Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » 2 és fél éves gyerek altatásáh...

2 és fél éves gyerek altatásához/alvásához segítség?

Figyelt kérdés

Nem sokkal a 2. szülinapja után döntött úgy a kislányom hogy nem alszik délután. Azelőtt éjszaka kb 9-10 órát, nappal másfél-2 órát aludt. Most éjszaka alszik egyben 11-12-őt, de nem ez a baj.

Próbáltam mindent hogy aludjon napközbe. Reggel korábban felkelteni, többet levegőzni, többet mozogni, altatáskor nyugalom, félhomály, semmi nem vált be. Ugyanaz a cirkusz ment Ő bizony akkor sem alszik!! Még akkor sem ha azt mondtam én bizony alszok (mert ebéd után mindenkinek kell, az oviba is ez lesz stb ..) pont nem érdekli! Próbáltam szépen is, és igen, sajnos csúnyán is, semmi nem használt!

Még a mai napig nem békéltem meg azzal hogy Ő "már" nem alszik DU, de kitaláltam hogy akkor este korábban lefektetetem és akkor 2 altatási cirkuszt is megúszok. De ez sem megy!! Nem akar így se mindig aludni este, van hogy kitalál mindent meg játszana! Ha alszik, akkor meg csak ha korom feketeség és csend van a szobába és úgy csinalok mint ha én is aludnék! nagyon elegem van már ebből!

ma is sokat játszottunk, levegőztünk (séta,játszótér,motorozás,labdáztunk) 2 és fél órát 2 részletben (hátha elfárad,még fürdés előtt is kimentünk)fél 8kor már aludhatott volna, de 10ig fent volt!! nem tudom már jobban elfárasztani, egész nap nem lehetek levegőn,mondjátok meg mit csináljak hogy aludjon és hogy ne kelljen már mindig eljátszani hogy én is alszok.


2013. okt. 19. 23:02
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Én csak annyit tudok segíteni,h szerintem ha elkezdi az ovit,este biztos hogy hamarabb fog elaludni,mert bent fárasztóbb neki,nagy a zsivaj,stb...AZ viszont elképzelhető,h ő már nem igényli a napközbeni alvást.Mi most kezdtük a bölcsit.2 és fél éves.Bent ugye már nem tud aludni,csak kb.1 órát,este fél9 körül már beájul,pedig ő is sokáig fent volt azelőtt.
2013. okt. 19. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Nem tudom honnan jött ez a délutáni alvás mánia, de teljesen felesleges. Ha álmos, úgyis elnyomja a buzgóság, ha nem, akkor meg úgysem fog aludni. Két évesen nem tudom hogy volt velem, de oviban már sosem aludtam délutánként, mégis felnőttem.
2013. okt. 20. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Ő sosem volt az a magától elalvós tipus. Jópárszor megmutatta már (pl: egész nap a Margitszigeten voltunk vagy órákig játszóházba ugrált játszott stb - még sorolhatnám) gondoltunk "hű de jót fog aludni!" hát nem esett azonnal ágynak, vígan elvolt még miközben mi már majdnemhogy kidőltünk
2013. okt. 20. 00:34
 4/6 anonim ***** válasza:
Ezen ne aggódj, minden gyermek más és más! Saját példa nagyobb manom 3, 5eves 20hos koráig 2x aludt napkozben kicsi 1eves örülök ha1x 2orat alszik! A nagy 3honapja hagyta el a déli alvást ezidoben 7kor kidolt masnap reggel 8ig mostmar néha húzza az időt! A kicsi alig alszik vmit! Altatas a nagyobb addig nem aludt el egyedül ameg kisteso született! Akkor volt 2ev 9hos! 1x egyedül maradtunk apanak el kellett utaznia pár napra! Na ez volt az áttörés! Rá beszéltem h fekudjon le csukja be a szemét jövök amint a kicsi el aludt! Mire vissza értem már aludt békésen! Kitartás! Most pici! Elvezd ezt ki, , hisz hamar felnonek! Tudom nega kimerito de ez is vele járója a gyermek vallalasnak!
2013. okt. 20. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Lányom is 2,5 éves, itthon kb fél éve nem alszik délután. De bölcsiben szinte mindig. Néha előfordul ott is, hogy ébren fekszik, de ez max havi 1 alkalom. Itthon ha a fejem tetejére állok sem alszik el. Az apjáéknál szokott aludni, de az apja képes 5-kor letenni ebéd utáni alvás címszóval. Én olyankor már nem engedem aludni, mert akkor este 11-nél előbb nem alszik. Mondjuk annyiból vagyunk jobb helyzetben, hogy ő ilyenkor legalább este időben elalszik. De ne aggódj, ha nem álmos, akkor nem fog aludni. Nálunk csendes pihenő van, ilyenkor lefekszünk, és nézünk egy hosszabb mesét.
2013. okt. 20. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Az enyém sem alszik kb 7 hónapja délután. . A gyerekorvos azt mondta, nem baj , ha nem alszik, mert a nap legértékesebb részét ébren tölti, ami jó a fejlődés szempontjából. (Ő is egyébként "kiváltotta" a délutáni alvást azzal, hogy többet alszik egyhuzamban, akár 12 órát is.)Szóval én nem erőltetem, csak akkor, amikor látom rajta, hogy nyűgös és fáradt. Akkor mondom neki, hogy gyere, feküdjünk az ágyra, mesélek neked. 99%-ban elalszik, de ilyen eset kb 2 hetente egyszer van. Az oviban meg fogja érteni majd, hogy az a rend, hogy aludni kell, vagy legalábbis csendben feküdni.
2013. okt. 20. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!