem a megfelelési kényszer. azt se mondhatja h hülye vagyok vagy h szégyent hoztam a családra, mert egyetemre járok és két éve élek párkapcsolatban.
szóval nem tudom miért csinálta, de én ebből tanultam, ez nem normális dolog, ha a páromnak lenne már gyereke valaki mástól, biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretném és odafigyelnék rá, hogy ő is megszeressen.
egyébként meg érdekes h apa felesége (igaz vele csak hetente találkozom) nagyon rendes velem, abszolút elfogadott engem meg öcsémet is (igaz neki már unokái is vannak :)
L.19
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!