Hogyan kaphatnám vissza kisgyermekem akit az apa elvett tőlem hivatalosan?
Elhagytam a gyermekem apját fogtam a gyermekem a cuccost és elmentünk külföldre útlevéllel.
Ő rá 1 hónapra beadta a gyermekelhelyezési pert úgy hogy nem is tudtunk róla mert az apuka elfelejtette közölni velünk az értesítőt a régi lakcímre kaptuk ahol persze nem tartózkodtunk.
Hónapokig nem látta az apuka a gyermekét, nem keresett minket teljesen tehetetlen volt.
Nem szóltam neki hogy mikor utazunk Magyar országra mert tudtam hogy az első alkalommal elveszi tőlem.
De mivel lépni nem tudtunk az ő beleegyezése nélkül , ezért személyesen beszéltem vele hónapok után.
Ő beleegyezett volna hogy velem kinn éljen a gyermekem külföldön de a mama ellenkezett és ő nem engedte hanem nevelni akarta.
És úgy hogy semmi tapasztalata nem volt a gyermekneveléssel kapcsolatban, nekem sem segített semmiben amíg közelemben volt.
A lényeg annyi hogy csak 3 napra ment volna a fiam hozzájuk látogatóba hogy gondolják át, de nem adták vissza és ügyvéd jelenlétében meg lettem fenyítve hogy választhatok mert ha én nem adom át a gyermekem nevelését az apának amint kilépek az ajtón ő fel jelent engem gyermekrablásért és utána úgy is hozzá kerül a gyermek.
Nem voltam elrendezve külföldön, nem volt lakcímem, vízumom, tartózkodási engedélyem hosszabb időre, semmi esélyem nem lett volna hogy nekem ítéljék a gyermekem. Bíróságon egyszer nem voltunk, csak ügyvéd írt papírt hogy az apa vette át a nevelés.
+ Megmondták külföldön vagy gyermekkel tudok papírokat intézni vagy sehogy szóval szükségem volt valami dokumentumra az apától.
Vagy a beleegyezése vagy pedig hogy ő a gyám.
Már elsikerült intéznem a külföldön tartózkodásomat nagyobb az esélyem arra hogy lássák hogy van hová hozni a gyermekem.
Aggaszt mert ott nem jó helyen van én úgy érzem , akárhányszor mentem érte mindig láttam valami tényezőt ami felelőtlenségre utalt.
Sosem adták át tiszta ruhában , már korán reggel koszos volt a ruhája és a legrosszabbik darabban küldték el velem hozzám.
Ökölnyi csipa a szemébe, vágatlan 4-5 miliméteres koszos nagy körmökkel.
Nem vágták neki, mert tán nem engedte nekik.
Legutóbb 26-os lábméretére adtak rá 30-as szandált.
Fülét nem pucolják. haját nem vágták, csak az utolsó alkalommal szedték össze magukat mikor megjegyeztem hogy miért nem figyelnek oda rá jobban.
Én mindig azért odafigyeltem hogy tiszta új ruhában ápoltam, köröm vágottan adjam vissza.
Sőt szandált is és ruhát is újat vettem neki, mert kész szégyen volt amibe elküldték.
Én most nem tudom hogy csak hozzám küldik e el így vagy oviba is így járassák.
Arra utalva hogy vegyek neki újat ha nem tetszik.
Minden alkalommal kapott gyermekem tőlem valamit. Mindig jött velem a gyermekem 1-szer nem mondta hogy nem akar jönni velem.
4 éves kisgyermekről van szó.
Már az első héten a nyáron betették ovodába mert nem tudták hova tenni az apja a mama dolgozik.
Akárhányszor mentem érte úgy vártam mint a messiást. A nyári szünet felét is simán nekem adta hogy itt tölthet 1 hónapot úgy hogy ő nem is látja addig.
Csak nem tudtam elhozni mert egyszeri beutazásra kaptam vízumot és ha kimegyek nem tudok visszajönni, amíg itt el nem rendeztem az 1 éves vízumot, majd azután mehetek csak.
Vajon még mindig fenn állna az hogy ellenem szólna hogy engedélye nélkül vittem ki az országból anno?
lehet rá esélyem hogy vissza szerezzem?
Fordultam ügyvédhez akkor mikor míg nálam volt a gyermek, de ott azt tanácsolta hogy amíg nincsen rendezve a lakhatásunk hivatalosan addig ő nem tud mit intézni.
Igen ám de, a papírok intézéséhez meg kellett mindenféle képen az apa hozzá járulása amit nem adott meg. Úgyhogy 1 évig toporogtunk egy helyben.
A férjem elfogadta előző kapcsolatomból lévő gyermekemet és úgy szereti mint sajátját.
Nem tudok mit írni elhúzódott az idő, meggondolatlanul vágtam bele nem gondolván a következményekre.
Mert nem gondoltam én sem hogy majd így fog az apa kapadozni a gyermeke után aki amíg együtt élt a gyerekkel neki mindig minden mindegy volt.
Valószínűleg ha csak a szomszédba költöztünk volna csak akkor is elvette volna tőlem a gyermekem az apa.
És mondjátok hogy nem vagyok anya, akkor nem lennék anya ha meg sem próbáltam volna ki hozni magammal és ott hagytam volna az apának mint valami tárgyat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!