Visszavonhatatlanul elrontottam a gyerekemet? Vagy miért ilyen kezelhetetlen?
3,5 éves a kisfiam. Jó fej, aranyos, csupaszív kisfiú, szeretem a csacsogását, az eredeti világlátását, még azt az idétlen ovis humorát is. De időnként teljesen tehetetlennek érzem magam vele szemben, mert úgy tűnik, képtelen vagyok hatni rá.
Az előzményekről annyit, hogy szerintem babakorában nagyon nem jól álltunk hozzá. Nagyon várt babaként született, de elég rideg elképzeléseim voltak a gyereknevelésről. Szent meggyőződésem volt, hogy ha babaként hagyom sírni, akkor megelőzhető a dackorszaki hiszti. Szegénykém olyan sokat sírt, vágyott a karomba, de én inkább sírtam az ajtó túloldalán, mert azt hittem, ez a "nevelés"... Hónapok kellettek, mire rájöttem, hogy ezt nem így kell csinálni, féléves korára már hordoztam, ha kellett, magunk közé is vettem éjjel, elég sokáig szoptattam is, de emiatt meg gyengekezűnek tartottam magam.
Később sem voltam vele megelégedve (bocsánat, ez így tudom, nem szép, de nem tudom jobban megfogalmazni), mert későn kezdett beszélni, későn lett szobatiszta, mindig sokat hisztizett, és nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy én rontom el, vagy csak "butább" mint a többi gyerek? Ezt is annyira bánom, hogy folyton másokhoz hasonlítgattam, és nem tudtam őt olyannak elfogadni, amilyen.
Lényeg, hogy attól félek, valamit visszavontahatlanul elrontottam nála. Most már szinte kezelhetetlen. Itthon tombol, a játékait dobálja, nem tud úgy elmenni a kistestvére mellett, hogy rá ne csapjon vagy bele ne marjon. A játszótéren vadul, régebben a többi gyereket bántotta, ez ma már ritka, de simán dobálja a többiek játékait, ma egy idegen gyerek futóbiciklijét vágta földhöz. Bármire kérem, egyik fülén be a másikon ki. Tegnap orvoshoz kellett mennünk, és visítozva rohangált a rendelőben, képtelen voltam leállítani.
Volt már valaki hasonló helyzetben? Mit tehetnék? Tudom, hogy mi rontottuk el az elején meg a közepén is, a kicsihez már egészen máshogy állunk, és látszik is rajta, ő kiegyensúlyozott, szófogadó. Visszacsinálni már nem lehet, de most még tudunk kezdeni valamit? Hogy ne legyen ennyire durva és szófogadatlan?
Egyébként biztos, hogy nem hiperaktív vagy ilyesmi, mert csak velünk ilyen, a nagyszülőknél és az oviban állítólag mintagyerek, és ha fontos, velem is meg tudja emberelni magát, tömegközlekedni például nagyon jól lehet vele.
válasza:Keresztfiam is ilyen csak ő két és fél éves. A szülei pedig lesték minden kívánságát, lehet épp ez volt a baj.
Lehet egy szakember többet tudna mondani. Valami oka van hogy ilyen a gyereked, és nem feltétlen Ti rontottátok el!
válasza: válasza:Nem járok hasonló cipőben, de amiket olvastam-tanultam, azok alapján:
- esetleg meg lehetne próbálni újra veletek altatni (ld. Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában), hátha ez kicsit kompenzálná a kezdeti időket.
- kap külön csak-neki szánt időt a szüleitől minden nap?
- lehet, h túl sok az energiája (is)? Minden nap közös viháncolás állítólag jót tesz.
- pozitív visszajelzések, sok dicséret, mert talán úgy érzi, rossz gyereknek kell tartania magát otthon, és ennek megfelelően viselkednie, ezt érzi a skatulyájának
- nekem ez a cikk sokat adott, ami a nevelési elveket illeti: [link]
Az én gyerekem még kisebb; ha agresszívkodik, elsőre szeretném legorombítani, de rájöttem, h ha közelebb megyek (fizikailag is, a szemébe nézek), az sokszor segít, ránézek, mellé kerülök, valahogy belelátok, és ráérzek, h mi lehet a kis fejében, meg újra közel érzem magamhoz. Nekem utóbbi a kulcs, ha közel érzem, nem veszítem el vele a kapcsolatot, minden stimmel.
válasza:Szerintem keressetek fel szakembert.
Talán testvérféltékenység is lehet, főleg ha érzi hogy a kicsivel mennyire meg vagytok elégedve. Talán úgy érzi, ő a "rossz gyerek" a pici meg a "jó gyerek" és mindenki csak a picit szereti, őt nem.
válasza: válasza:Szerintem átérzi a te érzéseidet, de nem tud velük mit kezdeni. Tudja, hogy szereted, de biztosan azt is, hogy elégedetlen vagy, a tesót tartod jó gyereknek.
Illetve úgy értelmezem, hogy nem vagytok következetesek. Pici korában szigor, később ennek kompenzálása, kötődő nevelés. Tehát nem tudja, kit is vártok tőle, talán nem tudja, mikor mi lesz a reakciód.
Szerintem neked kellene végiggondolni, hogyan szeretnéd nevelni, és amit szabad, akkor azt mindig szabad, a tilos pedig legyen mindig tilos, következetesen. És mutasd ki mindig a szereteted, az elégedetleséged ellenére.
válasza: válasza:Egy hisztisebb gyerekhez máshogy viszonyul az ember, mint egy nyugodthoz. A nyugodtabb gyereket "könnyebb szeretni". Talán észrevette a fiatok, hogy a kistesóval türelmesebbek vagytok, úgy gondolja, hogy a kicsi több szeretetet kap, és így büntet titeket.
Nem mindig a vasszigor vezet megoldásra. Én is sokszor mondok nemet a fiamnak, sokszor kell vele vitatkozni, hogy ezt azt ne csináljon, vagy hogy épp csináljon, de még ha nagyon mérges is vagyok rá valamiért, akkor is éreztetem vele, hogy ő a mindenem. Pl. (most haragszom, rossz voltál, nem szabad ilyet csinálni mert stb stb, de anya nagyon szeret, és puszi) Ilyenkor általában megérti a dolgokat. Mondja, hogy nem csinálja többet, és hogy nem szabad ilyet. Sokszor, ha hülyeséget csinál, és rászólok, hogy haragszom, már magától jön ide ölelgetni.
Minden gyereknél van dackorszak, és vannak olyanok, akiknél jobban kijön. Attól ő még nem rosszabb, vagy butább, egyszerűen más a személyisége, amit neked kell sok türelemmel és szeretettel kordában tartani, amennyire lehet. A játszótéri szituk pedig azért fordultak elő sorozatosan, mert hagytátok. Legyetek következetesek. Ja, és egy kis humort is vihettek a dologba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!