Bevinnétek gyermeketeket (legyen 2-3 éves) nagymamájához/nagypapájához kórházba látogatni? Ti hogy gondoljátok?
Tegyük hozzá, hogy 250 km-re van, évente kb. négyszer találkoznak, mert a nagyszülők nem óhajtanak utazni, így szinte csak akkor látják, ha mi visszük.
Továbbá, már legalább 1 hónapja betegeskedik a kislányom, ami másfél hét magas (39,5) lázzal kezdődött és azóta is folyik az orra, be van rekedve, megyünk is a napokban gégészhez. (Orvos is folyamatosan kontrollálta.)
Szóval én nem vinném, hiszen ha nem halálos beteg, úgy is találkoznak még.
Főleg, ha a nagymama kerülne kórházba, ő még a hattyú halálát is eljátsza, mert amúgy is állandóan csak sajnáltatja magát, mert azt hiszi, hogy erre kell építeni a szeretetet. Szóval nem hiszem, hogy egy ilyen pici gyermek lelkivilágának ilyenre szüksége lenne.
Vagy ti hogy gondoljátok?
"Sajnos" a viselkedését nem tudom felhozni indoknak, mert nagyon jól tud viselkedni. :)
Az a gáz, hogy az apját kéne meggyőznöm, ha erre kerül a sor. Ugyanis tegnap vitáztunk össze és valamiért feltette ezt a kérdést, hogy ha kórházban lennének a szülei, akkor sem vihetné le? És betette a bogarat a fülembe, hogy mi van, ha valamelyik kórházban van és ezzel jön (majd) elő.
Arról biztos nem fogom tudni meggyőzni, hogy ha az én szüleim kerülnének kórházba, oda sem vinném be, sőt ő maguk nem is kérnék, mert megértenék a szitut. Egyszerűen nem tudom meggyőzni, hogy nem a szüleire való pikkelésből gondolom így.
Szerintem az a lényeg, hogy az ember gyereke legyen a szülő mellett, segítsen neki, ápolja, de az unokának ilyen élményekre ebben a korban még nincs szükség.
Csak azért kérdeztem itt meg, mert talán mások véleményei is hozzásegítenek, hogy megtudjam, hogy jól gondolkozom-e vagy sem.
Nem
- hosszú az utazás (bár az enyémek napokat is elvannak kocsiban), de ha nincs autó akkor kizárt
- a kórházba még én sem szívesen megyek akkor a gyerek főleg
- sok a beteg (rossz őket látni, fertőzhetnek)
- büdös vegyszer szagú minden kórház
- függ milyen osztályon van, de tuti lesz majd valaki aki körbe akarja csókolgatni a gyereket
- lehet valóban nem is engedik be
- nem kell betegen látnia a nagyit (a mi nagyink mindig a legjobb formáját mutatják az unokáknak, pedig amúgy nincsenek jól)
A legtöbb kórházba elvileg be sem engednek 14 éven aluli gyereket látogatni (gyakorlatilag persze legtöbbször bemennek, de a szabály akkor is ez lenne), akár ezzel is érvelhetsz a férjednek.
Nekem a nagymamám van sokat kórházban, a gyerekek jól ismerik, jó a kapcsolat, mégsem jutott még soha eszembe, hogy bevigyem őket látogatni, semmi keresnivalója egy kisgyereknek ilyen helyen.
6-os, ne haragudj, de szerintem korán és kevés infóval ítélkezel.
Elmondanám, hogy én 7 évig kussoltam!!!!! És a kedves mama miatt élünk külön több, mint egy hónapja!
És az sem mindegy, hogy az ember férje tisztában van és elismeri az anyukája kötekedéseit, ok nélküli ellenszenvét a társa iránt, vagy sem!!!
Itt még én kapom a leb...-t.
Pedig nem hinném, hogy extrém meny lennék, akit könnyen lehetne utálni. Házias, szerény, hűséges, tisztelettudó, kedves stb. vagyok, csak, hogy tisztán láss... Soha senki másnak nem volt még velem baja.
Na jó, ennyit erről, mert nem erről volt szó.
Még annyit, hogy az olyan gyerek miatt teszik lehetetlenné, nyomorrá a lelki világomat, aki amíg a hasamban volt, a "falu szégyene volt". (Anyóst idéztem!)
(Én pesti vagyok, ő meg 250 km-re ki volt idegileg, hogy mit szól a falu.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!