Ti is ramatyul vagytok napokig lelkileg-idegileg, ha a gyereketek egy óriásit esik, vagy vmi baleset éri?

Röviden és tömören a válasz: IGEN. Kifejtve: nyilván minden szülő végiggondolja egy ilyen balesetnél, hogy mi történhetett volna, és azt is, hogy hogyan előzhette volna meg. Persze a lelkiismeretünk fortyog, de az eszünkkel tudjuk, hogy nem nevelhetjük fel inkubátorban a gyerekünket, hogy biztos ne legyen semmi baja. Mindenesetre Murphy törvénye is lehetne akár, hogy a túlaggódós anyukák gyerekeinek biztos történik nagyobb baja előbb-utóbb, mintegy önbeteljesítő jóslatként, a lazábbak gyerekeit pedig őrangyal óvja.

Mindenesetre biztos, hogy a gyerekben ki kell alakulnia valamiféle veszélyérzetnek, és az nem fog megtörténni máshogy, minthogy a maga bőrén megtapasztalja, átéli ezeket a baleseteket.

ismerős....napokig mondjuk nem agyalok rajta,meg az álmatlan éjszakák felelőse az öcsi,aki 11 hónapos és ébreszt éjjel:)de agyalok rajta sajnos,igen...

ami a legdurvább volt eddig,tavasszal pont rossz helyre tette az ujját(máig nem értjük hogy) mikor apa nyitotta ki a babakocsit és becsípődött,össze kellett zárni,hogy ki tudjuk szabadítani,egyből ügyelet,azt hittem eltört a kis ujja,hiszen lapos volt mikor kiszedtük,de szerencsére "csak" a körme esett le,ami azóta visszanőtt.

most a legfrissebb kb 2 napos...1000x elmondom neki hogy ne ficeregjen a széken mert leesik,erre csak mozgolódik, és úgy nekiesett az asztal élének,hogy rendesen sebes lett a nyaka...és én örülök,hogy oldalról esett neki és nem szemből,mert akkor pont a gigáját találta volna el...jaj nem szeretem ezeket,nagyon nem!

Óóóóóóóóó....én pont ilyen vagyok :)

Pedig még csak 1,5 éves a lányom, de már párszor volt ilyen helyzetünk, pedig én minden helyzetben azt látom, hogy mi a legrosszabb, ami történhet, ha ezt pl oda lerakom... A férjem piszkál is emiatt, hogy ne pánikoljak már állandóan...ezzel persze jól felhúz, mert szerintem így kell körültekintően eljárni, minimalizálni a esélyét a baleseteknek, főleg hogy még így is megtörténhet bármi...

Néha azt gondolom belerokkanok, pedig még legalább egy kistesót szeretnék, nem tudom hogy lehet kicsit könnyebben venni a baleseteket...

Egyáltalán nem vagyok ilyen, szerencsére lazán kezelem a dolgokat és a problémákat el tudom engedni.

Semmi értelme a "mi lett volna, ha..." elmélkedéseknek.

Én sem vagyok ilyen szinten agyalós... Lehet, hogy még nem volt túl nagy baleset. Mi számít óriási esésnek?

Pl. Fiam a nyáron motorral megtalált a járdán egy úthibát, amibe beleállt az 1. kerék - ő átrepült a motor fölött és hassal csattant a járdába, kb. 2 méterre a motortól. Az arra járó-kelők felhördültek ijedtükben (persze én is). Felállítottam, leporoltam, átbeszéltük, majd este nevetgélve elmeséltük apának - ennyi. Azóta kerüli az úthibákat :)

Nem frusztrált napokig a történet.

Nem. Tök felesleges. Nem védheted a gyereket állandóan. Ők úgy tanulnak, ha maguk tapasztalják. Nem árt nekik, ha leesnek/odacsukják/beütik, stb, mert majd legközelebb jobban vigyáznak.

Több gyereknél pláne nem lehet állandóan az összesnek a sarkában lenni.