Ti hogy reagálnátok ha az apa bevágná nektek telefonon keresztül hogy a gyerek akit éveken keresztül neveltél az még nem is emleget, nem hiányol?

De én pedig annyira szeretem a gyermekemet,nem tudtam megakadályozni a bírói döntést esélyem nem volt velük szemben.

Félek elveszítem, hiába próbálok komunikálni vele ő ne akarja.

De még csak 4 éves hogyan változott így meg a véleménye 1 hét után?

Mi már kinn voltunk külföldön jó ideje gyermekemmel,csak ő nem egyezett bele , megszeretett itt mindenkit a gyermekem, nem mondtam le róla az apa tervezte, így hogy más választásom nem volt mivel Magyar országon ha belül is lett volna lakásom, akkor is elvette volna tőlem mert ő akarja nevelni tovább.

És amikor történt ez az átadás dolog akkor rá 3 napra találkoztunk, de akkor még semmi probléma nem volt.

Sajnálom , lehet szar anya vagyok, de akárhogy is törtem a fejem nem találtam más megoldást hogy ne kelljen az apának odaadni, de joga volt neki is látni.

Egyszerű látogatásnak indult, aztán már nem kaptam vissza a gyermekemet.

Az én otthonom külföldön van ide hoztam volna gyermekem, amit nem tehettem meg mert az apa nem járult hozzá.

Magyar országon nem volt hova vinnem, és az apa a törvényt is ellenem fordította volna.

Szóval nem önszántamból adtam oda a gyermeket, csak ő azzal hogy nem egyezett bele így megakadályozta a nálam lakását is.

A törvény mindenhol utolért volna és akárhogy nézem a gyermekem előbb vagy utóbb az apjánál kötött volna ki.

Mert egy terhes anyuka ha börtönbe jut akkor még a láthatást is megvonják tőle.(jogellenes dolog miatt)

Én húztam az időt azzal hogy találkozzon gyermekével ő nem jött én nem vittem, abban reménykedtem hogy a szabadság szelét ha megérzi akkor már nincs is szüksége egy felelősségre. Csak előbb utóbb látnia kellett a gyermekét és már nem dugdoshattam tőle tovább, és az engedélyére is szükség lett volna, amit nem kaptam meg.

Lényegtelen hogy az első hónapban vagy a hetedik hónapban viszem a gyermeket az első adandó alkalommal elvette volna.

Így kicsit tovább maradhatott velem a gyermekem.

Engemet az zavar borzasztóan hogy nem tudom felfogni hogy 4 éven keresztül én voltam vele a nap 24 órájában és amikor már konkrétan nincsen akkora felelősség akkor veszi el tőlem.

Amikor a nehezén túl vagyunk, szerintem pár hónapos korában meg sem fordult volna a fejébe hogy elvegye, mert akkor még hatalmas a felelősség.

Nem hiszem el hogy nem hiányzok legalább egy kicsit a gyermekemnek, hisz nekem híányzik még nem fogtam fel rendesen hogy nincs mellettem.

Éjjel mikor felébredek csendben motoszkálok, mert nehogy felkelcsem a gyerekemet mert alszik.

És mikor felébredek rendesen feleszmélek hogy ő már nincs velem.

Pokli érzés, nagyobb büntetés nincsen.