Ti is ramatyul vagytok napokig lelkileg-idegileg, ha a gyereketek egy óriásit esik, vagy vmi baleset éri?

Nem agyalok fölöslegesen, már rég beleőszültem és megbolondultam volna. Inkább meg szoktam köszönni az őrangyalnak.

Engem egyetlen dolog rémített eddig meg nagyon, amikor a kislányom félrenyelt, és nagyon nehezen jött ki az a falat. Az tényleg vészhelyzet volt, mert nagyon sokáig nem kapott levegőt, már lila volt a kis arca, és az a tekintet, ahogy nézett rám, sose felejtem el, és mindig kiráz a hideg, ha eszembe jut. Ezek után ha beesik az asztal alá vagy magára ránt egy kis szekrényt... Megvarrják, begipszelik, oda se neki.

-egészen pici volt még, fiatalabb mint 2 hónapos. Éjszaka nagyon nyugtalan volt, így oda vettem magunk mellé az ágyba. Ő aludt legszélen, én elszundítottam. Pár percet aludhattam, és valamire felijedtem. Néztem a lányomat, ki volt gűvedve a szeme, vörös volt a feje, és nem vett levegőt... A férjem ráütött a hátára, a két lapockája közé. Akkor orrán-száján ömlött a tápszer, pedig büfizett előtte... Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna ha nem veszem magam mellé.

-Ezt követően még egyszer előfordult majdnem ugyanez, a karomban aludt, és egyszer csak azt láttam, hogy nem vesz levegőt. Akkor is a tápszer jött vissza orrán-száján.

-Karácsonykor a nyuszimotor megakadt a szőnyegben, ő átesett rajta, fejjel neki esett a komód élének. Diónyi lila púp lett az eredmény.

-Szaladt a járdán, elesett, a foga széle pedig letört.

Ennél nagyobbak nem voltak, de az első 2 borzasztóan megviselt.